Regényvég és regénykezdet, avagy Az időutazás tegnapja és mi lesz azután


Jelenleg amolyan köztes állapotban lebegek, egyidejűleg két regény világában vagyok benne, az egyikből éppen távozóban vagyok, a másikba pedig bekopogtatni készülök.

Heteken belül befejezem ugyanis Az időutazás tegnapját, Az időutazás napja folytatását, ami egyben le is zárja az időkorban tett kalandozásaimat. Ha már olvastátok Az időutazás napját, szerintem sejtitek, hogy készül egy folytatás, ha még nem olvastátok, tegyétek meg, mert önmagában is kerek történet. A felvázolt globális konfliktus viszont csak részben oldódik meg, és az összes kérdés maradéktalan lezárása Az időutazás tegnapja feladata lesz.

Könyvhét időutazással és időutazós pólóval

Bár holnap még tart a Könyvhét, de péntek-szombat-vasárnapi félnapos, láblejárós kószálással, na meg dedikálással számomra ma délután véget ért, és a rendezvényt az elmúlt évekkel szemben ezúttal még az eső sem mosta el.
Szombaton én is dedikáltam, örülök, hogy ennyien eljöttetek, és remélem, jövő ilyenkor újra találkozunk, Az időutazás tegnapja dedikálásán.:)
Meglepetésként a kiadóvezető, Velkei Zoli kedvese, Kati, pedig egy hard core időutazós pólóban érkezett, amelyen tucatnyi időutazó eszköz szerepelt (itt jobbra látható a kép), próbáltuk őket azonosítani, de hárman is csak részsikert értünk el.

Kíváncsi vagyok, Ti hányat ismertek fel közülük?:)
A megfejtéseket majd nemsokára beírom kommentként, de szerintem nagyon-nagyon geeknek kell lenni az összes, puskázás nélküli kitalálásához, nekem van egy pár, amiről nem is hallottam, vagy egyáltalán nem hagyott akkora nyomot, hogy emlékeztem volna rá.

Sikeres Turing-teszt és beszélgető chatrobotok

A minap találtam néhány youtube videót, amelyben chatrobotokat eresztenek össze, hogy
beszélgessenek egymással. Linkelek pár videót közülük, mert igen hátborzongató, amit művelnek, pl. lazán letagadják, hogy chatrobotok, vitatkoznak, érvelnek.
Persze, ez nem intelligencia, de azért elgondolkodtató.

Úgy pedig még inkább, hogy egy számítógépes program szombaton átment a Turing-teszten, 64 évvel azután, hogy Alan Turing bemutatta a teszt koncepcióját: http://hvg.hu/tudomany/20140608_mesterseges_intelligencia_turing_teszt
"A történelem során először a Readingi Egyetem szombati, Londonban tartott eseményén egy magát Eugene Goostmannak, egy 13 éves ukrán kisfiúnak kiadó program győzte meg sikeresen a szakemberek 33 százalékát arról, hogy emberrel beszélgetnek... Ugyanez a chatrobot 2012-ben már nagyon közel járt az áttöréshez, de akkor a szükséges 30 helyett csak a bírálók 29 százalékát sikerült “átvernie”."

Mi a Turing-teszt?
"A teszt lényegileg abból áll, hogy az ember pusztán billentyűzet és monitor közvetítésével kérdéseket tesz fel a két tesztalanynak, akiket így se nem láthat, se nem hallhat. A két alany egyike valóban ember, míg a másik egy gép – és mindketten megpróbálják meggyőzni a kérdezőt arról, hogy ők gondolkodó emberek. Ha a kérdező hosszadalmas faggatás után sem tudja teljesen egyértelműen megállapítani, hogy a két alany közül melyik az ember, akkor a gép sikerrel teljesítette a tesztet." (Wikipédia)

És akkor 3 videó chatrobotok beszélgetéseiről:
Az első 2013. szeptemberi:
A második, ez 2011-es:

Mutassuk meg az időgépet!

Az időutazás napjából létezik egy hivatalos promó jellegű részlet, konkrétan az első fejezet, amikor is a kétszázmilliárd időutazó megérkezik a Földre, és többek közt az egyik főhős, Beregi Ádám életét alaposan felforgatja a káosz.

A második fejezetben aztán egy pillanatra visszatekintünk az ezt megelőző néhány órára, az első időgép bekapcsolása előtti délelőttre, ahol Cambridge-ben Neil Jarrison, az időegyenletek atyja, az időgép-projekt tudományos vezetője csapatával a nagy áttörésre készül.
Kedvcsinálónak a "tovább" gomb után íme a rövidke, spoilermentes második fejezet (csak néhány oldal), amelyben megismerkedhetünk a Feltaláló sajátos gondolkodásmódjával, megtudjuk, miféle orrtípusok léteznek, és kik a Solisok, valamint az öltönyösök.

Az utolsó író novellám hangoskönyvben

2012-ben, a 266-os Galaktikában jelent meg Az utolsó író novellám, és most szabadon letölthető, hallgatható hangoskönyv született belőle a Galaktika projektje keretein belül, szerintem profi tolmácsolásban (nagyon ismerős a felolvasást prezentáló művész hangja, elsőre Scherer Péterre tippelnék, de ez messze nem biztos).

A novella az irodalom jövőjéről (is) szól, amiben az utolsó író és egy intelligens macska összefog, hogy legyőzzék az írószoftvereket.
Mert mint tudjuk, az írószoftverek nevei H-betűvel kezdődnek, és naponta százezer regényt ömlesztenek ki magukból... (Hemingway-fanatikusok számára néhány rejtett csemege is található a szövegben.)

A link:
"Az utolsó író öreg volt, és már tíz éve, hogy nem írt semmit..."

Ha van szabad fél órátok, hallgassátok meg!

További novellák hallgathatók meg írókollégáktól a Galaktika hangoskönyv antológiájában. Pl. Lőrinczy Judit, Varga Bea, László Zoltán, Antal József, és még sokan mások...

Dedikálás a Könyvhéten, június 14-én

Jövő héten máris itt a 85. Könyvhét, és természetesen dedikálok is, az Agave Kiadó standjánál (a Vörösmarty tér Váci utca felőli bejáratánál).

Időpont: 2014. június 14. 17:00-18:00 óráig
Hely: Vörösmarty tér, Agave stand


Van Facebook esemény is, jelentkezzetek rá!
Lehet hozni Az időutazás napját, Az ember könyvét, Isten gépeit és A poszthumán döntést, valamint bármit, ha én írtam.:D

Reméljük, az időjárás is kedvez, és idén nem lesz felhőszakadás sem.

Szeretettel várok mindenkit, poszthumánokat, transzhumánokat és időutazókat is, de utóbbiakat csak módjával!:)