Képregénykalandok, avagy a Fear Agenttől a Preacherig

Kiskoromban masszív képregényfogyasztó voltam, a legtöbb képregényt, ami idehaza megjelent, elolvastam a Füles sorozataitól kezdve, Kockás, Alfa, Mozaik, és a számtalan önálló kiadványig bezárólag, nem beszélve a rendszerváltás előtt idehaza nyomtatott, és a nyomdából derék nyomdai dolgozók által kicsempészett "nyugati szennyirodalom" kategóriájába eső holland, dán, német szuperhős képregényekről.

Ezek nagy része inkább ifjúsági mű volt, és nagyjából azután szoktam le az olvasásukról, amikor a szuperhős képregények elkezdtek magyarul is megjelenni, és abból is megkaptam a rég áhított adagomat Fantomtól a Robotzsarun, X-meneken, Batmanon át a Pókemberig.

Amikor aztán pár éve megjelent a Watchmen, majd elkezdték kiadni a Sandmant, rögtön fellángolt a régi szenvedély, mert rájöttem, hogy ezek komoly és mély felnőtt történetek, így elsőként elfogyasztottam Warren Ellis Transmetropolitanját is, ráadásként digitálisan belepörgettem egy csomó képregénybe. Ez utóbbi nem volt jó ötlet, mert digitálisan semmilyen hatás nem ért, számomra a képregény papíron az igazi.

Na, de a lényeg, az utóbbi hetekben intenzíven fellángolt a képregény-olvashatnékom, és ennek mondatni súlyos következményei lettek...

Erről javarészt a Geekz.444.hu geexcomix rovata is tehet, amit rendszeresen olvasok, Rusznyák Csabáék rendkívüli lelkesedése egyre inkább magával sodort. A szuperhős szériák nem igazán érdekelnek, ellenben az önálló világra épülő történetekkel, így azt vettem észre, hogy néhány héten belül már harmadszor rendelek a Bookdepositoryról.

Első áldozatom a Black Science volt, amiben Grant McKay, az anarchista tudósok rendjébe tartozó fizikus és csapata létrehoz egy eszközt, amely révén átjárás nyílik a létező összes párhuzamos dimenzióba. A megszállott McKayt az a cél vezérli, hogy a dimenziók között a világunk minden problémájára megtalálhatjuk a választ, de aztán rá kell jönnie, hogy ez a fajta felfedezés korántsem veszélytelen, és jobb lett volna nem bolygatni a dimenziók közötti utazást.
Lendületes, ötletes sztori, fura, idegen világok és eredeti vizualitás. Kezdetnek nem rossz.

Ezt követte egy klasszikus, a League of Extraordinary Gentlemen, Alan Moore-tól. Az azonos című filmről inkább ne beszéljünk, de zseniális ötlet volt összehozni a viktoriánus kor szuperhős csapatát, sokkal érdekesebbek együtt, mint pl. a Marvel féle Avengers.

Mondhatni, ha az Avengersnek van Hulkja, akkor az Extraordinary Gentlemennek van Mr. Hyde-ja, aki kiröhögi Hulkot. Aztán kedélyesen megerőszakolja, mielőtt elmegy vacsorázni.

A csapat többi tagja: Mina Murray, a Dracula hősnője, Alan Quatermain, a híres vadász és kalandor, Nemo kapitány, Hawley Griffin, alias Wells láthatatlan embere, valamint a már említett Doctor Jekyll és Mr. Hyde Stevenson kisregényéből.

A két történet egyikében Moriarty professzor mesterkedését kell megállítaniuk, a másodikban pedig Wells Világok harcának marsijai támadnak a Földre. Ez utóbbi történt kicsit gyengébb, ellenben Hyde karaktere itt csúcsosodik ki teljes valójában, és az egész történetfolyam legjobb jeleneteit is ő produkálja.

Ezek mellé, ha már Black Science és Rick Remender, érkezett a 3kg-os Fear Agent Library Edition volume 1, ami valami hihetetlen szépen megrajzolt, sokrétű sci-fi, aminek sodró lendülete mögött nagyon sok mélység rejtőzik.  Heath Huston, a bunkó ügynök tombolását kísérhetjük végig a Föld elpusztításától kezdve, és még csak a történetfolyam felét olvastam. Az SFmag.hu-n hosszan  is áradoztam róla.

Ez a Library Edition formátum pedig szerintem minden sci-fi képregény fanatikus álma, valami hihetetlenül  gyönyörű az egész (egyetlen hátránya, hogy 3kg), és mellé a történet konkrétan valami hatalmas állatság. Az elején a pulp sci-fi aranykorát idéző bűnös élvezet, amelyben Heath Huston, a texasi, “előbb lövök, aztán gondolkodom” ügynök szétrúgja a galaxis hátsóját, de közben azért Samuel Clemenst idézget (Clemens Mark Twain igazi, polgári neve), aztán folyamatosan változnak a hangsúlyok, és jönnek elő az újabb és újabb alzsánerek, és nyer mélyebb értelmet minden.

Végeredményként egy pulp űropera – katonai sci-fi – időutazós – idegenlényes – robotos – poszt-apokaliptikus – klónozós  -portálos turmixot kapunk. Mintha Rick Remender olvasta volna Dan Simmonstól a Hyperiont, és azt mondta volna, hogy kérem szépen, ilyen alzsánerparádét én is tudok.

És tényleg tud. Teljesen másképp, de tud, ráadásul hihetetlen természetességgel, szinte észrevehetetlenül csúszunk át egyik alzsánerből a másikba, hogy csak pislogtam közben.

És már úton van a Library Edition nemrég megjelent második kötete is.

Ezt követően nemrég elkezdtem Garth Enniséktől a Preachert.

Azt a Preachert, amiből pár rész jelent már meg magyarul, mégpedig a Kingpin Vertigo sorozatának 4 kötetében, sajnos ez a remek kezdeményezés totálisan elbaltázott megvalósítással párosult ezzel az antológiaformátummal.

A Preacher konkrétan zseniális, Neil Gaiman Amerikai istenekje találkozik a Twin Peaksszel, a vidéki Amerika hangulata angyalokkal, démonokkal, erőszakkal, őrült, félőrült figurákkal. Én a legújabb gyűjteményes kiadást kezdtem el beszerezni, ami év végéig 6 kötet lesz, és egészen baráti áron lehet megkapni. Nincs annál jobb érzés, amikor az ember elmerül ebben a mocskos és bizarr világban, és tudja, hogy még rengeteg-rengeteg oldal van hátra.

Itt vár még a sokszoros díjas nagyágyú, a Saga első két gyűjteményes kötete is, épp most nyert három Eisner-díjat, még csak belelapoztam és ámuldoztam egy kicsit a rajzokon, remélem, a történet tényleg olyan jó, mint sokan mondták.

Sajnos még koránt sincs vége, mert több címmel is szemezek folyamatosan, vagy csak szimplán várom, hogy a füzetes formátumok végre megjelenjenek egyben is, pl. a The Wake esetében.
Nos, mondhatjuk úgy is, hogy felhalmozódott némi lemaradásom, amit feltétlenül pótolni kell...