Toplistázzuk 2016-ot! (könyv, film, képregény, videójáték témában)

Egy fantasztikus és nem SF történetekkel teli, szubjektív, kicsit hosszúra sikeredett lista következik 2016-ról, legyen az mozi, tévé, videojáték, könyv vagy képregény, azaz ahol történetekkel lehet találkozni.

Vigyázat, a szubjektív azt jelenti, hogy nekem ezek tetszettek, vitatkozni ízlésről  nem érdemes.:)

Az egyes címek helyenként linkeket rejtenek, mert a fantasztikumhoz köthető alkotások jelentős részéről bővebben írtam az SFmag.hu-ra, ezek a linkek ezekhez az ismertetőkhöz vezetnek.

SCI-FI KÖNYVEK:

Peter F. Hamilton: Júdás elszabadul idei megjelenésével végül egy év helyett másfél év után folytatódott (és ért véget)  a brit űropera legkiemelkedőbb alakjának gigantikus regényciklusa, egy újabb, 1300 oldalas kötettel, a Primerek elleni monumentális űrháború lezárásával. A regény csak a Pandóra csillagával együtt olvasható, de aki belevág az együtt  kb. 2600 oldalas sci-fi folyamba, egy olyan világot, optimista jövőképet, idegen fajokat, történetet kap, amelyet én legszívesebben Martin Jég és Tűz dala ciklusának monumentalitásához szeretek hasonlítani.

Dave Eggers: A Kör című regénye félelmetesen aktuális jövőkép egy könnyen fogyasztható regénybe foglalva arról, hogy mi vár ránk, ahogy technológia révén a Facebookhoz és Google-höz hasonló világcégek egyre jobban betolakodnak az életünkbe, és mi ezt vígan engedjük nekik, hogy hozzájussunk a legújabb, életet megkönnyítő alkalmazásaikhoz. A privát szféra megszűnésének félelmetes rémálma elevenedik meg Mae Holland, a Kör nevű, legmenőbb informatikai céghez bekerülő fiatal pályakezdő karrierjén keresztül. A legriasztóbb az, hogy pár év múlva ez a regény lehet, hogy átkerül a nonfiction kategóriába.

Ashley Vance: Elon Muskról szóló életrajzi könyvében betekintést nyerhetünk a világ egyik legérdekesebb milliárdosának életébe, céljaiba. Musk technológiai befektető és különc zseni, hozzá fűződik az önvezérlő autókat gyártó Tesla Motors szárnyalása, a rakétabizniszben a NASA-t megszégyenítő SPACEX rakétacége, de részben neki köszönhető a PayPal is, és most éppen a Solar City napelemvállalat kapcsán hallani a nevét. Muskot sokan előszeretettel hasonlítják a Marvel Tony Stark/Vasemberéhez is, noha emberileg pont semmi közös nincs bennük. Ez az életrajzi regény nagyon izgalmas képet fest az emberről, aki kiskorában a fejébe vett egy csomó dolgot, többek közt, hogy az emberi fajnak meg kell vetnie a lábát a Marson, és manapság egyre kevesebben kezdenek kétkedni abban, hogy sikerül elérnie a céljait.

KÉPREGÉNYEK:

Idén a futó kedvenc sorozataim (Lazarus, Manifest Destiny) mellett kevés új, igazán jó képregényt találtam: év közepén a fantasztikus The wicked and the Divine-t, amelyben évszázados ciklikussággal reinkarnálódó ősi istenek a jelenünkben fiatal popsztárként jelennek meg a Földön.

Emellett nemrég kezdtem el a kultikus francia képregénysorozatot, Mezieres és Christin Valerian and Laureline képregényeit, amelynek főhősei a Föld téridő ügynökei keverednek különböző kalandokba idegen bolygókon, vagy a Föld rejtélyes múltjában. A stílus talán kicsit retró, de közel sem annyira, mint 40-50 év után gondoltam volna, és ennek ellenére végtelenül szórakoztató, és jövőre jön Luc Besson rendezésében az első mozifilm is. Eddig öt részt olvastam el, szórakoztató, néha bájosan naiv és idealista, kikapcsolódásnak tökéletes, kíváncsi vagyok, hogy a sorozat előrehaladtával mennyire változik, komolyodik majd.

Az év meglepetés képregénye viszont a Clean Room lett. A Vertigo sorozatban olyan címek indultak el hajdanán, mint a Sandman, a Transmetropolitan vagy a Preacher. Nem hiszem, hogy a Clean Room idáig jutna, de sosem lehet tudni. Ez egy nagyon okosan felépített misztikus, démonos történet, pedig ennek az alzsánernek nem én vagyok a célcsoportja, viszont a történet nagyon érdekesen keveri a démoni világot a technológiával. Astrid Muellert kiskorában elüti egy autó, és a sokkot követően elkezdi a világunkban garázdálkodó démonokat igazi valójukban látni. Erre alapozva önsegítő vállalkozásba kezd, és ebből meggazdagodva, fiatal nőként menedzselve a cégét, saját eszközeivel küzd a démoni világ ellen. Borzongató, nyugtalanító, és fordulatokkal teli történet bontakozik ki szépen lassan, amelynek nagyon várom már a folytatását.

Sajnos jövőre fog csúszni a Ted Chiand novelláskötet, az Életed története és más novellák (amelynek egyik írása az Érkezés című film alapjául szolgált), éppen olvasom az idei Hugo-díjas kínai SF-et, A háromtest-problémát, plusz próbálom az ezévi lemaradásaimat behozni.

VIDEÓJÁTÉKOK:

Uncharted 4: The Thief's End:

Ez a videojáték idén toronymagasan és minden tekintetben kiemelkedett a mezőnyből. Technológiailag, kreatív látványtervezésben, történetvezetésben is tökéletesre csiszolt gyémánt ez, és ugyan a kalandjáték jelleg miatt érzelmileg nem tud a Naughty Dog előző játéka, a the Last of Us mellé eljutni, de nem is kell neki. Ilyen komplex és élő mozgásanimációt nem nagyon lehet jelenleg más játékokban látni, közben pedig szemkápráztató helyszíneken robogunk végig Skóciától Madagaszkáron át egy döbbenetesen szép kalózsziget lepusztult és elsüllyedt városaiig, Nathan Drake, Elena és a többiek pedig élő karakterek érzésekkel, humorral, félelmekkel, és ez így együtt egy sokáig emlékezetes kincskereső kalandot eredményez. (Az meg, hogy én, aki egyáltalán nem szeretem a multiplayert, hány órát töltöttem a rendkívül szórakoztató multiplayerében, megint csak sokat elmond.)

Dishonored 2:

A Dishonored néhány éve meglepetésszerűen robbant be a köztudatba, egy olyan egyedi steampunk világú játékkal, amelyet már maga a világ hangulata elvitt a hátán. Bálnaolaj alapú, viktoriánus Londonra emlékeztető Dunwall városában a császárnő meggyilkolása után Corvónak, a hű testőrnek kell kiszabadítani a császárnő lányát, emilyt, és a szövevényes cselekmény mellé egy fantasztikus, lopakodásra épülő játékmenet kapcsolódik, tele briliáns ötletekkel, és kiemelkedő pályatervezéssel.

A második rész 15 év múlva veszi fel a fonalat, és a már felnőtt Emily történetét követjük, akit anyja testvére, mint trónkövetelő taszít le a trónról. Emily egy másik városba, a mediterrán Karnacába utazik, hogy kinyomozza, kik állnak az ellene szőtt összeesküvés mögött. A második rész legalább annyira jó, mint az első, és még ha talán a történet kicsit karcsúbb is, a helyszínek, az eredetiség és az átgondolt pályatervezés az év legjobbjává teszik az Uncharted 4 mellett.

Witcher 3: Blood and Wine:

A tavalyi év - és amúgy az elmúlt évek - legkiemelkedőbb videojátéka volt számomra, a Witcher széria, és a lengyel fejlesztőcsapat a CD Projekt a tavalyi rövidebb kiegészítő után egy olyan kiegészítővel állt elő, ami méreteivel és tartalmával sok, normál játékot is megszégyenít. Geraltot ezúttal a napfényes, lovagias borvidékre, Toussaintba hívatja Ana Henrietta hercegnő, hogy segítsen a vidéken garázdálkodó szörnyeteg elfogásában. Vámpírok, összeesküvések, lovagi tornák minden mennyiségben, de közben nem maradhat el az előző kiegészítőben is megjelent, frenetikus mindfuck jellegű rész sem, ami ezúttal egy begombázott mesevilágban történő garázdálkodást jelent, ahol hatalmas poénok és abszurd helyzetek várják a játékosokat.

Annyira ugyan nem volt jó, mint az alapjáték és az első kiegészítő, de ettől még az év legjobbjai közt a helye.

Ráadásnak itt van még az Inside nevű indie játék, ami ugyan kevésbé furfangos, mint elődje, a Limbo, viszont tényleg művészien tud nyomasztani a főszereplő, piros pulóvers gyerek vergődése ebben a disztopikus világban. A finálé pedig egy olyan döbbenetes élmény, ami a maga nyugtalanító kellemetlenségében, gusztustalanságában is gyönyörű és rendkívül egyedi.

Feltehetően felférne a listára a pár hete megjelent The Last Guardian is, mert pont az a típusú játék, amelyet mintha nekem készítettek volna, de az csak jövőre fog beleférni, úgyhogy ha tényleg jó, akkor majd egy év múlva listázom.:)

FANTASZTIKUS FILMEK:

Ha jól meggondolom, a számomra idén nem sok izgalmas sci-fi született, lehet, hogy ezúttal a hiba bennem keresendő.

A Marvel és DC belesüppedt a középszerű popcorn mozik mocsarába, és láthatóan jól érzik ott magukat. A Fox csinált egy közepes X-ment és egy Deadpoolt, ami nálam egyáltalán nem működött.

Zsivány Egyes, végre tényleg egy Star Wars történet. Az ébredő erőért visszafogottan lelkesedtem egy éve, amely lelkesedésem mostanra teljesen eltűnt, számtalan sebből vérzik az a film, de szerencsére amit nem kaptam meg tavaly, az megérkezet idén.

1983 óta nem láttam ehhez fogható Star Wars mozit. Ennyi idő kellett, hogy valaki (Gareth Edwards és az egész stábja) újra eltalálja azt, amikor nyolc-kilenc évesen a ráckevei moziban bámultam a Tantive IV-et üldöző csillagrombolót az Új remény nyitó jelenetében, a hothi csatát a Birodalomban, kicsit később pedig a II. Halálcsillag ostromát a Jediben.

Számomra a Zsivány Egyes révén az Új remény egy négy órás megafilmmé nőtt (vagy az eredeti trilógia tetralógiává vált). Ez a film többek közt azt is megmutatja, hogy mennyire gyengére sikerült sok tekintetben Az ébredő erő, ugyanis ilyen nagyszabásúnak, ehhez hasonló hangulatúnak kellett volna lennie a VII. résznek is. Mintha az lett volna az “egy Star Wars történet”, ez pedig az, amit léptékeivel, monumentalitásával, komolyságával is a fősodorba számító történetnek szántak.

Érkezés: Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik nem beszélnek szuperlatívuszokban a filmről, ennek ellenére tetszett, is itt a helye, több hasonló, intelligens sci-fi-re lenne szükség a mozikban. És nagyon várom Villeneuve jövő évi filmjét, a Blade Runner 2049-et.

NEM FANTASZTIKUS FILMEK:

Két olyan, az Oscar-díj kapcsán is érdekelt, két nagyon erős film talált be a legjobban nálam, mindkettőről nehéz beszélni, és még most is megborzongok, ha visszagondolok rájuk. Mindkettő valahol hasonló témát dolgoz fel, a kiszolgáltatottságot, és noha teljesen más oldalát mutatják be, mindkettő

Mustang:

Ez egy török film, amely öt kamasz és ifjú nővé érett lánytestvérről szól, akiket szülei halála után vidéken élő nagymamájuk és nagybátyjuk nevel. Évezredes, kegyetlen és korlátok közé szorító hagyományok csapnak össze a szabadságvággyal. Lenyűgöző, tragikus és mély történet, amit szerintem mindenkinek látnia kellene, nagyon sokat elmond a világ és a nők mai helyzetéről is.

A szoba:

Brie Larson megérdemelten kapott Oscart, mint az elrabolt fiatal nő, akit évekig tart fogva egy elmebeteg egy pici szobában, és teherbeejti, jelenleg az öt éves kisfiával, Jackkel élnek együtt alig néhány négyzetméteren. Jack sosem látta a külvilágot, édesanyja pedig mindent megtesz, hogy megvédje, és kijuttassa.

Iszonyú nyomasztó és felemelő film, ami nem ott ér véget, ahol számítottam rá, hanem meri továbbvinni a történetet, mert a következmények, a traumafeldolgozás ugyanolyan fontos.

Félvilág:

Tévéfilmnek készült, volt szerencsém a moziban látni, szerintem magasan az utóbbi évek legjobb magyar filmje, a tökéletes forgatókönyv, a fényképezés és hangulat mellé nagyon erős színészekkel Kulka Jánostól, Kovács Patríciától Gryllus Dorkán át Döbrösi Lauráig.

Ráadásnak megemlítem még az Ernelláék Farkaséknál című Hajdú Szabolcs filmet, ami még nagyon tetszett, és ha nem csak úgy véget ért volna, hanem hangulatfilm jelleg helyett többet is mertek, akartak volna, akkor még sokkal jobb lehetett, de így is nagyon erős alkotás.

TÉVÉSOROZATOK:

Idén valamiért nem sok sorozatot néztünk, mással ment el az idő, de év vége felé végre felpörgött ez is. Sorban áll Az ifjú pápa, a Westworld, a Stranger Things is

House of Cards (Kártyavár) 4. évad:

Nem tudom, hogy a valaha készült legjobb sorozat-e, de hogy az egyik legjobb, és a legerősebb dramaturgiával és karakterekkel rendelkező, az biztos. A negyedik évad talán az eddigi legjobb volt, elképesztő, milyen feszes és tökéletesen megkomponált minden rész, hogyan tudnak észrevétlenül váltogatni az egyéni drámák, kapcsolatok és a globális konfliktusok között.

Kevin Spacey és Robin Wright párosa a sorozattörténelem legkülönlegesebb házaspárja, egy pillanatra sem fogod szeretni őket, mégis a lelkük mélyére látsz, érted, megérted őket, és közben drukkolsz a politikai machinációikért, mert velük szemben nem kevésbé elszánt és aljas emberek sorakoznak, legyen az Petrov, az orosz elnök, vagy egy twitteren és instagramon élő republikánus elnökjelölt Joel Kinnaman megformálásában.

Hannibal 3. évad:

Hannibal Lecter sorozatos szereplése kicsit talán nehézkesen indult, de pár rész után egy művészien megkomponált, egyedi sorozattá vált, szerencsére Brian Fullert nem fogta vissza senki különös látásmódjában való tobzódásban. Ha láttad Neil Gaiman Amerikai istenek regényéből készült, közelgő sorozatának előzetesét, na az szintén Brian Fuller).

A Hannibal harmadik, egyelőre utolsó évada ugyan 2015-ös, de idén láttam, és noha az eleje kicsit hullámzott, de a végére egy olyan emlékezetes fináléba futott ki, ami méltó lezárása Hannibal (Mads Mikkelsen) és Will Graham (Hugh Dancy) rendkívül összetett kapcsolatának.

The Expanse:

A könyvsorozat nem a kedvencem, kommersz, szórakoztató űropera, amely azonban nem ér egy Peter F. Hamilton, egy Alastair Reynolds, vagy egy Iain M. Banks nyomába. Ennek ellenére a SyFy egy meglepően kemény és jó sorozatot csinált belőle, amit hozzátettek, az mind csak javított a történeten, jók a színészek, a hangulat, profi az egész megvalósítás. A normális sci-fi sorozatok kedvelői végre a Battlestar Galactica után kaptak egy újabb, minőségi alkotást. És nemsokára itt a második évad. (A SyFytól ez azért is meglepetés, mert amit az utóbbi években műveltek, az botrányos, ráadásul a Lev Grossman A varázslók című regénytrilógiájából az Expanse-al készített sorozat meg pont ennek az ellenkezője, ami jó, azt kiherélték a könyvből, amit hozzátettek, azt bár ne tették volna, így inkább csak egy guilty pleasure lett a végeredmény. Vagy még az sem.)

Trónok harca 6. évad:

A Trónok harcát határozottan jobban élvezem, amióta nem ismerem az eseményeket (az első három könyvet olvastam), és az, hogy a sorozat már leelőzte Martint, megint csak jót tesz neki, mert sokkal feszesebb kezd lenni a cselekmény. A 6. évad ugyan néha kicsit hatásvadász volt, de mégis tele olyan emlékezetes jelenetekkel, mint a Fattyak csatája, vagy az évadzáró hihetetlenül erősen megkomponált 10 perces jelenete.

Ha Van kedvetek, Ti is megírhatjátok, Nektek mik tetszettek idén a legjobban!

Boldog Új Évet kívánok Nektek, jövőre ugyanitt, és most már majd az új regényről is szeretnék majd mesélni.:)