Ha három meghatározó, nagy hatású történetet kellene mondanom tizenéves koromból, akkor ezek a Frank Herbert Dűne című SF-regénye, a Blade Runner film és a Twin Peaks tévésorozat voltak.
2017 pedig egy olyan év lesz, amely során ezek közül az utóbbi kettő folytatódik.:)
A Blade Runner (Szárnyas fejvadász) 1982-es Ridley Scott mozifilm, amelyet valamiért csak 1988-ban mutatták be idehaza, én a bátyámmal láttam a néhai, ráckevei autós kertmoziban. A fehérre festett betonlapokból álló "vászon" akkor hatalmasnak tűnt, ma már csak egy foghíjas, lemállott, rozsdás falmaradvány, az azóta gazzal benőtt, poszt-apokaliptikus ruhát öltött terület évtizedek óta áll üresen a városka határán.
Nemrég néztem végig a Westworld sorozatot, amely szintén megpróbálta bemutatni az androidok öntudatra ébredését - szerintem HBO-színvonalhoz képest nem túl jól sikerült neki, az érdekes alapokból egy dróton rángatott, nem jól megírt karakterekkel és bosszantó logikai baromságokkal teli, csak helyenként megcsillanó végeredmény született -, eközben a Blade Runner a mesterséges intelligenciák és az élet kapcsolatát hihetetlenül elegánsan és már-már művészfilmes eszközökkel megragadta három és fél évtizeddel korábban.
Úgyhogy október 6.-át bevéstem a naptárba: Blade Runner 2049, Denis Villeneuve rendezésében Harrison Forddal és Ryan Goslinggal.
Na, de még előtte, május 21-én érkezik a Twin Peaks 3. évada tizennyolc új résszel David Lynchtől és Mark Frosttól régi szereplőkkel, na és nyilván egy újabb generációval.
A Twin Peaks pár évvel a Blade Runner utáni élményem volt, 1990-ben kezdte adni a televízió, én tizenöt éves voltam, és akkor sem szerettem a heti sorozatnézést (igaz, más opció akkor még nem volt), viszont a Twin Peaks valami teljesen más szint volt, mint bármi akkoriban (Dallas, Szomszédok és társai).
A Twin Peaks azon kevés sorozatok közé tartozik, amelyek a ma is tökéletesen megállja a helyüket, sőt! Sok-sok évvel a Lost előtt megcsinálta a maga, titokzatos rejtélyekre épülő mitológiáját, atmoszférája utánozhatatlan, emellett a dramaturgia mai igényekkel is feszes tudott maradni, emlékezetes karakterek és jelenetek tucatjait vonultatta fel mindössze 30 részben.
Ezért is félek kicsit a 2017-es folytatástól, ami huszonöt év múlva folytatja a történetet (erre egyébként már hajdanán, az utolsó epizódban is történtek utalások), de ugyanakkor meg nagyon várom, és remélem, hogy az öntörvényű Lynch képes ismét valami meghökkentővel és korát megelőzővel tud előállni. De ha csak annyi történik, hogy eltalálja azt a fajta különleges, semmivel nem összekeverhető hangulatot, nekem már az is bőven elég.
Egyelőre szinte semmit nem mutattak még az új sorozatból, a legrelevánsabb, teasernek "csúfolt" videóban a Lynch alakította Gordon Cole FBI igazgató fánkot eszik.:)
(A Dűnét regényformában sajnos Brian Herbert és Kevin J. Anderson már tucatnyi kötettel meggyalázták, és ugyan nekem 11-12 évesen tetszett a Lynch féle mozifeldolgozás is, de a sorozat már nem annyira. Ez az a regény, amit szinte lehetetlennek tűnik megfilmesíteni anélkül, hogy azok a rétegek, amelyektől kiemelkedő, ne vesszenek el közben.
Viszont nemrég felröppent a hír, hogy a Blade Runner: 2049-et (meg a tavalyi Érkezést is) rendező Denis Villeneuve érdeklődik a Dűne megfilmesítése iránt, így meglátjuk, hátha történik egy újabb, ambiciózus kísérlet. A filmtörténet talán legnagyobb, soha el nem készült filmje is egy Dűne-adaptáció lett volna Alejandro Jodorowsky rendezésében, többek közt Salvador Dali, Orson Welles, a Pink Floyd, Moebius, Mick Jagger és H. R. Giger közreműködésével. Ennek a fantasztikus majdnem filmnek itt írtam a történetéről.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése