Két új novella

Az év első két hónapja regényírás helyett novellázással telt.

Hogy tetszik mondani?

Bevallom, engem is meglepett, főleg azért, mert újkori, A poszthumán döntéstől "számított pályafutásom" során mindössze két említésre méltó novellát írtam: Az utolsó írót és a Rajaniemi fanfictionként is értelmezhető Homokba írt történetet (Galaktikákban jelentek meg régebben). Ez azt jelenti, hogy most hirtelen megdupláztam a novelláim számát.
Ennek persze oka van, a novella sosem volt a kedvenc műfajom, sem olvasóként, sem íróként, mert szeretek elmélyedni a történetekben, megismerni a karaktereket, ráadásul jobban szeretem a nagyszabásúbb történeteket. Na, a novella ezek közül egyik sem.
Így íróként is kifejezetten bizonytalanul mozgok ezen a területen, úgyhogy ez most jóval több volt, mint kihívás.

De mi is ez a két novella pontosan, és honnan kerültek elő hirtelen?

AZ MI-TEREMTŐ

Így kezdődik:

Tizennégy éves voltam, amikor a Google létrehozta a világ első MI-jét.

Ez a történet saját indíttatásból született, még január folyamán. Egy Elon Musk-szerű, jövőbeli technológiai befektető/milliárdosról szól. Melvin Kadeknek hívják, és a néhány évtizeddel későbbi közeljövőben nagy reményekkel és ambícióval ő is beszáll az MI-építési versenybe, hogy lenyomja a Google, Jeff Bezos, Elon Musk és a többiek MI-s próbálkozásait.

Az MI-teremtőt reményeim szerint valamikor ősszel lehet majd olvasni, de hogy hol, az legyen egyelőre titok.

Melvinnel pedig még lesz közös ügyünk.

ÉLETJÁTÉK

Így kezdődik:

Petrát egy szerdai napon hekkelték meg.

Ezt a novellát felkérésre írtam egy antológiába, ami ha jól tudom, elvileg a Könyvhéten fog megjelenni, és egyelőre többet sajnos hivatalból nem mondhatok, csak annyit, hogy a téma és a résztvevők alapján egy egészen menő sci-fi kötetnek ígérkezik.

Eddig mindig kerültem az ehhez hasonló felkéréseket, mert leblokkoltam, ha megadott témára kellett írni. Mintha a szabadságomtól fosztanának meg. Az elején most is szenvedtem, mert nem várhattam meg, amíg magától jön egy olyan ötlet, ami érdekel, hanem kényszerítenem kellett magamat. 

Még amikor az első változat elkészült, akkor sem éreztem, hogy ez így működik egyáltalán. Nem is működött. Aztán nagyon-nagyon sokszor átírtam a szöveget, és végül meglepő módon egyszerre csak előbukkant a novella, ami már működött, és eloszlatta a félelmeimet is. Sőt, most már kifejezetten elégedett vagyok vele.

Na, de itt a március, sőt, most már inkább az április és most már újra fejest ugrottam a készülő regénybe (továbbra is Transzhumán háború munkacímen fut). Hónapok óta nem tudtam vele érdemben foglalkozni, és eléggé frusztrált, hogy a 2/3-a környékén járva még télen félre kellett tennem. És ráadásul közben történt egy markáns változás a sztoriban, ami felborított mindent, de erről majd külön írok.