Hogyan változtak az olvasási szokásaim a technológia hatására? | Jövőjegyzetek 1.

A világ annyira felgyorsult körülöttünk, hogy ha nem vigyázunk, könnyen lemaradunk. Ez a veszély a kor előrehaladtával ráadásul egyre nő. "Sci-fiben élünk", mondja a borzasztó, de ugyanakkor egyre inkább igaz közhely.
Vajon merre tart a világ, mi várhat ránk évtizedek, évszázadok múlva? Többek közt azért is szeretem a science fictiont, mert erre a kérdésre számtalan fantasztikus választ ad azáltal, hogy különféle jövőképeket, veszélyeket, technológiai, társadalmi, gazdasági lehetőségeket ágyaz történetekbe. A sci-fi elválaszthatatlan a jövőn való gondolkodástól.
Ennek jegyében elindítok egy cikksorozatot, amelyen belül a technológia és az ember viszonyát szeretném boncolgatni, valamint azt, hogy merre halad a világ.

Kezdjük az olvasással.

Illusztráció: Syd Mead

Azt vettem észre, hogy egy ideje egészen másképp olvasok, mint régen: nyugtalanabbul, csapongóbban, rendszertelenebbül. És kevesebbet. Illetve ez így nem igaz: rengeteget olvasok, sokkal-sokkal többet, mint mondjuk tíz-tizenöt éve, de nem feltétlenül csak könyveket, hanem pl. ismeretterjesztő cikkeket, érdekes blogposztokat, tudományos anyagokat, esszéket, tanulmányokat az aktuális regényhez, vagy ajánlókat engem érdeklő témákról. Rengeteg mindenhez sokkal könnyebb manapság hozzáférni.

De könyveket, regényeket kevesebbet, mint szeretném. A jelenséget Juhász Viktor barátom nemrég, egy beszélgetés alkalmával úgy fogalmazta meg, hogy "manapság sokkal könnyebb nem olvasni". Jeleztem is, hogy idézni fogom, mert nagyon jól összefoglalja a probléma lényegét.

Mi változott?
Az érdeklődésem kitágult, és sokkal több információra, fikcióra, történetre, fantasztikumra van szükségem, mint régen. Kiskoromban a két magyar tévécsatorna mellett kizárólag az újságok és a könyvek jelentették a világot. Az elmúlt évtizedekben viszont jelentősen megnőttek a szabadidő eltöltésére irányuló lehetőségek, és most maradjunk csak a sci-fi-nél, a fantasztikumnál.

A sorozat- és filmkínálat döbbenetesre nőtt, ráadásul egyetlen kattintással sok száz sorozat azonnal elérhető. A videojátékok eljutottak arra a szintre, hogy másfél évtized után engem is visszarántott ebbe a világba, mert filmekkel és könyvekkel versenyre kelő, zseniálisan megírt történeteket tudnak már prezentálni, és azzal, hogy én irányítom a hősöket, sokkal erősebben be is tudnak vonni. És emellett itt van még az internet, rengeteg hasznos, érdekes, kevésbé hasznos információval, mindezt pedig megkoronázza a közösségi média, amely végtelen időre képes magához láncolni az ember lelkét.

Emiatt láthatóan sokkal nehezebben ülök le egy könyv mellé, ugyanis az sosem csak egy öt perces elfoglaltság. Az agyam rákapott egy újfajta táplálékra, a mikroingerekre, és mindig van valami, ami ki akar zökkenteni: meg kell írni valakinek egy gyors emailt, vagy csak még internetezem egy kicsit, új posztok jöttek a facebookon, valaki rámchatelt a messengeren, át kell pörgetni a legutóbbi képeket az instán, aztán feljön egy youtube-videó, ami aztán újabb videókat ajánl. És én még nem is twitterezem, ritkán nézem a twitchet, és nem értem a snapchatet. Inger, még több inger, másfajta inger.

Az olvasás viszont tartós figyelmet igényel.

És ez a kulcsszó: a tartós figyelem.

Az internet, a mobiltelefon, és úgy egészében a technológia használata megváltoztatja az agyat. Az enyémet legalábbis biztosan, de kutatások szerint mindenkiét, aki alkalmazkodik a világhoz. Sokkal gyorsabban élek, sokkal gyorsabban szívom magamba a digitális információt, köztük rengeteg felesleges információt, és közben ide-oda cikázik az agyam, a gondolataim.
Ahogy rengeteg ember, én is "multitaskingolok", azaz párhuzamosan több dologgal foglalkozom. Eleve, a munkahelyen is ez folyik: csinálok valamit, jön egy email, megválaszolom, jön egy telefon, de a beszélgetés közben gyakran emailt olvasok, majd még egy, folytatom az eredeti feladatot, megint jön egy email, valaki kérdez, stb.
Ugyanez igaz a privátszférára is. Miközben ezt a bejegyzést írom, minimum ötpercenként biztosan átkattintok a gmailre, facebookra, vagy csak átfutom a szalagcímeket egy-két híroldalon, ha találok pár érdekes, cikket, megnyitogatom őket, aztán ide-oda kattintgatok köztük, ha nem elég érdekesek. És mi van, ha a másik még érdekesebb? Közben valójában főtevékenységként azért ezt a posztot írom.
Csináltatok már olyat, hogy olvastatok egy cikket, vagy emailt írtatok, de közben podcastot vagy youtube beszélgetést is hallgattatok? Szerintem ez egy egészen félelmetes agyi képesség.

Egy hosszabb cikket manapság először csak átgörgetek, beleolvasok, azt tesztelem, hogy valóban van-e benne olyan hasznos tartalom, hogy megérje részletesen belemélyednem, tartósan odafigyelnem rá.

Ugyanis az agyam, ahogy szinte mindenkié, átállt a felszínes olvasásra, egyfajta hatékonyabb, időtakarékosabb információgyűjtő módra, ami viszont sokszor nem vezet mélyebb megértéshez. Általában arra emlékszünk jobban, amiről tudjuk, hogy többé nem lesz alkalmunk befogadni, elolvasni. Az internet korában pedig ilyen tartalom gyakorlatilag nincs.
A legfontosabb információvá az vált, hogy hol találjuk meg, amikor szükségünk van rá. Mi pedig megtanultunk sokkal gyorsabban és hatékonyabban keresni, és információt szívni magunkba.

Az agynak azok a funkciói, amelyeket nem használunk megkopnak, alábbhagy a működésük. Nem véletlenül javasolják idős korban a memóriagyakorlatokat és az agy trenírozását. Ki az, aki fejből tudja a közelebbi ismerősei telefonszámát? Pedig régen minden számot memorizáltam. Most viszont már nem tartom fontosnak olyan infókat tárolni, ami valahol már rögzítve van, és az internet révén erre is trenírozom hosszú évek óta.
Egy halom információ manapság teljesen felesleges, nincs értelme terhelni vele az agyat, és így több jut másfajta gondolatoknak vagy a kreativitásnak. Viszont ha így idővel eljutunk egy olyan szélsőséges pontra, hogy már szinte semmit nem jegyzünk meg, mondván, minden ott van az interneten, akkor hogyan fogunk gondolkodni, hogyan kötünk össze dolgokat, hogyan születnek majd kreatív ötleteink?

Viszont, ha leülök egy regényt olvasni, itt is határozottan érzékelhető egyfajta változás.

Az utóbbi években olvasott könyvek közül sokra kevésbé emlékszem, mint azokra, amelyeket tíz-tizenöt évvel ezelőtt olvastam. Ez nem gond, mert némelyikre nincs is mit emlékezni. Ennek lehet egy olyan oka is, hogy sokkal ritkábban tudok egy könyvet egy délután, vagy egy-két nap alatt befejezni - ami számomra a normális lenne -, viszont ha az olvasási élmény elnyúlik, az a történet rovására megy, hiába nagyon jó az adott könyv. Az igazán jó könyveket így sem felejtem el, azok mélyebben bevésődnek, valószínűleg azért, mert jobban bevonnak, akaratlanul jobban figyelek rájuk.

Említettem, hogy ma sokkal türelmetlenebbül olvasok. Ennek oka, hogy olvasás közben is folyamatosan ingert akarok, és frusztrált leszek a lassan hömpölygő leírásoktól, azt érzem, hogy ez időpazarlás. A történetet akarom, a karaktereket, feszültséget, nem pedig naplementét és kedélyes beszélgetéseket a citromfacsarás művészetéről.
Szerencsére folyamatosan találok újabb és újabb remek olvasmányokat, új kedvenceket, úgyhogy nem arról van szó, hogy kiégtem, megcsömörlöttem volna.

Viszont akkor mi is történik pontosan?
Az, hogy a lineáris olvasás helyett a technológia és az internet hatására egy másfajta olvasás kezd kialakulni, amely jobban segíti a nagyobb mennyiségű és szétszórtabb információmennyiségben való eligazodást. Nincs idő mindent elolvasni, így mintha az agyunk is egyfajta Google-á változna, keres, és kiemeli a számunkra fontos morzsákat, majd eldöntjük, hogy milyen mélységben akarjuk ezt befogadni.

Fejlődünk, és alkalmazkodunk, ez természetes folyamat, viszont érdekes kérdés, hogy ez a jövőben mennyire befolyásolja a lineáris olvasást, és ezen belül is a könyvolvasást.

Biztos vagyok benne, hogy ezekhez a folyamatokhoz valamilyen módon az irodalom is idomulni fog, ugyanis ezen változások miatt idővel valószínűleg egészen másfajta szövegekre lesz igény. Ez a probléma mindig is létezett, hiszen egy száz-kétszáz évvel ezelőtti irodalmi szöveget egy későbbi korban élő ember mindig is nehezebben fogadott be, mert egyszerűen nem annak a világnak, tempónak, életritmusnak íródott.
A digitális generációból érkező olvasók és írók még csak most kezdenek majd egyre nagyobb arányban megjelenni, és ők teljesen más világban nőttek fel, másképp gondolkodnak a világról. Mi, jelenlegi olvasók pedig vagy alkalmazkodunk, vagy lemaradunk.
Ugyanis a világ nem fog lelassulni, sem megváltozni a kedvünkért.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehet az irodalom évtizedek, vagy akár évszázadok múlva, mit és hogyan fognak olvasni az emberek? Mert valami biztos, hogy lesz. Ugyanis történetekre szükségünk van.

Ez viszont már egy másik téma, amire a Jövőjegyzetek 3. részében fogok kitérni az olvasás és az irodalom közelebbi és távolabbi jövője kapcsán.

Te hogyan olvastál régen, és hogyan olvasol ma? Észrevettél változást? Mennyire befolyásol a modern technológia?


Kapcsolódó téma: Jövőjegyzetek 3. Az olvasás jövője

A cikk szerzője:

MARKOVICS Botond

science fiction író, közgazdász, könyveit 2012 óta az Agave kiadó jelenteti meg.

Legutóbbi regényei: Xeno, Az időutazás napja, Az időutazás tegnapja

Hasonló írásokat a Jövőjegyzetek címke alatt találsz.

Ha másfajta "jegyzetekre" vágysz, itt egy három részes cikksorozat az idegen civilizációkról, részben a Xeno című science fiction regényemhez kötődve.

Illusztráció: Syd Mead