2018: Mit néztem, avagy film- és sorozat toplista

Az év végi listázós blogbejegyzések utolsó állomásához, a filmekhez, sorozatokhoz érkeztem. A korábbi bejegyzésekből kiderült, hogy (1) Mit írtam, és mit írok éppen, hogy (2) Mik voltak a kedvenc könyveim, és (3) Melyik videojátékokat szerettem 2018-ban.

Utolsóként pedig íme az idei  kedvenc filmjeim és sorozataim toplistája.

Sajnos kevesebb fantasztikus témájú van benne, mint szeretném, de hiába néztem meg a legtöbb fantasztikus mozit és szuperhős filmet, ezeken általában jól elszórakozom, de öt perc múlva el is felejtem őket.

És még Christopher Nolan is inkább egy háborús filmmel jött idén...

1. Filmsorozatok:

Sharp objects (Éles tárgyak)

Mindössze nyolc rész, de milyen nyolc rész! Kemény és nyomasztó sorozat, amely a Holtodiglant író Gillian Flynn első regénye alapján készült.
Camille (Amy Adams) egy komplexusokkal és funkcionális alkoholizmussal küzdő oknyomozó újságírónő (és ez csak a karakter felszíne), aki kénytelen visszatérni  szülővárosába, ahol megöltek egy kislányt, hogy egy érzékletes beszámolót írjon arról, hogy miként hat a tragédia a helyi közösségre. Aztán újabb gyilkosság történik, és közben megismerjük Camille édesanyját és súlyos traumákkal teli gyermekkorát, valamint ezt a rendkívül furcsa, de nagyon tipikus, zárt közeget. Nagyon kemény történet, ráül az emberre, beeszi magát a bőr alá, de sokat is ad ugyanekkor.

The First

Egy szintén 8 részes, önálló sorozat, amely látszólag az első Mars-utazás űrhajósairól szól, de vigyázat, hiába játszódik a közeljövőben, minimálisan sci-fi, vagy még annyira sem, ehelyett egy olyan mélységű és nyomasztó és nagyon erős drámai történet, mint a Sharp Object. Viszont sokkal inkább a karakterekre fókuszál, ezért némileg nehezebben is fogyasztható, nem is fog mindenkinek tetszeni.

Tom Hagerty űrhajós (Sean Penn) volt a 13. ember a Holdon, és ő lenne az első Mars-expedíció kapitánya, de egy családi tragédia miatt érthető okokból kiteszik a csapatból. Aztán a sorozat legelső perceiben a Marsra induló űrhajó a fellövés után néhány perccel felrobban.

Innentől azt követhetjük nyomon, hogy miként áll össze a katasztrófa és a gyász, valamint a költségvetési csatározások árnyékában egy új expedíciós legénység, és hogyan kerül vissza Hagerty a csapatba, és szembesülünk vele, hogy sem az ő, sem a többi reménybeli asztronauta magánélete sokkal bonyolultabbá teszi magát az expedíciót. (Az 5. epizód pedig, ami végig a Hagerty családról szól, Tomról, a feleségéről és a lányukról, az utóbbi évek legjobb és egyben legfájdalmasabban megkomponált sorozatrésze.)

The Girlfriend experience

Ez sem egy könnyű történet, úgy tűnik, idén ezeket szerettük a legjobban. Ez egy 13 részes, fél órás epizódokból álló sorozat David Soderbergtől. Van második évad is, de az már egy teljesen más történet.
Amy (Christine Reade) egy dekoratív egyetemista lány, aki tanulás mellett egy jogi cégnél gyakornokoskodik, és remek karrierlehetőség áll előtte.
Aztán egy barátnője révén megismerkedik az escort biznisszel. Amy egy zavarba ejtően érdekes, nem mindennapi személyiség: nihilista, de okos, szexuális és egyben teljesen rideg, élettel teli, de ugyanakkor végtelenül kiégett és kiüresedett is, céltudatos és céltalan is egyben, és végig makacsul keresi azt, ami inspirálja. És Amynek megtetszik ez a valójában taszító, de letisztult szabályok alapján működő, zárt világ, így egyre mélyebbre merül a pénzért nyújtott szexszolgáltatás kemény világába, ismeri meg magát és az embereket, férfiakat egyaránt.

Waco

Mindössze hatrészes szektás minisorozat, megtörtént események alapján, és brutálisan jó! A 90-es években a Koresh-szekta hatalmas illegális fegyverarzenált halmozott fel, Koresh pedig személyi kultuszt épített maga köré, tucatnyi felesége volt, és kiskorúakkal is szexuálisan érintkezett.
A waco-i rezidenciáját végül körbevették az amerikai rendvédelmi erők, de az első napon tűzharc tört ki, ezt pedig egy 51 napon át tartó ostrom követte, amely a végén totális katasztrófába torkollott. 
Michael Shannon és Taylor Kitsch a két főszereplő, utóbbi a John Carter és a Torpedo-mozifilm buktája után nagyon gyorsan eltűnt a nagy költségvetésű mozifilmek közeléből (nem igazán sikerült belőle akciósztárt faragni), és mint most számomra kiderült, pocsékul választott filmeket, mert itt viszont meglepően karizmatikusan hozta David Koresh szektavezér figuráját.
A Waco ugyan némileg ugyan elrugaszkodott a valóságtól, pl. az igazi Koresh sokkal kellemetlenebb ember volt, de a sorozatban így sokkal inkább értettem, hogy miért követték ennyien. (Az igazi Koreshről megnéztem pár felvételt, és nem igazán láttam benne semmilyen szektavezér jellemvonást).

A Waco végig feszült, mind a szekta, mind a birtokukat körbevevő rendvédelmi erők körében tele konfliktusokkal, a vége pedig brutálisan megrázó. Így kell sorozatot készíteni...

Halt and Catch Fire

A Guardian úgy jellemezte, hogy a legjobb sorozat, amit senki sem nézett. Igazuk van, mert én maximálisan célcsoport vagyok, de még csak nem is hallottam róla, szerencsére egy barátunk addig ajánlgatta, amíg neki nem kezdtünk.

A történet a '80-as, majd '90-es évek évek számítástechnikai forradalmának közepébe visz, és mivel 7 évesen ZX-Spectrummal, majd később Commodore 64-el nyomultam, eléggé betalált. Viszont bárkinek ajánlom, mert nem ez benne a lényeg.

Hőseink számítógépet fejlesztenek (8 kg alatti hordozható masinát!), majd játékfejlesztésbe fognak, közben véletlenül feltalálják az online közösségi hálózatot, majd pedig tárhelyszolgáltatásba vágnak, végül pedig mindenki előtt felfedezik az internetben rejlő lehetőségeket.

Ami miatt a sorozat szerintem nem csak a téma iránt fogékonyabbak számára is működik, az a közérthetőség mellett a karakterek: Cameron Hurley, az őrült hackercsaj, Joe MacMillan, a Steve Jobsra emlékeztető látnoki sales-es figura, Gordon Clark, az introvertált hardvermérnök, valamint felesége Donna, aki szintén informatikai mérnök végzettség után ambícióit feladó háziasszonyból jár be a végére egy meglepően változatos szakmai karriert.
A köztük alakuló kapcsolatrendszer és a zsenialitásukba kódolt folyamatos kudarcuk miatt működik igazán a sorozat.

Peaky Blinders

Az első világháború után pár évvel a birminghami ír maffiacsalád, a Shelby-klán felemelkedéséről és viszontagságairól szóló BBC-sorozat a főszerepben Cillian Murhpyvel, mellette olyan ismert színészek bukkannak fel évadokra, mint Sam Neill, a korrupt nyomozóparancsnok, vagy Tom Hardy, a zsidó uzsorás és szeszcsempész, a 4. évadban pedig Adrien Brody, mint a vendettára készülő, brutális amerikai-olasz maffiavezér.

Meglepően szórakoztató, a 6 részes évadok miatt pedig sallangmentes a történet, nincs üresjárat, ellenben vannak erős karakterek. A hangulat pedig fantasztikus, és ez nagyban köszönhető annak, hogy a főcím és a zenei háttér nagy részét Nick Cave and the Bad Seeds-számok teszik ki.

2. Filmek:

The Place

Most játsszák idehaza BÚÉK címmel a tavalyi egyik kedvenc filmem, az olasz Perfect Strangers magyarított változata. A rendező, Paolo Genovese közben egy új filmet készített, a The Place-t (A hely), és ez is egy nagyon különleges, egy helyszínes ötletre épül. Nem olyan jó, mint a Perfect Strangers, mégis okos és végig izgalmas tud lenni.

Egy különös férfi ül egy sarki kávézóban a noteszével, és emberek jönnek hozzá időpontokra. Kérnek valamit, és ha teljesítik azt a feladatot, amit a férfitól kapnak, akkor a kívánságuk teljesül. És bármilyen kérésről beszélünk, nagyon kegyetlen feladatok is vannak köztük, gyermekrablás, nemi erőszak, robbantásos merénylet. Csakhogy amikor valaki szerettének az életéről, boldogságáról van szó, megremeg a kéz, és kiderül, hogy ki milyen ember valójában. A végével nem voltam teljesen elégedett, de összességében nagyon okos történet.

Ready Player One

Azért egy sci-fi csak akad a listán.
Ernest Cline regénye, a Ready Player One a 21. század egyik legnépszerűbb sci-fi regénye, és a Steven Spielberg rendezte moziváltozat sem szól másról, mint a könyv, mégpedig a színtiszta szórakoztatásról. Viszont e köré egy csodálatosan kreatív látványt húztak fel. Végigvigyorogtam minden jelenetet, és szerencsére elég régen olvastam a regényt ahhoz, hogy ne emlékezzek egy csomó mindenre, még ha a sztori egy jelentős részét át is írták.

A Ready Player One végtelenül egyszerű történettel és még annál is egyszerűbb karakterekkel rendelkezik, de hatalmas lelke van. Ez egy olyan film, ahol a virtuális világban kalandozó hősök Terminatorként a hüvelykujjukat a magasba emelve tűnnek el a lávában, ahol egy Zemeckis-bombával visszatekerhetjük az időt, ahol a kilőtt ellenséges avatarokból begyűjthető játékbeli pénzérmék hullanak, ahol egymást váltják az Alienes-, Vissza a jövőbenes, Batmanes, régi és új videojátékos poénok, ahol Battlestar Galactica, meg Harkonnen szállítóhajós modelleket mutogatnak, és egy-egy párbeszéd közepén annyi geek-utalás hangzik el, amelynek még a harcedzett régi motoros geekek sem biztos, hogy a felénél nagyobb részét értik.

Az ilyen kreatív blockbuster filmek kis szigetekként próbálnak megőrizni valamit az egyediségből és az igazi, önfeledt szórakoztatásból.

Szólíts a neveden

Ez egy olasz-francia-brazil-amerikai koprodukció, és idén egyértelműen ez a film volt a kedvencem. Pedig egy másik film helyett szinte véletlenül ültünk be rá a moziba, mert arra már nem volt jegy, és ott, abban a pillanatban teljesen eltalált a hangulata, és az, amit mondani akart nekem. Nagyon régen nem láttam ennyire jó és főleg emberi történetet moziban.

Elio, a 17 éves amerikai srác értelmiségi szüleivel minden évben Észak-Olaszországban nyaralnak. Édesapja művészettörténész professzor, és minden évben befogadja pár hétre egy doktorandusz tanítványát. Ezúttal a sármos Olivert, aki közvetlenségével azonnal az ujja köré csavar mindent, akitől elolvadnak a nők, és Elio életét és érzéseit is alaposan megbolygatja.

A film vége pedig... Elio édesapjának van egy monológja a végén, ami szerintem filmtörténeti fontosságú, ahogy megfogalmazza azt, amiért érdemes embernek lenni.

Ezek voltak az idei kedvenceim, és ezúton kívánok Nektek Boldog Új Évet!

(Szerk: összemosódtak itt az évek a fejemben, eredetileg a Dunkirk is benne volt a listában, de hát az tavalyi film, tavaly láttam, fogalmam sincs, hogy került ide ismét, ezért inkább töröltem. Ettől még tetszett.:))