Isaac Asimov szerint ez vár ránk 2019-ben | Jövőjegyzetek 5.

Ez itt a Jövőjegyzetek 5. része.

1983 végén a Toronto Star magazin egyik szerkesztője felkérte Isaac Asimovot, a világ egyik legismertebb science fiction szerzőjét, hogy írja meg az újság számára, szerinte milyen lesz a jövő 35 év múlva, azaz milyen lesz 2019.

Az apropót az adta, hogy a világ éppen belépni készült az "orwelli évbe", 1984-be, az újság pedig egy cikksorozatot készített Goerge Orwellről és az 1984-ről. Orwell híres regénye pedig először 1949-ben jelent meg, pontosan 35 évvel korábban, így érdekes gondolatkísérletnek tűnt egy cikkben újabb 35 évre előretekinteni.

Asimov el is vállalta a felkérést, és három fő témában fejtette ki gondolatait 2019-ről...

Az első téma az atomháború volt.

1983-ban vagyunk, azután, hogy tavasszal Ronald Reagan amerikai elnök bejelentette a Csillagháborús tervezetet, amely hadászati eszközök Föld körüli pályára telepítését célozta meg. Valamint néhány hónappal azután, hogy a Szovjetunió rakétavédelmi rendszerében egy hamis riasztás történt (a rakétavédelmi rendszer az USA területéről nukleáris rakéták indítását észlelte), ami könnyen egy totális nukleáris háborúhoz vezethetett volna, ha óvatosság helyett azonnal elindítják a válaszcsapást.

Asimov abból indult ki, hogy egy ilyen háború következményeit nincs értelme taglalni, hiszen, ha kitör a nukleáris háború, akkor nincs jövőnk sem. Nagyon remélte, hogy ez nem fog bekövetkezni, ezért ezt a témát gyorsan rövidre is zárta, és egy békésebb jövő irányába folytatta a gondolkodást.

A második nagyobb téma a számítástechnika fejlődése.

Itt Asimov számos esetben viszonylag logikusan látta előre a folyamatokat, még ha igyekezett is a lehető legáltalánosabban fogalmazni.

Úgy gondolta, hogy a számítástechnika és a robotok ekkorra már elkezdenek bejutni a háztartásokba, de azt nem sejtette, hogy a számítógépek ilyen mértékben az életünk részéve válnak. Biztos volt benne, hogy a technológiai fejlődés nem fogja elvenni az emberek elől a munkát, hanem ahogy mindig a történelem folyamán, új, másfajta munkalehetőségeket fog teremteni. Elsősorban a könnyen automatizálható munkák megszűnésére számított, és arra, hogy a robotok, számítógépek fejlődése kapcsán egy sor újfajta, tervezési, összeszerelési, programozási, karbantartási munkalehetőség jön létre.

Mindez értelemszerűen maga után kell, hogy vonja az oktatás elkerülhetetlen fejlődését, hiszen a népességet át kell terelni a számítástechnikai műveltségre. Az iskolák még létezni fognak, de a jó tanár nem tehet mást, mint felébreszti a gyerekekben a kíváncsiságot, amelyet aztán a diák elsősorban otthon fog kielégíteni a számítógépe használata által. Minden fiatalnak lehetősége lesz azt tanulni, amit szeretne, és olyan tempóban, ami neki a legjobban megfelel, az oktatás szórakozássá válik, mert a tudásvágy belülről fog jönni, és nem lesz mögötte kényszerítő erő.

Azonban a valóságban az iskolarendszer egyelőre csak kullog a technológia után, és alig-alig fejlődik, mintha nem tudna mit kezdeni a gyorsuló fejlődéssel és a gyökeresen megváltozó körülményekkel.

Az Isten gépei című regényem elején, egy jelenet erejéig 2008-ban pont egy hasonló iskolarendszert ábrázoltam (a 2040-es évek elején), mint amelyet Asimov is felvázolt, amelyben a gyerekek virtuális valóságban, egyéni módon tanulnak, fejlődnek, egyfajta játék-kihívás-jutalmazás kombináció révén. Ugyan a technológia ennek egyes elemeit lassan lehetővé teszi, de most még nyoma sem látszik annak, hogy valóban el tudunk rugaszkodni a jelenlegi, merev struktúráktól, nem is beszélve az elmaradottabb országok oktatási rendszereiről.

Asimov jól látta, hogy a Föld népessége tovább növekszik, de hitt benne, hogy ez ellen a kormányok aktívan próbálnak majd tenni.

A jelen ennél jóval zavarosabb, hiszen sok helyen még a szexuális érintkezés során történő alapvető védekezés sem ismert, vagy egyenesen tiltott, eközben a nyugati társadalmak egy ideje már a népesség csökkenéssel küzdenek. Sőt, Kínában 35 év után az egy gyerek vállalásáról szóló törvénybeli korlátozást 2016-ban két gyerekre emelték, és idén már arról beszélnek, hogy 2020-ig ezt is meg kell szüntetni, ugyanis a lakosság negyede 60 évnél idősebb, és attól tartanak, hogy hamarosan nem lesz elég munkaerő.

Asimov egyre komolyabb problémának látta a környezetszennyezést is, viszont bízott benne, hogy 2019-re olyan technológiai lehetőségek lesznek a kezünkben, amelyek révén sikerül megállítani ezt a már akkor is látszó, egyre durvább folyamatot. A nemzetek és a nemzeten belüli csoportok a jövőben együtt tudnak működni egymással, és még ha nem is valamiféle idealisztikus megvilágosodás miatt, de legalább annak a ténynek a racionális felismerése által, hogy a másik alternatíva a pusztulás felé vezet.

Ennek jelenleg sajnos végképp nem látszik nyoma. Az USA jelenlegi elnöke nem hisz a globális felmelegedésben, és a legtöbb ország még csak most kezd igazán ráébredni, hogy nem csak egy távoli jövőben bekövetkező problémával állunk szemben, hanem lehet, hogy mégis csak komoly gond van.

A harmadik nagy téma az űrhajózás volt, és Asimov, mint a legtöbb optimista science fiction író, biztosra vette, hogy nem fogjuk feladni a világűr meghódításának terveit, és 2019-re talán rakéták segítségével űrállomást fogunk építeni, majd azon dolgozunk, hogy az űr minél több ember számára legyen állandó lakhely.

Ez azonban már sokkal korábban megtörtént, a Nemzetközi Űrállomás közel két évtizede zavartalanul működik, nemzetközi személyzettel és együttműködéssel, függetlenül attól, hogy éppen milyen világpolitikai szelek fújnak.

Asimov szerint 2019-ben már a tervezőasztalon lesz egy olyan űrobjektum tervrajza, amely több tízezer ember otthona lesz hamarosan, és azt remélte, hogy 2019-re visszatérünk a Holdra is, de nem csak az amerikaik, hanem nemzetközi űrhajóscsapat, és nem csak köveket gyűjtünk, hanem a Föld körüli űreszközök anyagát szolgáltató bányászati állomást hozunk létre. (Egy ilyen eszköz pl. egy napenergiát gyűjtő erőmű, ami az energiát a Földre sugározná).

Az űrben csillagászati eszközök és orbitális gyárak fognak épülni, utóbbiak ráadásul ki tudják használni az űr sajátosságait (sugárzás, vákuum, mikrogravitáció, alacsony és magas hőmérséklet). Azért is lenne fontos az ipart az űrbe telepíteni, mert a szennyező anyagoknak sokkal nagyobb tere van odafent, mint a bolygó felszínén, és még csak orbitális pályán sem maradna, mert a Napszél kisodorná az aszteroidaövön is túlra.

Nem beszélve arról, hogy az ilyen projektek ráadásul önmagukban garantálják a nemzetek közötti összefogást és a világbékét. 

Sajnos azonban néhány drámai űrsikló-katasztrófa, a hidegháborús versengés megszűnése, a kormányzati űrkutatási költségek lefaragása alaposan lefékezte az űr meghódítását, így ezektől az álmoktól jelenleg még messze vagyunk.

Ugyanakkor ki gondolta volna, hogy az álmodozó, sci-fi rajongó kisgyerekekből lett 21. századi milliárdosok, mint Elon Musk, Jeff Bezos vagy Richard Branson és társaik saját kézbe veszik az űrtechnológiát, és megindul a magánpénzből finanszírozott űrkutatás is, amely egyetlen évtized alatt hatalmasat lépett előre, és talán Elon Musk a SpaceX-el előbb jut el a Marsra, mint a NASA, vagy bármely más ország űrhivatala.

Ettől függetlenül az USA a következő évtizedben szeretne visszatérni a Holdra, és Kína is évek óta tervezgeti a saját Holdraszállását, úgyhogy nincs veszve semmi.

Ezek voltak Asimov meglátásai 2019-re 1983 december 31-én.
A Toronto Star most több szakértő megszólaltatásával körüljárta Asimov 35 évvel ezelőtti hajdani jóslatait a talán nem túl hízelgő, Asimov, nem voltál Nostradamus című cikkben, amelyben kutatók és szakemberek értékelték az egyes gondolatokat pro- és kontra, de a végén azért pozitív végkicsengéssel.

Azt mindemellett nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy a science fiction írók a regényeikben nem jósolnak. 

Hogy miért nem, az a következő Jövőjegyzet témája lesz, ami mindjárt, 2019 első napjaiban következik, és Isaac Asimov fenti jóslataitól indul Hogyan jósolnak a sci-fi írók? címmel.

A cikk szerzője:

MARKOVICS Botond

közgazdász, science fiction író (Brandon Hackett álnéven) az Agave kiadó szerzője, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, Xeno, Az időutazás napja

Ha új vagy itt, és érdekelnek a science fiction regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.