A Hyperion az egyik legjobb science fiction regény, amit olvastam.
Az egyik olyan science fiction regény, ami óriási hatással volt rám olvasóként és íróként is. Sőt, a Hyperion nélkül valószínűleg nem az az író lennék, aki ma vagyok.
Ez talán túlzásnak tűnhet, de egyáltalán nem az.
Dan Simmons űroperája pont harminc éve, 1989 május végén jelent meg először angol nyelven (az Amazon.com szerint).
A Hyperion első magyar kiadása (Cherubion, 2001) egyben a magyar SF-könyvkiadás rendszerváltást követő ponyva káoszából kivezető út első alapkövének is tekinthető. Ugyan anyagilag kezdetben bukásnak tűnt, de azért lassan felfedezték a kevésbé nívós scifi-től megcsömörlött olvasók, és ezután kezdtek el lassanként egyre jobb SF-regények is megjelenni idehaza.
Aztán 2010-ben az Agave kiadó gondolt egyet, és újrafordítást követően újra kiadta, és ekkor terjedt el itthon is végre a regény, amely azóta szép csendben három újranyomást is megélt.
Számomra azért ez az egyik legfontosabb könyv, mert alapjaiban formálta át a science fictionnel kapcsolatos szemléletmódomat, gondolkodásomat, és megmutatta, milyen friss és fantasztikusan színes és ötletgazdag, emellett irodalmi, tudományos és karakterközpontú is lehet egyszerre egy sci-fi regény.
A 29. században az emberiség egy térkapukkal összekapcsolt Hegemónia nevű csillagközi államban él, amelyet mesterséges intelligenciák manipulálnak, és a Számkivetettek néven ismert, az emberi léttől eltávolodott külső ellenséggel hadakoznak.
Hét zarándok indul a hírhedt Hyperion bolygóra, egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy konzul és egy keresztes lovag, és az utazás közben sorra elmesélik egymásnak, hogy miként is találkoztak a Hyperionon élő félelmetes, természetfeletti lénnyel, a Shrike-kal, a fájdalom urával, aki a titokzatos időkriptákat őrzi.
Emlékszem, hogy mennyire mellbe vágott rögtön az első történet, a két jezsuita atya, Leonard Hoyt és Paul Duré missziójának végzete, hogy mennyire izgalmas katonai sci-fi közepébe csöppentem Kassad ezredes visszaemlékezésében, ami végül egy szerelmi kapcsolattá teljesedett ki.
Aztán jött egy megint másfajta történet a Hyperionon élő Bús Vili király mellett alkotó, öntörvényű és szókimondó költővel, Martin Silenusszal, majd a tudós, Sol Weintraub és visszafiatalodással és emlékvesztéssel járó időbetegségben szenvedő lányának megható drámájában. És mindegyik zarándok életében végig ott settenkedik, kegyetlen, túlvilági Shrike.
Olvasás közben gondolkoztam el először azon, hogy azok a regények, amelyeket előtte írtam, a kritikai-piaci siker ellenére mit is érnek a Hyperionhoz képest, és alaposan megingatták az egómat.
Az utolsó Cherubion kiadós regényemet részben emiatt már alig tudtam befejezni, és nem sokkal utána kezdtem írni A poszthumán döntést, amelynek három éve során megértettem, mi is nekem a science fiction.
Ez a kapcsolat persze azóta is formálódik, és mélyül, de ennek a regénynek a hatására indultam el ebbe az irányba, és mélyedtem el egy sor tudományágban, amelyek aztán egészen újfajta ötleteket is adtak a következő regényeimhez. És a Hyperion hatására merek a mai napig kísérletezni egy-egy regényben, és keresem mindig a bizonytalanságot, és messzire kerülöm a megszokásokat és a rutinból írást.
Maga a Hyperion ugyan egy keretbe zárt, kerek történet, de csak a főszereplők szempontjából, viszont ettől még egy félregény, és pont úgy van vége, hogy azonnal olvasni akarod tovább, a folytatást, a Hyperion bukását, ami 1990-ben jelent meg angol nyelven.
Aztán 1996-97-ben a ciklus négy kötetre bővült az Endymion és Endymion felemelkedése regények révén, és mind az első két kötet, mind a négy együtt egy fantasztikus ívű, lenyűgöző, mesterséges intelligenciákkal és fantasztikus helyszínekkel teli, epikus űroperát ad ki, ami az elmúlt évtizedekben sem vesztett erejéből (még akkor sem, ha szerintem az Endymion-könyvek talán nem annyira jók, mint a Hyperion, és a lezárásuk sem sikerült tökéletesre).
Ha még nem olvastad, mindenképpen ajánlom, egyáltalán nem érződik rajta a 30 év, ma is friss és izgalmas science fiction.
Ha bővebben szeretnél olvasni a történetről, akkor ajánlom az SFmag ismertetőjét Takács Gábortól és Huszár Andrástól.
Illetve egy kis érdekesség, amelyben a Cherubion és az Agave kiadás fordítói, Békési József és Huszár András beszélgetnek egymással egy SFmag-interjú keretében a regény és a fordítás kulisszatitkairól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése