Oldalak

30 éves Dan Simmons: Hyperion című sci-fi regénye

A Hyperion az egyik legjobb science fiction regény, amit olvastam.

Az egyik olyan science fiction regény, ami óriási hatással volt rám olvasóként és íróként is. Sőt, a Hyperion nélkül valószínűleg nem az az író lennék, aki ma vagyok.
Ez talán túlzásnak tűnhet, de egyáltalán nem az.

Dan Simmons űroperája pont harminc éve, 1989 május végén jelent meg először angol nyelven (az Amazon.com szerint).

A Hyperion első magyar kiadása (Cherubion, 2001) egyben a magyar SF-könyvkiadás rendszerváltást követő ponyva káoszából kivezető út első alapkövének is tekinthető. Ugyan anyagilag kezdetben bukásnak tűnt, de azért lassan felfedezték a kevésbé nívós scifi-től megcsömörlött olvasók, és ezután kezdtek el lassanként egyre jobb SF-regények is megjelenni idehaza.
Aztán 2010-ben az Agave kiadó gondolt egyet, és újrafordítást követően újra kiadta, és ekkor terjedt el itthon is végre a regény, amely azóta szép csendben három újranyomást is megélt.
Számomra azért ez az egyik legfontosabb könyv, mert alapjaiban formálta át a science fictionnel kapcsolatos szemléletmódomat, gondolkodásomat, és megmutatta, milyen friss és fantasztikusan színes és ötletgazdag, emellett irodalmi, tudományos és karakterközpontú is lehet egyszerre egy sci-fi regény.
De miről is szól?

Kész az új regény!

Vasárnap délután lecsuktam a laptopot, ami azt jelenti, hogy elkészült az új regény!

Hú, nagyon furcsa érzés ez újra, amikor az évek alatt formálódó történet egyszerre csak véget ér, a karakterek megpihennek, már aki ugye túlélte a történetet, én pedig szintén ülök, és nézek, mert egyelőre még nem jöttem ki a regény 2338-ban játszódó világából, és azon tűnődöm, élnék-e ott, ha lehetne választani, de valószínűleg igen.

Mint általában, most is totál üresnek érzem magam, mert nincs már igazán min gondolkodni, és ugyan áthaladtam a célvonalon, de még futnék tovább, csak már nincs hova.
Készen van, de azt sem tudom, milyen lett egyáltalán, hiszen jelenleg teljességében még nem olvasta senki (az író nem számít), így tulajdonképpen ez most egy Schrödinger-regény állapot. Van is, meg nincs is. Persze, a majdani végeredmény ez esetben azért elég egyértelmű.


Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi volt, és megy a nyomdába, mindjárt meg is jelenik, hiszen ez a kéziratnak csak első változata. Kis pihenés után kezdetét veszi az önszerkesztés, átírások, a részletek helyretétele, a szöveg csiszolása, majd végül a tényleges szerkesztés, ami még sok-sok hónapnyi munkát jelent, mire véglegessé válik a szöveg.
A megjelenés valamikor 2020 első felében várható. (Közben azért már javában írni fogom a következő regényt is).
Nagyon szerettem volna elmondani a regény címét is, de erre még várni kell, mert egyelőre nem találtam meg a megfelelőt. Van már, ami nekem tetszik, de nem biztos, hogy működik is címként.

Hamarosan úgyis megosztok majd több mindent is a történetről, a karakterekről és arról az egyre bizarrabb világról, ahol majd játszódik - és remélem, már a címet is.


Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!