Kíváncsiságból kigyűjtöttem az ismertebb sci-fi regényeket és filmeket, amelyek 2021-ben játszódnak. Van itt minden, disztópia, robotok, androidok és űrutazás, cyberpunk jövő és időutazás, sőt, még egy saját regény is.:)
Nézzük, hogyan képzelte el a science fiction 2021-et!
Két videojátékot vártam idén nagyon, ráadásul két kedvenc játékfejlesztő cégemtől: az egyik a The Last of Us part II a Naughty Dogtól, a másik pedig a Witcher 3 fejlesztőinek, a CD Projektnek évek óta készülő sci-fi játéka, a Cyberpunk 2077.
A sors iróniája, hogy mindkét videojáték körül akkora botrány kerekedett, amilyet ritkán látni a játékiparban. A The Last of Us part II egy szerencsétlen történetkiszivárgás miatt került a célkeresztbe, igaz, leginkább olyanokéba, akiknek a The Last of Ushoz, de egy részüknek még a videojátékokhoz is alig van köze. Ez a zsigeri gyűlölethullám sajnos nem arról szólt, hogy kinek tetszett, kinek meg nem tetszett a történet, abból nem lett volna tizedekkora zaj sem, de ez most nem is lényeges. A játékosokat mindez nem nagyon érdekelte, mert The Last of us II. ettől még hatalmas siker lett, és év végén most sorra nyeri az év játéka díj szakmai és közönségszavazásokat - sőt, az összes többi idei játék nem nyer annyi díjat összesen, és zöld utat kapott az HBO sorozatadaptáció is.
A The Last of us Part II egyetlen komoly ellenfele ezeken az év játéka szavazásokon a Cyberpunk 2077-e lehetett volna, azonban az eredeti, áprilisi megjelenési dátumát háromszor tolták el, mire decemberben, az év játéka szavazási időszakon kívül végre megjelent.
És még ekkor sem kellett volna, mert technikailag olyan szinten optimalizálatlan volt, hogy az döbbenetes. Ez igaz volt a PC-s verzióra is, de leginkább a régi konzolokéra, mint a PS4, vagy az Xbox One. Az ebből kialakult botrány néhány hét alatt odáig fajult, hogy jelenleg digitálisan egyik konzolra sem lehet megvenni a játékot, mert mind a Sony, mind a Microsoft átmenetileg beszüntette a forgalmazását minőségi problémák miatt, és aki kérte, annak többnyire visszafizették az árát. A CD Projekt részvényárfolyama a mélybe zuhant (de azért szép csendben araszol felfelé, mert még így is döbbenetesen sok példány kelt el), a cég befektetői perek elé néz, miközben gőzerővel dolgoznak, hogy legalább játszhatóvá tegyék a Cyberpunk 2077-et. Megjegyzem, szerintem ez azért már nagyjából sikerült, de a végeredmény még így is több, mint felemás. A régi konzolokon a legészrevehetőbb hardverkorlátot a kihalt, szellemvárosra emlékeztető utcák, valamint az ingadozó, és gyakran csúnyán bezuhanó képfrissítési sebesség, és az időnként késve betöltődő textúrarétegek jelentik.
Viszont a végeredmény köszönőviszonyban sincs az elhangzott ígéretekkel.
Ez itt a Jövőjegyzetek újabb része.
1995 októberben, a Nature magazinban megjelent egy cikk az 51 Pegasi csillag körül keringő Jupiterhez hasonló gázóriásról. A tanulmányt a Genfi egyetemen tanító Michel Mayor és doktorandusz hallgatója, Didier Queloz jegyezte, és ez volt az első bizonyítottan más naprendszerben felfedezett, úgynevezett exobolygó.
24 évvel később pedig az első exobolygó felfedezőinek ítélte oda a Svéd Tudományos Akadémia a 2019-es fizikai Nobel-díj egyik felét (a díj másik felét John Peebles kapta kozmológiai/elméleti fizikai eredményeiért).
Miért érdekes ez?
Induljunk egy kicsit messzebbről. A jelenlegi becslések szerint a galaxisunkban 100-400 milliárd csillag van.
Az utóbbi időben úgy alakult, hogy az utóbbi regényeim kezdtek kifogyni a könyvesboltokból. Már csak elvétve bukkan fel itt-ott Az időutazás napja második kiadása, ahogy a folytatás, Az időutazás tegnapja, vagy Az ember könyve, ezek az Agave webboltjában már jóideje nem is rendelhetők. Hogy belőlük mikor lesz újabb kiadás, azt nem tudom.
Viszont a Xeno is nagyon fogyóban van, és most váratlan meglepetésként megérkezett az utánnyomás, november 30-án, és nov. 29-ig újra előrendelhető az Agave kiadónál 35% kedvezménnyel.
Számomra mindig nagy öröm (és persze büszkeség is), ha egy regényem eljut idáig, főleg, ha az egyik olyan sztori, amit a legjobban szeretek. Persze, elsősorban az számít, hogy a könyveim megtalálják az olvasóikat, bármennyien is vannak, de mivel a könyvkiadás üzlet is, ezért mégsem lehet azt mondani, hogy mindegy, hányan vannak, mert a kereskedelmileg is sikeres könyvek biztosítják, hogy a következő regényeim is eljussanak hozzátok.
Szóval, köszönöm, hogy ennyien szeretitek a Xenót, mert igazán sok kedves szót, visszajelzést, véleményt kapott már eddig is, nem beszélve a "mikor lesz folytatása?" kérdésekről:).
Ha tudjátok még hírét vinni, esetleg ismerősöknek ajándékozni, hogy az újranyomás is megtalálja az olvasóit, azért nagyon hálás vagyok.
Úgyhogy most újra három kötetem elérhető a könyvesboltokban, a Xeno, a nemrég megjelent Eldobható testek, valamint a 2008-as Isten gépei újrakiadása, benne négy extra mesterséges intelligenciás novellával.
Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.
8. Dan Simmons: Hyperion
A Hyperionnal való kapcsolatomról rengetegszer írtam már (például 2019-ben, a 30 éves évforduló alkalmából), de hát emiatt nem hagyhatom ki. Azon túl, hogy Dan Simmons kortalan űroperája hatalmas kedvencem, egyben az írói pályámat is alapjaiban meghatározó könyv. Az első magyar kiadása (Cherubion, 2001) egyben a magyar SF-könyvkiadás rendszerváltást követő ponyvakáoszából kivezető út első alapköve, és ugyan anyagilag akkor még nem igazán tudott sikeres lenni, de ezt követően kezdtek el lassanként egyre jobb SF-regények megjelenni idehaza.
A történet címe: Húsevő faj, és itt olvashatod el:
https://24.hu/kultura/2020/11/07/brandon-hackett-husevo-faj-egypercesek/
A sorozat ezzel az egypercessel véget ért, köszönöm, ha elolvastál közülük akár egyet vagy néhányat. Részemről ez egy kísérleti projekt volt, de azért nem zárom ki, hogy lesz folytatása.:))
(A kép illusztráció, Viktor Bravo festménye)
A novella így kezdődik:
Julie az Élő Föld mozgalom aktivistájaként szülei tiltakozása ellenére utazott el az Epsilon Eridani csillagig, hogy csatlakozzon a tűntetéshez.
Meg akarta menteni a karneuszt, azt a kétszázötven kilométer átmérőjű, aszteroidaméretű élőlényt, ami a Földtől több mint tíz fényévnyire lebegett némán, magányosan.
Az első űrhajósok a felszínén szálltak le, kőszerű bőrére idővel űrbázis épült, majd az élőlény mélyére ástak, le, a húsrétegbe, de így sem sikerült kapcsolatba lépni vele. A karneusz vagy aludt, vagy csak az emberi fogalmaktól teljesen eltérő módon élt.
Egyesek szerint talán nem is volt értelmes lény, mindössze csak egy gigantikus, élő hústömeg.
A húsa azonban…
Itt a 24.hu-n futó science fiction egyperces novellasorozatom, a Jövőszilánkok új része.
Amikor a technológia az emberi testbe költözik, a kibervírusok egészen másfajta fenyegetést kezdenek jelenteni.
Az alábbi linken olvasható el:
https://24.hu/kultura/2020/10/31/brandon-hackett-fahrenheitpunk-egypercesek/
És így kezdődik:
Arra ébredek, hogy éjjel másfél méter hosszúra nőtt meg a hajam. Tincsek lógnak a számba, és amikor félálomban félre akarom őket túrni, önkéntelenül marokra fogok egy sörényszerű bozontot.
Hunyorogva felülök, és a szekrény tükörajtajában egy ősemberrel nézek farkasszemet. A hajam az arcom elé lóg, mint valami függöny...
Az egyik legzavarbaejtőbb kérdés, amit íróként kapni szoktam, az, hogy honnan jönnek az ötleteid? Erre ugyanis lehetetlen válaszolni. Fogalmam sincs, honnan jönnek, csak úgy jönnek. Bármiről eszembe juthat valami. Csalódást keltő válasz, mert nem derül fény semmilyen titokra.
Azonban egy ideje már tudok egy meghökkentőbb választ is adni erre: futás közben.
Ez a bejegyzés a futás és az írás számomra az évek folyamán kialakult, fura kapcsolatáról fog szólni. Két dolog vett rá, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Az egyik általános iskolás/gimnáziumi évfolyamtársam, Mikola Bence szuper beszámolója az idei Ultrabalatonos futásélményéről, amit ajánlok mindenkinek, akit kicsit is érdekel a futósport, a másik pedig Murakami Haruki: Erről beszélek, amikor a futásról beszélek című, futásról és írásról szóló önéletrajzi könyve, amit nem sokkal ezután olvastam el, részben már ehhez a bejegyzéshez alapozva, mert kíváncsi voltam, hogy Murakami, mint író mire gondol futás közben. (Nos, mint kiderült, nem sok mindenre, nála egészen másképp működik ez, mint hittem.) Ettől függetlenül ez a bejegyzés, főleg a második felében az írásról fog szólni, merthogy én futás közben valójában fejben írni szoktam.
A futás fontos szerepet tölt be az életemben. Életem első közel két évtizedében gyűlöltem a sportot, a tornaóráknak ezt a részét gyötrelmes kínként éltem meg, ahogy szerintem a legtöbbünk így volt vele. Kerülgettük az iskolaudvart, a háztömböket, szúrt az oldalunk, kapkodtuk a levegőt, ugyan mi jó lenne ebben?
Itt a 24.hu-n futó science fiction egyperces novellasorozatom, a Jövőszilánkok új része.
A történet címe: Szexuális forradalom. Takeda úr androidszeretői elhozzák a szép, új világot, amelyben az emberek egymás helyett android szeretőkkel szeretkeznek, de ez még csak a kezdet...
Az alábbi linken olvashatjátok el:
https://24.hu/kultura/2020/10/24/brandon-hackett-szexualis-forradalom-egypercesek/
És így kezdődik:
"Joshi Takeda, a világ leggazdagabb embere alacsony növésű, pókhasú férfi volt, aki imádta a vékony női combokat, a karcsú derekakat és a hosszú, illatos hajakat, azonban mindig is túl gátlásos volt ahhoz, hogy sikeres legyen a nők körében.
Takeda úr robotikai cégeknél szerzett mérnöki és programozói tapasztalatait kihasználva aztán harmincévesen létrehozta a saját androidgyártó- és fejlesztő vállalatát. Megalkották az élethű, női androidszeretőt, különféle arcokkal és alkatokkal sorozatgyártották, majd eladták a világ minden országába. Nem sokkal később pedig ugyanennyi tökéletes férfi androidot is piacra dobtak."
***
Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.
7. Naomi Alderman: A hatalom
Naomi Alderman A hatalom című regényét 2018-ban olvastam (21. század kiadó, fordította: Borbély Judit Bernadett), és abban az évben ez volt az a könyv, ami abszolút a kedvencemmé vált. Nem hagyományos, klasszikus sci-fi, se technológia, se űrhajók és távoli jövő nincs benne, viszont egy nagyon érdekes, fantasztikus történet a nemi szerepek kifordításáról, de még sokkal inkább az emberi természet és a hatalom kapcsolatáról egy apokaliptikus világba helyezve.
Szerintem az a fajta könyv, ami érzékletesen, sőt, húsba vágóan megmutatja azt, hogy milyen berögzült és sok esetben normálisnak hitt hatalmi viszonyok lapulnak a társadalmunk mélyén, és miért nincs rendben sok klasszikus társadalmi szokás attól, hogy évezredek óta így működik.
Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult nemrég a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.
A harmadik történet címe Relatív fizika. A világűr távoli szegletébe küldött expedíció egy olyan világgal szembesül, ahol egészen másfajta fizikai törvények uralkodnak, és ahol a jelen irányítani próbálja a jövőt.
Az alábbi linken olvashatjátok el:
https://24.hu/kultura/2020/10/10/brandon-hackett-relativ-fizika-egypercesek/
És így kezdődik:
Fekszem a kabinomban, és érzem, hogy a jövőszellemem mindjárt megjelenik, ha pedig megjelenik, akkor azt kell tennem, amit ő tesz.
Ha van időd, szánd rá ezt a fél órát, és garantáltan eldobod tőle az agyad.
Na de mitől ilyen különleges ez a cucc? Hiszen tucatnyi ilyen ismeretterjesztő filmecske létezik. És ebben is jönnek egymás után a minőségi animációval bemutatott, ismerős események a pörgő évszám mellett: pl. mágneses pólus csere, a Voyager űrszonda egy másik csillag közelébe jut, harminc millió év múlva megszűnik a Szaturnusz gyűrűje, néhány milliárd év, és a Nap nóvává válik, a Föld elpusztul, még később pedig szép lassan kihuny az összes csillag, az univerzum kihűl.
Hurrá, tudjuk, vége.
De akkor mi ebben az érdekes?
Hát az, hogy ezen a ponton a fél órás videóból még négy perc sem telt el.
Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.
6. Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga
Eddig több olyan könyv is akadt már ebben a sorozatban, ami annak ellenére, hogy valami megragadott történetben, a szövegben, nem feltétlenül tartozott a legnagyobb kedvenceim közé, de most itt az ideje, hogy rátérjek néhány ilyen regényre is. Ráadásul Peter F. Hamilton írásai szerintem rávilágítanak arra is, hogy mennyiféleképpen lehet jó, kiemelkedő, fantasztikus egy irodalmi szöveg. Hamiltont nem a stílusáért szeretem, hanem minden másért. Mert nem az jut az ember eszébe, hogy nyelvileg mennyire sokrétű és gazdag a prózája, Hamilton inkább az a fajta író, aki egyszerűen, kicsit néha terjengősen, és funkcionálisan ír, és a mit mond és hogyan nála erősen a mit mond felé billen.
Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult nemrég a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.
A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.
Íme a második történet, melynek címe Egyetlen lélegzet. Ismerjétek meg az univerzum legtöbb bolygón járt emberét.
Itt olvashatjátok el a teljes történetet:
https://24.hu/kultura/2020/10/03/brandon-hackett-egyetlen-lelegzet-egypercesek/
Így kezdődik:
Én akarok lenni a legtöbb bolygón járt ember, mondtam szüleimnek egy tíz éves minden megfontoltságával, mire apám a szemembe nézett, és azt felelte: Ha ez a vágyad, akkor dolgozz meg érte, fiam, és legyél az.
Egy fényhajlító bárkán születtem, mutatványos szüleimmel naprendszerből naprendszerbe utaztunk, gyerekkoromat az újabb és újabb bolygókra érkezés izgalma határozta meg. Ekkorra már közel ezer bolygón jártam, amit hatalmas számnak gondoltam, mígnem apám felvilágosított, hogy az emberi űr több milliárd világból áll, és naponta százával alapítanak új kolóniákat.
Nem baj, feleltem. A legtöbbre, a legszebbekre akkor is el fogok jutni...
Ez valahol nagy szó, hiszen az írott science fiction nagyon ritkán kerül csak be országos médiumokba, pláne az egyik legolvasottabb hazai hírportálra.
A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.
Az első történet címe Mikor hal már meg, és egy 21. század végi családi ebéd hangulatát idézi meg.
Így kezdődik:
A száztizedik születésnapomra összegyűlt a család, és szokás szerint ostoba politikusokról, elsüllyedt városokról és mesterséges szigetállamokról beszélgetünk. Udvariasan úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat.
Márk fiam a feleségével, Edittel érkezett, három gyermekük, a negyvenes éveiben járó Odett a párjával, Mirandával és közös lányukkal, Nórával, Kriszta a japán vőlegényével, Hideóval, Robina pedig a kanadai Craiggel és három dédunokámmal. Az ő nevükre sajnos nem emlékszem, és nem is értem, miket beszélnek, csak nézem, ahogy kölyökkutyaként ide-oda rohangásznak a házban, élvezik az ódon parketta nyikorgását, és félős kíváncsisággal lapozgatják a régi könyveimet.
A pincéből felhozok egy újabb üveg bort, és visszafelé elcsípem a menyem megjegyzését a nappaliból:
– Mikor hal már meg végre?
És itt olvashatjátok el a teljes történetet:
https://24.hu/kultura/2020/09/26/brandon-hackett-mikor-hal-mar-meg-egypercesek/
Jövő hét végén érkezik a második történet, ha minden igaz, az Egyetlen lélegzet című.
Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.
5. Greg Egan: Diaszpóra
Greg Egan a valaha élt legfurcsább science fiction szerző. Kezdjük rögtön azzal, hogy senki nem tudja, ki ő valójában, azontúl, hogy Ausztráliában él és matematikus. Egyetlen fénykép sincs róla az interneten (ez nem vicc, tényleg nincs), nem tudni, hogy néz ki, egyáltalán ez-e a valódi neve. Nem vesz részt science fiction rendezvényeken, és soha nem dedikál. Nagyjából annyi lényegest lehet róla tudni, hogy vegetáriánus és ateista. Olyan, mint egy fantom.
A regényei a hard/tudományos science fictiont mérő skála maximális végpontján helyezkednek el. Senki nem tud (és nem is akar szerintem) nála keményvonalasabb science fictiont írni. Valószínűleg azért sem, mert nincs is értelme ennél messzebbre merészkedni, ugyanis túlságosan kevés olvasó tudja követni és élvezni. Greg Egan a végső határ.
Szombat délután, Bán János M5-ön futó, Fülszöveg című tévéműsorának vendége voltam.
Itt megtekinthető online a fél órás beszélgetés.
A felvétel még július elején készült, amikor a járványhelyzet miatt még az sem volt biztos, hogy az Eldobható testek idén meg tud jelenni, így én is óvatosan meséltem róla. Viszont most már pár nap, és kapható esz.
Bán Jánossal az ezredforduló környékén még a Cherubion kiadónál jelentünk meg mindketten. Akkor kezdtünk el emailezni, amikor én még csak a fióknak írogattam, és sokáig el sem mondtam, hogy én is írok. Jó barátok lettünk, aztán az élet teljesen másfelé sodort bennünket. Én maradtam a science fiction zsánerben, de egészen másfajta regényeket írok már, János pedig soha nem látott sikerre vitte a magyar történelmi regényt a monumentális és hihetetlenül népszerű Hunyadi sorozatával.
Egy kronológia és utána egy beleolvasó következik, azaz íme egy hosszabb ízelítő a jövő héten megjelenő Eldobható testekből.
Szeretem, amikor egy regény világához az író függeléket készít, imádtam olvasni pl. a Dűne végén szereplő esszéket, életrajzokat, szószedetet, a Trónok harcában kifejezetten hasznosnak bizonyult az egyes házak, családok karaktereinek felsorolása, szeretem Peter F. Hamilton regényei eleji kronológiáit vagy Ian McDonald Luna-trilógiájában folyton lapozgattam a családok tagjainak jegyzékét.
Azonban a saját regényeimben mégis ódzkodtam ilyesmitől. Az Eldobható testek viszont ebből a szempontból kivétel, és talán azért, mert a történet jelene, a világ bemutatása mellett ennek a világnak a folyamatos, alapjaiban történő változását próbáltam ábrázolni, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy maga a regény jelene miképp jött létre.
Emiatt a regény ezzel a történelmi áttekintővel fog kezdődni. Ezek a részletek természetesen idővel kiderülnek a szövegből is, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha az elején van egy röpke áttekintő is.
Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.
4. William Gibson: Neurománc
A regény angolul 1984-ben látott napvilágot, és megkapta a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat is. Nem véletlenül, mert a maga nemében korszakalkotó science fiction regény, ami alapjaiban formálta át a science fictiont. Viszont én valamiért sosem váltam igazi Gibson-fanná, és ennek néhány viszonylag egyszerű oka van.
Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak.
2. China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás
A brit China Miéville az ezredfordulón robbant be az angolszász fantasztikus irodalomba, és hamarosan a new weird egyik legismertebb alakjává vált. Az első igazán nagy sikerét a 2000-ben megjelent Perdido pályaudvar, végállomás című regényével aratta, amit - és aztán minden magyarul megjelent Miéville-t - Juhász Viktor kiváló fordításában olvashatunk, aki egyben Miéville nagy rajongója is.
Na de sci-fi-e egyáltalán a Perdido?
Egy kis meglepetés!
2020. szeptember 17-én, a Könyvhétre megjelenik az Eldobható testek című sci-fi regényem. A borító már tavaly ősszel összeállt (Müller Péter szuper hangulatos munkája), nagyon vártam már, mikor oszthatom meg veletek. Ha nagyon címkézni kellene a történetet, akkor egy 2338-ban játszódó transzhumanista űroperának nevezném.
ITT ELŐRENDELHETŐ szeptember 17-ig!
A regény moly adatlapja
Bővebb infók az Agave kiadó facebookján
Előrendelés augusztus végétől.
Szóval, itt a borító, alább pedig a fülszöveg:
Brandon Hackett: Eldobható testek fülszöveg
2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.
Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.
A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.
Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak. (Első körben tizenöt szöveget gyűjtöttem ki, a második és harmadik kedvencem egy-egy hét múlva következik, aztán kéthetente jövök az újabb résszel.)
Az első az a szövegrészlet, amely ezt a bejegyzés sorozatot is ihlette, és amely jelenleg a legutóbbi, ilyen meghatározó élményem volt.
Ian McDonald: LUNA - Ordashold
A brit Ian McDonald a kortárs science fiction irodalom legalulértékeltebb szerzőinek egyike. Pedig van Hugo-díja, Locus-díja, Philip K. Dick-díja, BSFA-díja, stb., de valahogy mégsem ismerik el annyira, mint szerintem megérdemelné, pedig jelenleg szerintem az egyik legszebb nyelvezettel író fantasztikus szerzők egyike. McDonald regényei egymástól és a kortárs SF fősodrától is elütnek, lásd pl. a gyönyörű nyelvezetű A dervisházat, a Brazylt, a Desolation Roadot, vagy a River of Godst.
Addig is, íme egy rövid részlet ízelítőként. Ez egy visszatekintés a főszereplőnő, Vireni Orlando gyerekkorába egy jegyzőkönyv formájában.
Szupernóva: a nagy tömegű csillagok élete végén bekövetkező hatalmas erejű robbanás.Elsőként elnézést, amiért kicsit bulvárosan ezt a Dyson-gömbös címet választottam, de talán így a legegyszerűbb elhelyezni a február 28-án, 96 éves korában elhunyt Freeman Dysont, aki azonban ennél sokkal-sokkal fontosabb gondolkodója volt korunknak.
Hosszú életes során számos díjat, elismerést kapott, de a Nobel-díj nincs köztük, saját megfogalmazása szerint ahhoz minimum tíz évet kellett volna eltöltenie egy adott, mély és fontos problémával, de ez sosem volt az ő stílusa. Nem is tudott volna ennyi mindennel foglalkozni másképp.