Oldalak

A Star Trek: Picard első évadáról

Érleltem egy kicsit a Star Trek: Picardról a teljes első évad alapján született benyomásaimat, úgyhogy némileg spoileres vélemény következik.

Az első részek után nagyon lelkes lettem, és ez tulajdonképpen kitartott a zseniális 7. részig, ahol Picard, Riker és Troi együtt szerepelt (már ezért az egy epizódért megérte egyébként megnézni az egész évadot), utána azonban sajnos rettentően nagyot csalódtam.
Innen ugyanis szerintem hatalmas mélyrepülésbe fordult az évad, még annak ellenére is, hogy a 8. részben a Borg kocka életre keltése egy elemi erejű, noha kicsit rövid jelenet volt.

Egy ilyen hatalmas, szerteágazó franchise-hoz készült új sorozatot nem szabad úgy nézni, hogy ugyanazt várjuk tőle, amit 30-50 éve nyújtott.
Ami régen működött, ma már nem fog. Nem, tényleg nem fog, a televíziózás, a sorozatkészítés és fogyasztás, eleve a világ dinamikája, de még a közhangulat, a jövőbe vetett hit is alapjaiban megváltozott.
Ezek miatt ez a Star Trek óhatatlanul sötétebb, mint a régiek, de csak a felszínen. Mert eközben egyáltalán nem felejti el Star Trek pozitivista üzenetét, és aki végignézte az évadot, erre maga is rájöhetett, mert szerintem ez az egész évad lényege, hogy a kezdeti traumákat követően végül visszatérjünk az eredeti pozitivizmushoz.

A konfliktus alapja a szintetikus életformák lázadása, majd kizárása a Föderációból, egy a világot alapjaiban felforgató esemény, ami egyúttal Jean-Luc Picard személyes drámájává is válik, de egyben a tökéletes és utópisztikus berendezkedésű Föderáció drámája is lesz.
Picard pedig, mint a "Föderáció lelkiismerete" megpróbálja helyrehozni ezt a hibát, és ez a premissza abszolút Trek-kompatibilis.
Nemrég visszanéztem egy halom TNG epizódot. Régebben nem tűnt fel, hogy a Föderáció ideái nem a flottában, hanem sokkal inkább az egyes kapitányokban testesültek meg, és ez gyakran a saját feletteseikkel, a legkevésbé sem humánus döntésekkel való szembeszállást jelentette.
És készítők pontosan erre építették fel Picard és a Csillagflotta viszonyát.

De akkor mi a bajom vele?