Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.
Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak. (Első körben tizenöt szöveget gyűjtöttem ki, a második és harmadik kedvencem egy-egy hét múlva következik, aztán kéthetente jövök az újabb résszel.)
Az első az a szövegrészlet, amely ezt a bejegyzés sorozatot is ihlette, és amely jelenleg a legutóbbi, ilyen meghatározó élményem volt.
Ian McDonald: LUNA - Ordashold
A brit Ian McDonald a kortárs science fiction irodalom legalulértékeltebb szerzőinek egyike. Pedig van Hugo-díja, Locus-díja, Philip K. Dick-díja, BSFA-díja, stb., de valahogy mégsem ismerik el annyira, mint szerintem megérdemelné, pedig jelenleg szerintem az egyik legszebb nyelvezettel író fantasztikus szerzők egyike. McDonald regényei egymástól és a kortárs SF fősodrától is elütnek, lásd pl. a gyönyörű nyelvezetű A dervisházat, a Brazylt, a Desolation Roadot, vagy a River of Godst.
A Luna-trilógián a korábbi regényekhez képest érezhető rajta egyfajta stílusváltás, feszesebb lett a szöveg, visszafogottabb és karcosabb a próza, viszont még így is bőven megmarad a jellegzetes McDonald-stílus.
A Luna-trilógiát - illetve egyelőre annak első két kötetét - a Gabo kiadó jelentette meg magyarul Tamás Gábor kiváló fordításában. (Az SFmag.hu-ra írtam ajánlót is mindkettőről.)
A történet a Hold gyarmatosításáról, és a Holdon élő családok héliumbányászati jogokért való versengéséről szól, mondhatni egyfajta Trónok harca a jövőben. Viszont olyan részletezettségű, kidolgozott világot és remek karaktereket, ezernyi ármányt kapunk, ami szinte vetekszik a Trónok harcával is. Egyetlen hátránya talán, hogy a szöveg sokkal nagyobb figyelmet igényel az olvasótól, és részben emiatt nem is tud olyan populáris lenni mint Martin fantasy sagája. (Persze egy sorozat sokat segítene a népszerűségén.) McDonald nem magyaráz sokat, és kicsit talán túl távolságtartó a karaktereivel, emiatt talán nehezebb befogadni a megannyi szereplőt, a rengeteg csodálatos helyszínt és a világ apró részleteit. Viszont, ha sikerül, akkor egy fantasztikusan gazdag és izgalmas történet nyílik meg az olvasó előtt.
A második kötetben, a magyarul 2019-ben megjelent Ordasholdban Lucas Corta, a főszereplő Corta csalás sarja és örököse bosszúvágytól hajtva, de mégis hidegfejű döntés eredményeképp elhatározza, hogy a Holdról a Földre utazik. Lucas világ életében a Holdon élt, 1/6-od g-s nehézkedésen, így ez az utazás nem olyan egyszerű, mint elsőre hangzik. Ugyanis, a Hold alacsony nehézkedéséhez szokott emberek szervezete számára nincs visszaút a Földre, ugyanis a hatalmas nehézkedést nem bírja el a szervezete.
McDonald egy néhány tucat oldalnyi fejezetben bemutatja, hogy Lucas hogyan készül fel mégis erre a rettenetes utazásra. Már csak emiatt a fejezet miatt is önmagában megéri a regény elolvasását. Ugyanis az, ahogy a holdi nehézkedéshez idomult Lucas hosszú hónapok alatt miként szoktatja hozzá testét, izmait a Földre való utazásra, hogyan teszi kockára az életet, ahogy megpróbál hozzászokni a nagyobb nehézkedéshez, majd végül a számára gyilkos 1g-hez, az szinte már költészet a gravitáció félelmetes erejéről. Ez a rész szerintem az igazi science fiction esszenciája.
Két részlet következik.
Az első egy rövidke leírás egy élete javát a világűr mikrogravitációban töltő emberről:
Az emberforma lény megfordult, hogy szembenézzen azzal, ami megzavarta. A mikronehézkedésben töltött élet épp olyan határozottan és visszafordíthatatlanul formálta a testét, ahogy ő tette az erdejével. Lábai torz, túlfejlett indák - aszott izmok szalagjai. Mellkasa szélességét és kerületét tekintve hősi méretű, azonban abból, ahogy kitöltötte a kompressziós felsőt, Lucas láthatta, nincs benne erő. Bordák feszülnek a szoros anyaghoz. A mellcsont éles, akár valami penge. Karja hosszú, drótszerű inakkal. A feje óriási: bőrből készült lufira feszített emberi arc. A koponya tövében növő ezüstfehér haj csomói csak kihangsúlyozzák méretét. Kettős cső húzódott a nyakszirtjéből egy szabadon lebegő pumpáig. Egy másik csőpár indult a bal oldalából a súlytalanságban forgó, teli kolosztómiás zsákok csoportjához.
Ezt műveli fél évszázadnyi mikrogravitáció az emberi testtel.
A másik pedig egy kis ízelítő a fentiekből, amelyben az egyik főszereplő, Lucas Corta hosszas edzések, izomnövelés, felkészülés után először próbál a földivel megegyező nehézkedésen megtenni néhány lépést:
Acélpántok szorították megduzzadt szívét, a vér minden egyes dobbanásra vörösen lüktetett a szeme mögött, szemgolyója mintha megereszkedett volna az üregében.
Képes rá. Megcsinálja. Meg fogja csinálni.
Már látta a liftajtót a gyűrű ívének tetején. Kiszámolta, hány lépésre van szüksége hozzá. Szíve nagyot dobbant apró örömében. Az öröm pedig óvatlanná tette. Lépteinek gondosan tartott üteme szétesett. Elvesztette az egyensúlyát. Utánanyúlt a nehézkedés. Olyan erővel csapódott a fedélzetnek, hogy nemcsak a levegő, a gondolatok is kiszaladtak belőle, kivéve azt az egyet, hogy még soha életében nem ütötte meg senki és semmi ekkora erővel. A fájdalomtól bénultan hevert a padlón - oldalvást, mozdulni képtelenül. A nehézkedés a fedélzethez szögezte. Földiek gyűltek kör. Jól van? Mi történt? Elhessegette a segíteni nyúló kezeket.
- Hagyjanak!
Gyógyászati bot érkezett szirénázva a folyosón. Ekkora megaláztatást nem lenne képes elviselni. Reszketeg karral nyomta ki felsőtestét. Lábát maga alá húzta. Lehetetlennek tűnt guggolásból állásba emelkedni. Jobb combjában reszkettek az izmok, és nem volt biztos benne, hogy megtartja a térde. A bot vörös szeme vádlóan meredt rá.
- Baszd meg! - közölte, és szaggató fájdalommal, ami kiáltást préselt ki belőle, Lucas Corta felállt. A bot úgy került mögé, mint valami figyelemre vágyó házikedvenc vadászgörény. Nagyon szívesen felrúgta volna a gépet. Majd egyszer, nem most. Tett egy lépést. Maró fájdalom futott végig jobb talpából egészen a jobb válláig. Elállt a lélegzete.
A lépés határozott volt. Ez csak fájdalom.
A bot végig ott jött Lucas Corta léptei nyomában, ahogy megtette az utolsó néhány tucat lépést a liftig.
- Szerencséje volt, hogy semmije nem tört el - mondta dr. Volikova. - Lehet, hogy azzal be is kellett volna fejeznie a dolgot.
- A csontok összeforrnak.
- A földi csontok.
- Az én csontjaim földi sűrűségűek.
- Igen. Olyan sűrűek, mint egy csontritkulásban szenvedő, hetvenéves földi személynek.
A további Kedvenc sci-fi szövegrészekért kattints ide!
Egy korábbi postod hatására olvastam el a trilógiát. Nem bántam meg...
VálaszTörlésA Jazz versus Bossa Nova, a szüntelen futás mint vallás, az ingyen adott 7 méreg, Boa Vista eleste is - egy egy gyöngyszem. A negatívumok a túl Hrkonnenesre sikerült MCKenzy-k, a fucsán kurtán ellvarratlanul hagyott szálak, nameg hogy nincs folytatás (egyelőre ;) )
MAtsumoto: Akkor ezek szerint te a harmadik kötetet is olvastad már? Én egyelőre várom a magyar kiadást.
VálaszTörlésHát igen, a regény tele van ilyen gyöngyszemekkel, viszont valóban nem teljesen tökéletes, én sokszor elveszek a rengeteg olyan részletben, amelyről egy kötettel korábban biztos volt egy bekezdés, de már nem emlékszem rá, szóval, átlagnál jóval nagyobb figyelmet követel a szöveg, ami nem mindig van meg.
Jól fog jönni a harmadik rész olvasásakor :)
Törléshttps://i.imgur.com/XWZbsYk.png