Két videojátékot vártam idén nagyon, ráadásul két kedvenc játékfejlesztő cégemtől: az egyik a The Last of Us part II a Naughty Dogtól, a másik pedig a Witcher 3 fejlesztőinek, a CD Projektnek évek óta készülő sci-fi játéka, a Cyberpunk 2077.
A sors iróniája, hogy mindkét videojáték körül akkora botrány kerekedett, amilyet ritkán látni a játékiparban. A The Last of Us part II egy szerencsétlen történetkiszivárgás miatt került a célkeresztbe, igaz, leginkább olyanokéba, akiknek a The Last of Ushoz, de egy részüknek még a videojátékokhoz is alig van köze. Ez a zsigeri gyűlölethullám sajnos nem arról szólt, hogy kinek tetszett, kinek meg nem tetszett a történet, abból nem lett volna tizedekkora zaj sem, de ez most nem is lényeges. A játékosokat mindez nem nagyon érdekelte, mert The Last of us II. ettől még hatalmas siker lett, és év végén most sorra nyeri az év játéka díj szakmai és közönségszavazásokat - sőt, az összes többi idei játék nem nyer annyi díjat összesen, és zöld utat kapott az HBO sorozatadaptáció is.
A The Last of us Part II egyetlen komoly ellenfele ezeken az év játéka szavazásokon a Cyberpunk 2077-e lehetett volna, azonban az eredeti, áprilisi megjelenési dátumát háromszor tolták el, mire decemberben, az év játéka szavazási időszakon kívül végre megjelent.
És még ekkor sem kellett volna, mert technikailag olyan szinten optimalizálatlan volt, hogy az döbbenetes. Ez igaz volt a PC-s verzióra is, de leginkább a régi konzolokéra, mint a PS4, vagy az Xbox One. Az ebből kialakult botrány néhány hét alatt odáig fajult, hogy jelenleg digitálisan egyik konzolra sem lehet megvenni a játékot, mert mind a Sony, mind a Microsoft átmenetileg beszüntette a forgalmazását minőségi problémák miatt, és aki kérte, annak többnyire visszafizették az árát. A CD Projekt részvényárfolyama a mélybe zuhant (de azért szép csendben araszol felfelé, mert még így is döbbenetesen sok példány kelt el), a cég befektetői perek elé néz, miközben gőzerővel dolgoznak, hogy legalább játszhatóvá tegyék a Cyberpunk 2077-et. Megjegyzem, szerintem ez azért már nagyjából sikerült, de a végeredmény még így is több, mint felemás. A régi konzolokon a legészrevehetőbb hardverkorlátot a kihalt, szellemvárosra emlékeztető utcák, valamint az ingadozó, és gyakran csúnyán bezuhanó képfrissítési sebesség, és az időnként késve betöltődő textúrarétegek jelentik.
Viszont a végeredmény köszönőviszonyban sincs az elhangzott ígéretekkel.
Én PS4-en játszottam végig, a megjelenés után két nappal már érkezett olyan javítócsomag, amivel elviselhető állapotba került a teljesítmény, azonban továbbra is távol áll a hátradőlve élvezhető játéktól, és tartok tőle, a régi konzolgeneráción sosem lesz az. Én szerencsére nem a látványért és csillogásért játszom, hanem a történetért, ami viszont nagyon jó. Nagyjából 70 óra alatt értem a végére úgy, hogy rengeteg minden maradt még hátra így is Night Cityből.
Szóval, akkor ez egy jó játék?
Igen, az. De. Hiába tudok még PS4-en is szuper látványos screenshotokat mutatni, és álltam meg sokszor az éjszakai város neonfényeiben gyönyörködni, számos technikai gyermekbetegség akad, ami sokszor még csak nem is hardverfüggő, így nem tudom az elavult PlayStation 4-re fogni. És most nem is a bugokra, a kifagyásokra gondolok, hanem bosszantóan illúzióromboló játékmechanikai megoldásokra.
Példák:
- Ha elfordulok egy térről, utcáról, ahol emberek sétálnak, majd visszafordulok, a játék kisöpri a memóriából az egész utcaképet, gyalogosokat, járműveket, és újakat rak oda. Érted, elfordulsz, majd vissza, és már nincs ott, amit eddig láttál. Ilyet még én nyílt világú játékban nem láttam, ez borzasztóan igénytelen és illúzióromboló.
- nem tudom, miféle algoritmus randomizálja az utcára a járókelőket és az autókat, de nagyon sokszor láttam egymás után közvetlenül haladni teljesen ugyanazokat az autó- és gyalogosmodelleket. Sőt, volt, hogy egy-egy helyen 5-6 ugyanolyan kinézetű karakter mászkált, ugyanolyan mozgással. Mondhatnám, hogy biztos klónok, de ez csak önámítás lenne. Nem, ez egyszerűen egy rossz algoritmus, ami abból fakad, hogy véletlenszerűen töltik meg forgalommal az utcákat, nem valós emberek sétálnak céllal, hanem csak hamis díszletfigurák, akik egysíkúan vagy leginkább sehogy nem reagálnak a környezetükben történtekre azon túl, hogy leguggolnak és a fejüket fogják. (Ha pedig bűntényt követek el, a rendőrök ott "teremnek", viszont 10 másodpercnyi autós meneküléssel le is rázhatóak. Semmi értelme így ennek a funkciónak.)
- az egész világ rettenetesen instabil. Nem érezni semminek a súlyát, a fizika nem is akarja közelíteni a valóságot. Egyedül a napszakok, időjárási viszonyok változása, ami kiemelkedő. Harmatgyengék a mozgások, az animációk, de maga a játékmenet is abszolút közepes, és ezek mind mélyen gyökerező technikai hiányosságok minden platformon. Ez egy nyílt világú játék, amiben azonban nincs meg az élő világ illúziója sem, ha az utcákat járjuk.
- ez valószínűleg csak az én problémám, de a Cyberpunk 2077 a kelleténél talán kevésbé cyberpunk, kevés a sci-fi elem, nem elég bátor az implantok használata, sem a hekkelés, ebben lett volna még bőven lehetőség.
Night City ettől függetlenül egy nagyon érdekes és kaotikus szuperváros, még PS4-en is fantasztikus látvánnyal, különféle építészeti stílusok keverékével. Imádtam az éjszakai neonfények között az esőtől csillámló aszfalton száguldani, ilyenkor tiszta Blade Runner érzést keltett. A gond az, hogy ennek ellenére a játék összességében, látvány és technológia szempontjából nem tudott felnőni pl. egy Red Dead Redemption 2-höz, egy The Last of Us Part II-höz, de még egy random Assassin's Creedhez sem. A karaktermodellek 2020-ban már harmatosak, az arcmimika sem közelíti meg a 2020-ban elvárt szintet sajnos. De nagyon nem. Valójában kicsit feleslegesnek is érzem a nyílt világú környezetet, és szerintem sokkal jobban működött volna a Cyberpunk 2077 egy félig zárt, vagy lineáris történetközpontú játékként.
Maga a történet, a karakterek viszont nagyon jók (és szándékosan semmit nem fogok írni róla:)), a cyberpunk környezet érdekes és izgalmas, imádtam a hekkelést, az okosfegyvereket (bár, kellően hatékonyat én nem találtam), a Johnny Mnemonicból ismerős monoszálat, a sáskapengét és hasonló nyalánkságokat, na és a legendás Johnny Silverhandet (Keanu Reeves megformálásában), aki egy fantasztikusan megírt társkarakter volt, bár, mondjuk szintén borzasztóan animálva. (Pl. a lenti képen a Voodo Boys hekkerbandából Placide is sokkal szebb és élőbb karaktermodell volt, mint Silverhand.)
A világ tele van easter eggekkel, és szemérmetlen mennyiségben találni filmes utalásokat az Alientől a Terminatoron, Mátrixon át számos kultfilmig, videojátékig bezárólag, legyen az akár saját produktum, mint a Witcher, vagy pl. a Portal.
A történet számomra sokszor a Witcher 3 szintjén mozgott, okos, szövevényes, imádom az egymásba fonódó, egyedi küldetések struktúráját, amelyek abszolút életszerűnek hatnak, ahogy beszélgetésekből, telefonhívásokból épül fel minden. Sosem tudhatod, hogy egy ártatlan beszélgetésből milyen kavarodás támad. A mellékküldetések pedig legalább annyira fontosak, mint a fősztori, ha nem fontosabbak, és a történet is úgy van kitalálva, hogy a végén akkor van igazán döntési lehetőséged, ha nem csak végigrohantál a játékon, hanem megismerted a mellékszereplőket, Judyt, Panamet, Rivert, valamint Johnny Silverhandet és egykori haverjait.
A Cyberpunk 2077 lelke a története és a karakterek, valamint az azokat szép lassan elemésztő Night City kapcsolata. Mert csilloghat egy videojáték bárhogy, ha nincs lelke, és arra a kérdésre, hogy miért is töltsem vele az időt, nem tud választ adni. Sok játék nem képes erre választ adni, a CP 2077 viszont igen. Emiatt volt a Witcher 3 is kiemelkedő, és ebben igazán jó a Cyberpunk 2077, még ha nem is annyira, mint a Witcher 3. A küldetések nagyon változatosak, sokszor különleges helyekre vezetnek, vagy válnak drámaivá, abszurddá, érzelmessé, eközben bemutatják a várost lakó fura emberi lényeket, kiborgokat, bandákat.
Szóval, ha látványos és stabil játékmenetre vágysz, várj pár hónapot, de ha ezek esetleges hiánya nem zavar, akkor most is nyugodtan belevághatsz, akár a régebbi konzolokon, vagy gyengébb PC-n is. Bosszankodni néha fogsz (lehet, hogy nem csak néha:)), de a történt mindenért kárpótol, ha nem várod az ígért, nyílt világú játékokat megújító megoldásokat, mert olyanok nem nagyon vannak, sőt. Néha kifejezetten buta és primitív az egész, és a 2013-as GTA V rengeteg mindenben sokkal okosabb, részletgazdagabb, intelligensebb volt.
Ha eltekintek attól, hogy technikai oldalról messze nincs kész (de nagyon nincs), bizonyos tekintetben pedig már sosem lesz az átlagosnál jobb, a Cyberpunk 2077 egy jó és élvezetes videojáték, remek sztorival, karakterekkel, tele okos ötletekkel, és bosszantóan elavult megoldásokkal. Az az érzésem, hogy a CD Projekt túl nagyot vállalt, olyasmit akartak létrehozni, ami messze túlnőtt az erőforrásaikon, így cserébe marad egy izgalmas, jól megírt, hagyományos nyílt világú játék, sok-sok és bődületesen nagy hibával, millió kihagyott vagy kényszerből kivágott lehetőségekkel.
Nagyon szerettem volna, ha végül bekerül a kedvenceim közé, de ezt a The Last of Us part II-vel ellentétben sajnos ezt messze nem sikerült meglépnie.:(
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése