Animációs film? Hagyjál már, az mind mesefilm
Nagy rajongója vagyok az animációs filmeknek. Nem, ez így nem pontos, mert pl. a Disney, sőt, a Pixar animációs filmek sem az én világom, elszórakozom rajtuk, de nem nekem mesélnek, nem hozzám szólnak. A South Park, a Simpson család sem talált meg magának csak egy-egy epizód erejéig, de egész évadok végignézésére valahogy sosem vágytam. Az animék már sokkal közelebb állnak hozzám, de azoknál sokszor nem tetszik az egyszerű, költséghatékony, vagy technikailag elavult megvalósítás, hiába vannak tele ötletekkel, izgalmas sztorikkal. Persze, ettől függetlenül a Ghost in the Shell vagy az Akira, a Death Note és társaik ettől még zseniálisak.
Azonban sok éve várom azt a fajta, a videojátékok elképesztő előzeteseiben látott, már-már döbbenetes minőségű animációval készített, főleg felnőtteknek szóló animációs filmet, sorozatot, ami meg tudja mutatni, hogy ez a filmművészeti ág képes ugyanolyan látványos képi világot alkotni, és legalább olyan történeteket elmesélni, mint a hollywoodi blockbusterek. Sőt, szerintem azoknál sokkal többre is képes.
Ezt igazából az évezred eleji Final Fantasy animált mozifilm óta várom. Voltak azóta is ilyen kísérletek, sőt, vannak sikeres animációs sorozatok, de a legtöbb vagy nem tudott kitörni a célcsoport keresésből, vagy abból a gondolatból, hogy egy animációs film mégis csak elsődlegesen gyerekeknek kell készüljön. Vagy ha megpróbált kitörni ebből az ördögi körből, általában nem tudott átütő ismertségre szert tenni, és megmaradt egy szubkultúra, egy szűkebb réteg szórakozásának.
Egy reménybeli trendváltás talán első kiugró sikere szerintem a 2018-as Pókverzum mozifilm volt, de azért ehhez kellett egy Spider-man brand és az, hogy részben megmaradjon az ifjúsági stílus, megoldások, és ebbe szőjék bele a komolyabb témákat.
Aztán 2019 elején jött a Love, Death & Robots, a 18+-os karikás, negyedórás sci-fi, fantasy kisfilmjeivel, és valami olyat mutatott, amit korábban még talán senki, és ezek a stílusos, egyedi animációs filmek már felnőtteknek készültek, komoly, mély vagy véres történeteket meséltek el (zömében), de abban nem vagyok biztos, hogy egy szokásosnál sokkal nagyobb közönséget megtaláltak volna.
A következő lehetséges áttörés egészen mostanáig, az Arcane megjelenéséig váratott magára. Kíváncsi vagyok, ez a sorozat mire megy majd, de egy biztos, ilyen minőségű és ilyen stílusos és látványos animációs sorozatot még soha senki nem készített.
Mi az az Arcane
Ez egy Netflixen nézhető, kilenc részes fantasy/sci-fi animációs sorozat, melynek első három része november elején jelent meg (azóta már újabb három nézhető, és ehét végén jön az utolsó három rész)), és noha vannak hibái, én azt gondolom, hogy így is magasan a legjobb fantasztikus sorozat, ami elérhető a Netflixen. És itt nem csak animációs sorozatokra gondolok, hanem élőszereplősökkel együtt értem.
Lehet, hogy ez túlzásnak tűnik, viszont láthatóan nem csak én gondolom így, pl. az Imdb-n 9,4-en áll (ami egy nagyon-nagyon magas érték 28 ezer értékeléssel), a Rottentomatoes-on 100%, és tele van a net nagyon jó, sőt, annál is jobb kritikákkal.
De mi is ez a sorozat pontosan, és honnan került elő?
Na, nem a semmiből. Az Arcane a League of Legends (LoL) című online videojátékvilág fejlesztői, a Riot Games és a francia Fortiche Productions stúdió közös projektje, ami a LoL világán, azok egyes hőskaraktereit használva mesél el egy történetet. Ez az információ elsőre kicsit lelombozott, egy videojátékot promózó animációs sorozat nem túl biztató, ha valaki nem ismeri a hátteret, csak közben a trailer meg olyan elszállt, sokrétű, komplex és lenyűgöző mézesmadzagot lógatott elém, hogy mégis nagyon kíváncsi lettem.
Egyáltalán nem ismerem a LoL-t, sem a világát, csak a fantasztikus animációs szkeccsfilmjeik közül láttam néhányat, amelyek egy-egy hőskaraktert mutatnak be. Így az Arcane a számomra olyan volt, mint egy új világ, egy teljesen új történet. Ilyenkor nagy a kockázat, hogy az átlagember tud-e kapcsolódni egy ilyen kidolgozott világhoz, de a jó hír az, hogy ez a sorozat önállóan megáll a lábán, semmit nem kell tudni hozzá.
Sőt, így még sokkal jobban is működik.
Az Arcane egyik nagy erőssége, hogy magyarázkodás, kiselőadások nélkül épít fel egy fantasztikusan kreatív világot. Egyszerűen csak bedob az eseményekbe, tökéletesen adagolja a szükséges tudnivalókat, izgalmas részleteket, de közben végig a karakterekre fókuszál. A sztoriban ugyan helyenként azért megmaradt egyfajta ifjúsági jelleg, de ettől még egyértelműen felnőtteknek készült, nem véletlen a 16-os karika, mert ahogy halad előre a történet, egyre durvább, véresebb események történnek, és aki az első részben egy gyerek számára menő karakternek tűnhet, egy felnőtt számára pedig pl. cuki kislánynak, az hamarosan megnyomorodik, megőrül, kifordul magából. Vagy meghal.
Az Arcane mágikus, de emellett steampunk jellegű városa, Piltover puskákkal, léghajókkal, robotokkal, mágusokkal teli, és remekül vegyíti a technológiát a mágiával. A két főhős egy árván maradt lánytestvérpár, Vi és Powder, akiket az alvilági figura, Vander fogad örökbe. Ez az első néhány perc eseménye, és olyan szívszorító és erőteljes, hogy azonnal érdekelni kezdett a szereplők sorsa. Arra azonban nem voltam felkészülve, ahová aztán a történet letaszította őket, mert hiszen két árván maradt gyerekkel mi rosszabb történhetne ennél, ugye?
Eközben a város felső, csillogó, gazdag részében egy fiatal tudós megszállottan kutatja az Arcane nevű, mágikus erejű kristályok felhasználási lehetőségét, amely idővel új technológiai magasságokba kezdi emelni a várost, de egyúttal még kapzsibbá teszi az elitet, akik részesedni akarnak a technológiai felvirágzásból.
A történet szinte részről részre változik, érezhető a technológiai fejlődés, újabb találmányok jelennek meg, és változnak a karakterek is, de még hogy! A főbb szereplőknek a Trónok harcára emlékeztető kegyetlen sorsokat tartogatnak a készítők, és mindezt egy szinte tökéletes tempójú történetbe ágyazva, amelyben az akciójelenetek látványvilága olyan egyedi, amilyet ritkán látni, a fordulatok pedig néha meg úgy vágtak orrba, hogy csak pislogtam.
Ez már maga a művészet
Ha valakit esetleg nem húz be a történet, akkor is marad bőven puskapor a sorozatban. Az Arcane megcsinálja azt, ami szerintem az animációs filmek jövője: olyan sajátos stílust, egyedi vizualitást jelenít meg, amire jelenleg semmilyen, na jó, nagyon kevés élőszereplős sorozat vagy film képes.
Vizuálisan ugyanis a sorozat elképesztő. A kézzel festett hatást keltő animációk miatt olyan, mint egy életre kelt festmény, és erre időnként rá is játszanak, a mágia és a steampunk hatások keveredése a városképben hihetetlenül látványos, és órákig tudnám sorolni az egyes jelenetekben felbukkanó fantasztikus képi megoldásokat, az egymásba folyó, párhuzamos jelenetek megkomponálását, az idősödő szereplők animálását, arckifejezéseit, a különleges kamerakezelést, és megannyi apró részletet, amitől az egész élővé válik. Mindehhez tökéletes zene és hanghatások és szinkron párosulnak (például Hailee Steinfield vagy Shohreh Aghdashloo), néha csak tátottam a számat, mert nem hittem el, hogy ilyet is lehet. Remélem, hogy az élőszereplős sorozatok alkotói szorgosan jegyzetelnek, mert szerintem az Arcane éppen most mutatott meg egy lehetséges, kreatív jövőt a filmipar számára, amihez lehet, hogy érdemes felzárkózni, mielőtt nagyon lemaradnak.
Van például az 5. részben egy jelenet, amikor a főgonosz, Silco, mint egy torz Keresztelő Szent János próbálja Powderből a maradék normalitást és elvesztett múlt iránti vágyat "kimosni" egyfajta kifordított, beteg "megkeresztelés" jellegű szertartással egy mérgező folyó vízében. Ami ráadásul Silco karaktere kapcsán is nagyon fontos múltbéli jelentőséggel bír. Ez csak egy apróság, de tucatjával vannak még ilyen, több értelmű, kiforgatott pillanatok.
Harley Quinn, te vagy?
A sorozatnak azért vannak gyenge pontjai is. Rengeteg a klisés megoldás, amikor pontosan lehet tudni, hogy mi például egy adott karakter következő mozdulata, megjegyzése. Ennél nagyobb probléma, hogy a karakterek néha inkább csontváznak tűnnek, mint hús-vér alakoknak. Ami azért furcsa, mert közben a karakterek érzelmi útja egyben a sorozat egyik legnagyobb erőssége is. Bennem hihetetlen kötődést váltott ki a két testvér, Vi és Powder kapcsolata. Mégis, mivel ez azért egy cselekményes blockbuster történet, sokszor csak annyit mutat meg mindebből, amennyit feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a motivációk érthetőek legyenek, így marad egy nagyon intenzív, de nagyon nyers és egyszerűsített érzelmi töltet, ami ugyan tényleg hatásosan működik, de közben mindvégig azt éreztem, hogy rezeg a léc, messze nem hiteles ez így.
És akkor ez egy kicsit spoileres lesz a következő bekezdésben: ha még nem láttad a sorozatot, és nem ismered a LoL vonatkozó karaktereit, ezt az egyet ugord át inkább.
Számomra eddig a legnagyobb meglepetés az volt, ami a 3. epizód végén történt, amikor ugyan kicsit elkapkodva, de Powdert akkora sokk érte, hogy az addigi traumáival terhelten, teljesen megkattant, és itt itt szerintem sokunknak eszébe jut a Batman történetekből Harley Quinn, viszont az a helyzet, hogy a Powderből lett Jinx szerintem sokkal stílusosabb, drámaibb és sokrétűbb személyiség lett, az őrületét ráadásul fantasztikusan ábrázolják az utána következő részekben, ahogy az arckifejezése pillanatok alatt váltakozik a cinikus, minden mindegyből az ijedt gyermeken át a kétségbeesett lányig, aki nem ura a saját tetteinek, miközben egy kézi gépágyúval össze-vissza lövöldöz. És ez tényleg az animáció csúcsa, amikor egyetlen tekintetből ennyi mindent ki lehet olvasni egy röpke másodperc alatt.
Az Arcane-t nagy lelkesedéssel ajánlom mindenkinek, ne hagyjátok ki, sci-fi, fantasy rajongóknak szerintem ez maga a csoda, hiába jön mindjárt a Witcher 2. évad, Az idő kereke, Star Trek, meg a többi sorozat, én nem hiszem, hogy bármelyik is meg tudná közelíteni ezt az élményt.
És hajrá, Riot Games, jöjjön még több League of Legends animációs film, és villantsanak a Love, Death & Robotsban már elképesztő dolgokat mutató stúdiók is valami nagyot, és hajrá a magyar Digic Picturesnek is, akik már annyi elképesztő animációs kisfilmet, trailert raktak le az asztalra, remélem, most eljött a ti időtök.
***
MARKOVICS BOTOND többszörös Zsoldos Péter- és Monolit-díjas science fiction író - BRANDON HACKETT írói néven - az Agave kiadó szerzője, közgazdász, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei: Eldobható testek, Xeno, Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, Az időutazás napja.
Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.
Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése