Star Wars: Andor ajánló - tanmese a totalitárius rendszerekről

Egy csomó mindenről akartam már jóideje írni, de eléggé bedarált a munka, így sajnos nem sok energiám maradt. Viszont most igyekszem pótolni az elmaradt posztokat.

Kezdjük is a legutóbbi Star Wars-sorozattal.

---

Star Wars: ANDOR /// AJÁNLÓ

Érdekes, mennyire megosztó, egy csomó ember imádja, és alegjobb dolognak tartja A Jedi visszatér óta (én is),mások pedig közben egyenesen unták. Ennek a kettősségnek talán az lehet az oka, hogy mindannyian másért szeretjük a Star Warst: van, aki a misztikusságért rajong, a meséért, varázslatért, Jedikért, mások az űrcsatákért, vagy a karakterekért, drámákért, és vannak, akik új irányokat (is) szeretnének látni, mások az ismert szereplőkről többet tudni, stb.

Szóval, én most abba a táborba tartozom, akik szerint az ANDOR a legjobb dolog, ami a Star Warsszal történhetett, pont azért, mert ki mert mozdulni a szigorú keretek közül, és ezt viszont nagyon magas szinten valósította meg, ellentétben pl. Az utolsó Jedivel, ami szintén szeretett volna újítani, de sajnos a dilettáns forgatókönyv számomra önmaga paródiájává tette és egy kifejezetten pocsék módon összerakott filmmé.

Az Andor viszont olyan sorozat, amit nem úgy ajánlanék, hogy akkor nézd meg, ha szereted a Star Warst, hanem úgy, hogy akkor is nézd meg, ha szereted a sci-fit, de még inkább, ha szereted a komolyabb hangvételű, mondanivalóval rendelkező sztorikat.

Hiába nézek sok sci-fi sorozatot, ezek az év végi listáimra legtöbbször mégis elvétve kerülnek fel, mert mellettük annyi jó, sokkal jobban megírt egyéb mainstream sorozat van, amelyek könnyedén kiszorítják a sci-fiket. Ez mostanában szerencsére változni látszik (lásd pl. a The Expanse vagy a For All Mankind, és talán a Star Trek: Strange New Worlds, vagy legutóbb a The Peripheral sorozatokat).

Millió apróságot tudnék felsorolni, hogy számomra miért kiemelkedő az Andor, azonban ezek közül a legfontosabb az, hogy meg tudja mutatni, mire képes a totalitárius rendszer az átlag polgár szemszögéből. Szinte minden jelenet és epizód arra épül, hogy éreztesse a nézővel, miért tört ki a lázadás a Birodalom ellen, miért harcol a mozifilmekben Leia hercegnő, Han, Luke és a többiek azon túl, hogy a Birodalom gonosz és egy még gonoszabb Sith irányítja. És ez a mélység igazán átélhetővé, emberközelivé teszi, ráadásul nem kellenek hozzá Jedik, sem Sithek. (Bár, még az is lehet, hogy láttunk közben álcázott Jedit is.)

Pedig a koncepcióval nagyot kockáztattak: hatalmas bátorság volt kivenni az egész Star Warst mélyen átszövő misztikum-faktort. Igaz, ezt már megcsinálták a Zsivány Egyesnél is, a különbség csak annyi, hogy míg az ettől még megmaradt egy nagy téteket felvonultató, stílusos akciómozinak, az Andor ennél sokkal messzebb merészkedik.

Tudjuk, hogy a Birodalom gonosz elnyomó szervezet, de én most először éreztem azt a zsigeri elnyomást, a fojtogató, folyamatos rettegést keltő légkört, és láttam működés közben egy totális hatalomra épülő rendszert, ami mindent eltapos, ami veszélyezteti a hatalmát, most elevenedtek meg igazán mélységében a rendszert kiszolgáló lelketlen bürokraták, birodalmi tisztek, akik egymást taposva, kétségek nélkül képviselik ezt a kegyetlen elnyomó rendszert.

Mindezt az Andor ráadásul számtalan csodálatos helyszínen és helyzetben mutatja be, úgy, hogy közben én is részről részre átéltem a kilátástalanságot: a Ferrixen, Mon Mothma és Luthen coruscanti beszélgetéseiben, ahol minden szóra figyelni kell, mert kémek, besúgók veszik körül őket, a börtönös részekben, Bix megtörésénél, na és Luthen 10. részbeni, valamint Maarva 12. részbeni tökéletes monológjában, de még az olyan rövid jelenetekben is, amikor egy random birodalmi járőrhajó elkezd baszakodni Luthennel.

Mindez azonban áldozatokkal is járt, elsősorban azzal, hogy a sorozat lassú építkezésre kényszerül, ez néha még az én ingerküszöbömet is alulról súrolta, de ez legyen a legnagyobb probléma, mert az utolsó részek minden ilyen aggályomat elfeledtették. Elképesztően erőteljes az egész évad, és ahogy a Zsivány Egyesnél azt mondtam, hogy számomra négy órássá bővítették a 4. részt, az Új reményt, most azt gondolom, hogy ezúttal pedig igazi mélységet, dimenziót adtak a Lázadás Birodalom elleni harcának. És mindezt egy csomó izgalmas aprósággal, vagy akár misztikus karakterekkel megszórva.

És végezetül íme néhány dolog, ami nagyon bejött:

- Luthen Rael minden jelenete: nem véletlen választották Stellan Skaarsgaardot a szerepre. Luthen a Lucas utáni élőszereplős Star Warsok egyik legérdekesebb karaktere, és egyben a legrejtélyesebb. Hiába Andor a sorozat címe, Luthen legalább olyan fontos, ha nem fontosabb szereplő, és akiről egy csomó teóriát gyártottam már - és nyilván egyik sem lesz igaz.

- Ha már Luthen, az Andorban a 11. epizódban van egy csodálatos mini-űrcsata. Alig négy perc, mindössze két hajó (meg néhány Tie-fighter), de minden benne van abból a feszültségből, amit sem Abrams, sem Rian Johnson nem volt képes egyetlen űrjelenetnél sem összehozni a 7-8-9. epizódokban. Ennek a jelenetnek minden pillanata maga a tökéletesség.

- A Narkina 5-ön játszódó börtönrészek Andy Serkisszel. Bevallom, elsőre nem értettem, hogy ez most mi? Cassian épp elindulhatna a maga útján az első meló után, erre egy banális hülyeség miatt elítélik. Mást vártam a történettől, de aztán a Narkina 5 a sorozat egyik legfontosabb kitérőjévé vált rögtön azzal, hogy mi miatt is kerül börtönbe Cassian Andor, ami szintén a központi témát erősítette a börtönkomplexum kegyetlenségével.

- Játék a stílusokkal: nagyon szépen vegyít a sorozat különféle stílusokat - van itt börtönfilm, heistfilm (mestertolvaj), itt egy kis cyberpunk, ott egy politikai thriller, meg kémfilm és "tanmese" a totalitárius rendszerek elnyomó gépezetéről.

- Dizájn, díszletek. Olyan szintű igényesség árad a díszletekből, amit a többi Star Wars sorozatban és a számozott új filmekben nem nagyon lehetett látni. Jó, Ferrixnek eleinte azért eléggé díszletszaga volt, de a végére ez eloszlott. De itt vannak birodalmi iroda belsők, Coruscant, Mon Mothma és Luthen lakosztálya, a Narkina 5 börtönkompexum nyomasztó monotonitása és sterilsége, az Aldhani pusztái és az erőmű komplexuma a békés csendbe belehasító Tie-vadászok hajtómű sivításával. Semmi sem hivalkodik, egyszerűen letisztult és stílusos, pont olyan értőn és kreatívan tudja bővíteni az univerzumot, hogy megmarad az a kopottas tónus, hangulat, amit a kezdetektől annyira szeretek.

Lehetne még több ilyen sorozatot, esetleg filmet, kedves Disney?

***

MARKOVICS BOTOND Zsoldos Péter- és Monolit-díjas science fiction író - BRANDON HACKETT írói néven - az Agave kiadó szerzője, közgazdász, az SFmag.hu alapítója.

Legutóbbi regényei: Eldobható testek, a Xeno és az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, valamint Az időutazás napja.

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon!