Az időutazás napja már valószínűleg nem lesz kapható, mert szinte teljesen elfogyott mindenhol, már csak időnként bukkan fel egy-egy bolt mélyén, szóval az utánnyomásig nem nagyon lehet már kapni, azonban a folytatás, Az időutazás tegnapja és Az ember könyve biztosan lesz, ha valaki még nem olvasta, vagy most szeretné beszerezni.
Lehet majd kérdezni az új regényről is, jelenleg az első draft 3/4-énél tartok, úgyhogy jövő tavasszal remélhetőleg meg tud jelenni, persze addig még rengeteg munka van vele részemről is, és lesz a kiadó és a szerkesztő részéről is.
A japán Hakodate-ban lévő Future University kutatói nemrég bejelentették, hogy egy részben mesterséges intelligencia, részben a kutatócsapat által írt novella továbbjutott a Hoshi Shinichi irodalmi díj idei pályázati kiírásának első fordulóján, az írás címe pedig "A nap, amikor egy számítógép írt egy novellát".
Ugyan az alkotás a díjat nem nyerte meg, de ettől még jelzi, hogy a mesterséges intelligencia nagyon gyorsan versenyre kelhet az emberi kreativitással.
A csapat elsőként megadta a főszereplő nemét, a cselekményvázlatot, néhány kulcskifejezést, ebből született az írás, amely egy MI-ről szól, aki felhagy az emberek iránti kötelességei teljesítésével, miután felismeri önmaga írói tehetségét.
Természetesen valójában nem olyan MI-ről beszélünk, amelyre mindenki gondolna, nincs saját tudata, sem intelligenciája, de így valószínűleg egyszerűbb volt elmagyarázni, hogy egy szoftveralgoritmus kreálta a novellát, nem pedig ember.
Ez egy folyamat kezdete (és nem csak irodalmi szöveg esetében, hiszen zenében*, valamint festészet kapcsán ugyanilyen kísérletezések, fejlesztések folynak, és jóval előrébb is tartanak), a vége pedig szerintem valahol ott lesz, amelyről Az utolsó író című novellám is szól. A legtöbben valószínűleg már olvastátok vagy a 266-os Galaktikában - szerk: vagy pedig az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciák kötetemben.)
Az utolsó író egy iróniával teli fikciónak indult, de már 2012-ben is volt technológiai alapja, hiszen az ötletet is a fentiekhez hasonló kutatások ihlették, viszont ahogy telnek az évek, egyre félelmetesebb lesz, mennyire nyílegyenesen robogunk ebbe az irányba.
A novella az "utolsó" íróról szól, aki egy olyan világban él, ahol az írószoftverek másodpercenként gyártanak egy-egy új regényt, amelyekért az olvasók rajongtak, így a humánírókra többé nincs szükség.
"Amikor az első írószoftver hatvan évvel ezelőtt működésbe lépett, egyes
becslések szerint ötszázmillió, ember által írt könyv létezett a
világon. A szoftverregények száma tíz évvel később elérte ezt a számot,
azóta pedig tízszeresére nőtt. Az írószoftverek másodpercenként
gyártottak egy új regényt, amik az átlagolvasó számára semmiben sem
különböztek egy átlagos humánregénytől.
Az írószoftverek nevei „H”-val kezdődtek. A Hemingway01 volt az első, ő a
projektvezető kedvenc írója után kapta a nevét, és a programozók ezt
követően a legtöbb írószoftvert egy „H” betűs íróról nevezték el. Így
aztán a „H” betű lett az irodalom gyilkosa."
Johannes, az egykor híres sztáríró megpróbál versenyre kelni az írószoftverekkel, és ebben egy intelligens, beszélő macska lesz a társa és a múzsája.
"A szoftverek ugyanis nem írnak. Algoritmusaik segítségével feldolgozzák a
valaha írt összes regényt, elemzik azok stílusát, a karakteralkotást, a
fordulatokat, a ritmust. Matematikai modelleket készítenek,
korrelációszámításokat végeznek és statisztikákat generálnak az olvasói
véleményekről, kritikákról, közben figyelik a világ változásait,
naprakészen követik a legújabb trendeket, és mindezekből pillanatok
alatt állítanak elő egy látszólag friss alkotást. Új történetet azonban nem tudtak kitalálni. Sokan azt mondják, nem is
kell, hiszen minden történetet megírtak már, és az irodalom évszázadok
óta önmagát ismétli, ezeréves témákat modernizál és igazít az adott
korhoz, Johannes azonban sosem hitt ebben, mindig azt mondogatta, hogy
léteznie kell olyan történeteknek, amiket még senki nem mesélt el."
Szerencsére, amíg ez megtörténik, én még pár regényt azért biztosan megírok, de jó kérdés, hogy száz év múlva mi lesz az akkori írókkal. Na és az olvasókkal. Persze, az olvasók akár még jól is járhatnak, mert lehet, hogy egy MI sokkal jobb regényt ír, mint egy ember.:)
Szerintetek jobb írók lesznek-e az MI-k, mint az emberek?
(* Az Isten gépeiben az egyik MI titokban letarolja a zenei piacot újfajta zenéivel, amelyért hatalmas tömeg rajong, akik azt hiszik, hogy egy emberi zenekar számait hallgatják.)
Január óta nem írtam új blogbejegyzést, azt hiszem, bőven itt az ideje egy kis életjelnek egy helyzetjelentés formájában.
A csend oka roppant egyszerű, igyekszem minden energiát és időt az írásra fordítani, és szerencsére ezúttal elég hatékony vagyok, mert közben meghaladtam az új regény felét. Ez kb. 400 ezer karakter, valamivel több, mint 50 ezer szó. Összehasonlításként az előző négy regényem kb. a 480-550 ezer karakteres sávban mozgott. Mint látjátok, ez most hosszabb lesz, leginkább a világ komplexitása miatt.
A regény alapja, lényege valahol mélyen a világpolitikával és migrációs hullámmal kapcsolatos gondolataimból táplálkozik, ennek ellenére semmilyen formában nincs köze a jelenünkhöz.
A történet 2117-ben kezdődik, a Fermi-paradoxon bukása után néhány évtizeddel, egy identitását vesztett jövőben, és lesznek benne idegen civilizációk, remélhetőleg kellően egyediek és szokatlanok, a főszereplő pedig egy idegentudományokkal foglalkozó kutatónő lesz.
Rengeteg munka van még a szöveggel (a meglévővel is, hát még a regény második felével), de szerintem a jövő év első hónapjaiban reális lehet a megjelenés, ha az Agave is úgy akarja.
Idővel majd bővebb infók is jönnek, például a regény címe is.:) A lényeg, hogy készül.
Igyekszem a fantasztikum minél szélesebb palettáját figyelemmel kísérni, és a 2015. ebből a szempontból is egy nagyon jó év volt. Úgyhogy most egy hosszú, fantasztikus történetekkel teli, szubjektív lista következik 2015-ről. (Néhányukról írtam ismertetőt az SFmag.hu-ra, ezek a címekre kattintva olvashatóak.)
Az Íliont még 2004-ben olvastam angolul, de végre megjelent magyarul is, és újraolvasva ugyanúgy hatalmas élményt jelentett.
A Trójai mondakör és science fiction egy könyvben? Egy 21. századi történelemprofesszor az istenek megbízásából dokumentálja az akhájok és a trójaiak csatáit, majd pimasz módon belepiszkál az eseményekbe: kvantumteleportál, a Marson található Olümposz-hegyen élő istenek után kémkedik, és nem mellesleg lefekszik Szép Helénével. És ez még semmi! Persze Dan Simmons Ílionja ennél jóval több, komolyabb és mélyebb, tele ínyenceknek való irodalmi utalásokkal Shakespeare-től Proustig, amelyekről egyébként roppant szimpatikus, érző robotok társalognak műértő lelkesedéssel.
2. Michel Houllebecq: Behódolás (Magvető)
Jövőben játszódó szépirodalmi regény, egy társadalmi sci-fi Franciaországról a 2020-as évekből, ahol egyre nagyobb a muszlim lakosság aránya, és a választásokon a jobb és a bal oldal egymással szembeni gyűlölködését kihasználva egy középre helyezkedő, mérsékelt muszlim párt győzedelmeskedik. Nagyon finoman és elegánsan, mégis nyomasztó hangulattal ábrázol, és ráadásul félelmetesen aktuális is.
3. Jack Campbell: Rendíthetetlen
Ez a regény bizony meglepett. Egyszerű, funkcionális, katonai sci-fi, ami az első pillanattól kezdve működik, és izgalmas. Jack Geary, a Szövetség egy évszázaddal korábban hősi halált halt és kultikus hőssé emelkedett kapitánya mégsem halt meg, és kényszerűségből a nyakába szakad a vereség küszöbére került, tőrbe csalt szövetségi flotta vezetése. Száz év sok idő, és az azóta is tartó háborúban a tudás és szakértelem megkopott, és Gearynek a flotta moráljának helyreállítása mellett saját hőskultuszával is meg kell küzdenie.
Okos, hiteles, izgalmas, és egy hosszú sorozat első kötete. Érdemes belekezdeni.
KÉPREGÉNYEK:
Idén a képregények adták a legtöbbet a fantasztikus zsánerek közül, három olyan történettel is találkoztam, amely kiérdemelte az igen szűkmarkúan osztogatott "kedvenc" kategóriát, de ezen kívül is akadt még két nagyon izgalmas és érdekes, friss sorozat.
Az első helyen rögtön egy holtverseny: 1. Lazarus (Image)
A Lazarus világképe végletekig precíz és húsba vágó, amely ráadásul a ma divatos disztópiákkal szemben egy valóban borzongatóan valósághű jövőbeli világot tár elénk az élelmezési és vízproblémákkal küzdő, globális felmelegedéssel sújtott, saját mocskában rekedt Földről, ahol tizenhat, nagyon gazdag család kezében lévő gigakonszern birtokolja a világ termőföldjeit, fél kontinensnyi területeket felügyelve. És ők rendelkeznek az emberek felett is.
Az utóbbi évek legjobb képregénye, sőt, egyben az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi története is!
1. Locke and Key (IDW)
Joe Hill nevét talán már hallottátok, Stephen King fia, aki alanyi jogon vált néhány év alatt apa segítsége nélkül, legutóbbi regénye, a 900 oldalas NOS4A2-t idén mindenképpen elolvasom. A Locke and Key egy 1000 oldalas fantasy képregény, amely egy család történetét meséli el azt követően, hogy az apát meggyilkolják. A tragédia elől az anya három gyermekével, Bode-val, Kinsey-vel és a legnagyobb Tylerrel a család régi, 200 éves házába menekül, ahol a családfő, Rendell a gyerekkorát töltötte. Aztán előkerülnek a kulcsok.
A kulcsok, amelyek mágikus hatalommal bírnak, és amelyekre bűnözők és nem evilági entitások is vadásznak. Félelmetesen összetett és ugyanakkor nagyon emberi történet, az a mű, ami képes megszerettetni bárkivel a képregényt. És egyre gyakrabban jut eszembe, hogy újra kellene olvasni, pedig alig egy éve olvastam.
Ez a képregénysorozat már fut egy ideje, de ahányszor szembejött a gépfegyveres Einstein képe belőle, legyintettem, hogy mi ez a marhaság. Nos, szerencsére végül mégis a kezembe került az első kötet, és onnan nem volt megállás, mind az öt eddigi kötet a polcomon pihen, és szintén nagyon várom a hatodikat. Az SFmagos ismertetőben már mindent leírtam erről a félelmetesen jó agymenésről: mert hát a Manhattan-terv valójában nem úgy történt,
mint a törtémelemkönyvekből ismerjük, az atombomba csak egy mellékes
fedősztori volt, Robert Oppenheimer, Albert Einstein, Richard Feynman és
a többiek gyakorlatilag minden mással kísérletezgetnek, dimenzió- és
térkapukat nyitnak, feltöltik a halott Roosevelt elnök tudatát egy
számítógépbe és egyfajta MI-t csinálnak belőle, emellett idegen
civilizációkkal tárgyalgatnak. Mindezt a tudomány égisze alatt.
Szemtelen és abszurd az egész, a legendás fizikusok ilyesfajta heroizálása pedig elképesztően jól működik. Nem gondoltam volna.
Nagyon tetszett még ezeken túl a Manifest Destiny című futó sorozat, ami egy Vernét idéző utazós történet némi horrorral, idegen teremtményekkel fűszerezve. Az Invisible Republic pedig egy tavalyi újonc sorozat, ami nagyon okos, távoli jövős politikai fictionnek ígérkezik.
FANTASZTIKUS FILMEK:
1. Mad Max: A harag útja
Lehet azt mondani, hogy nincs története, lehet azt mondani, hogy nincsenek benne párbeszédek, de hogy odabasz, az egyértelmű. Ráadásul az első öt perc alatt apró villanásokkal olyan világépítést művel, amilyet nagyon ritkán látni. Párbeszédek helyett Charlize Theron egyetlen szomorú pillantásában több mélység csillant meg a világból, mint más filmben egy óra alatt, a doof wagon elején őrjöngő gitárossal hergelt Immortan Joe féle üldözőcsapathoz hasonlót pedig még sosem láttam.
2. Mission Impossible 5. Titkos Nemzet
A legjobb James Bond film az elmúlt 10 évből.:) És az MI-sorozat legjobbja, tökéletesen adagolt történettel, motivált karakterekkel, és a történetet kiszolgáló, ügyes akciójelenetekkel. Na, ilyen egy jó kémfilm. Érdekesség, hogy az alaptörténet szinte teljesen ugyanaz, mint a James Bond: Spectre esetében - itt is van egy titkos szervezet, főgonosz, feloszlatott ügynökség, renegát akciózás, csakhogy minden egyes elemében sokkal okosabb és jobb, mint a Spectre.
Rengeteg dühítő és fájdalmas ostobasággal van tele az új Star Wars, nem tudom, hogy megérdemli-e, hogy erre a helyre rakjam (nagyon nem), de a hangulat, valamint Rey karakteréért, plusz mert ezen nőttem fel, mégis ide teszem. A VIII. epizódra hatalmas feladat hárul, többek közt egy sor, a VII-ben felvázolt, de egyelőre zavaros konfliktust kell a helyére tennie, de ez egy újabb remény lesz.
És meg is állnék megint háromnál, mert "megnézem, és fél óra múlva elfelejtem" kategóriájú filmeket nem szeretnék listázni, hiába tetszettek. (Magyarázatként az Ex Machina nálam közepes kategória, maga a film jól volt összerakva, de a témája és annak bemutatása maga a sci-fi közhely. Nekem, mint keményvonalas sci-fi olvasónak szinte semmit nem adott a nagyszerű színészi játékokon túl, ennél azért több frissességre és ötletre lett volna szükség. A Marsi pedig jó és szórakoztató volt, de itt meg is állt, ráadásul a végén időhiány miatt elbagatellizálták Watney 3200km-es utazását az Ares 3-ig, ami a könyv legparább és ijesztőbb része volt.)
NEM FANTASZTIKUS FILMEK:
Főleg az év elejei Oscar-szezonos filmek találtak meg idén, és noha ez itt a kakukktojás, hiszen nincs bennük fantasztikum, ettől még nem fogom kihagyni őket.
1. Whiplash
Még nagyon az év elején láttam, így főleg benyomások maradtak meg belőle: katartikus film a határok feszegetéséről és a fanatizmusról, sosem gondoltam volna, hogy egy dobolásról szóló "sportfilm" ennyire közel tud kerülni hozzám.
2. Sicario
A legvalóságosabb film, amit láttam, jó volt kijönni utána a moziból, és szembesülni vele, hogy azért nem ennyire nyomasztó és szar a világ.Emily Blunt, Benicio del Torro és Josh Brolin egy moziban. De komolyan, nézzétek meg!
3. Kódjátszma
Dupla katarzis, Cumberbatch és Enigma.
4. Ifjúság
Depresszív és keserédesen vidám elmélkedés az elmúló fiatalságról. Kötelező megnéznie mindenkinek.
VIDEÓJÁTÉKOK:
1. The Witcher 3: Hearts of Stone (CD Projekt Red)
2. The Witcher 3: Wild Hunt (CD Projekt Red)
Ez itt talán némi magyarázatra szorul. A Witcher 3 magasan az év játéka nálam, de azt nem gondoltam volna, hogy a Hearts of Stone című első kiegészítője egy olyan, teljes játéknyi (15-20 órás) fordulatos történettel áll elő, amelyben fantasztikus karakterek sorakoznak fel, miközben megküzdünk egy óriásbékaszörnnyel, paktumot kötünk egy tükörvarázslóval, megidézünk egy halottat, akivel részt veszünk egy esküvőn - ez a játék csúcsa, nagyon emberi és hihetetlenül vicces -, részt veszünk egy rablásban, konkrétan ahol egy házat (!) kell elrabolnunk, sőt, még egy impresszionista festmény belsejében is meg kell küzdenünk a múlttal.
Egy PS3-as exkluzív játék, amelyből 2014-ben gyorsan elkészült a PS4 remastered kiadás is. Tudtam, hogy az elsők között lesz, amit pótolni fogok. Mondhatnánk azt rá, hogy posztapokaliptikus zombiszerű történet, de olyan, ami után bármely más feldolgozás szégyenkezve elkulloghat a sarokba. És itt nem arra a vizualitásra gondolok, ahogy a pusztulást ábrázolták, a kihalt városokat benőtt gazra, a szétrohadt lakásokra, vagy arra a nyomasztó érzésre, hogy mindig meg kell gondolni, hogy a kb. 4 töltényedből el akarsz-e használni egyet, sem arra, hogy miféle eszközöket kreálhatunk a romos lakások mélyén talált szemétből.
Azonban nem tudok még egy olyan játékot mondani, amelynek szereplői ennyire
emberiek és ennyire közel tudtak volna kerülni hozzám, ahol ilyen
fantasztikusan ábrázolták volna két ember kapcsolatának változását,
elmélyülését. Igazság szerint nagyon kevés film és könyv is képes csak
erre. És ez az, ami magasan kiemeli a The Last of Ust a
videójátékok közül, ugyanis a történetnek lelke van, hihetetlenül erős
érzéseket és morális dilemmákat tol a játékos arcába Ellie és Joel
kettősén keresztül egészen a végéig, ami pedig egy hatalmas, de az első
pillanattól következetesen előkészített gyomros. Olyan befejezés,
amelyre évek múltán is emlékezni fogok.
És újabb holtverseny következik:
3. Bloodborne (From Software)
Szintén PS4 exkluzív. Elmebeteg, frusztráló, minden ízében nyugtalanítóan egyedi, a nehézsége, mechanikája pedig a régi szép időket idézi.
Yharnam, elképesztően szépen és részletesen kidolgozott, gótikus városában elszabadult a káosz, az éjszakában kóborló szörnyek, elborult elméjű emberek közt vadászok járják a kovácsoltvas kerítésekkel övezett macskaköves utcákat, a katedrálisok és kápolnák mélyét, a környező erdőségeket, elhagyatott városrészeket, és Lovecraft és Miéville elméiből elszabadult szörnyekkel harcolva próbálják megmenteni Yharnam városát az éjszaka tébolyától.
3. Life is strange (Dontnod)
Max Caulfield, fotózás, iskolai évek, időmanipuláció és döntések, döntések, de milyen kegyetlen döntések. Aki még nem ismeri a Dontnod epizodikus kalandjátékát, azonnal próbálja ki. Nem kell hozzá semmi extra számítógép, csak egy-két csomag papírzsebkendő.
5. Uncharted collection (Naughty Dog)
Szinten PS-exkluzív. 1997 óta szeretem a Tomb Raidert, és nagyon tetszett a 2013-as reboot, ahol Lara végre hús-vér fiatal nővé változott az eddigi, dekoltált, lövöldöző robotlányból, lett személyisége, múltja, érzései.
Aztán ősszel kezembe került az Uncharted trilógia felújított változata, és rájöttem, hogy az új Tomb Raider mennyi mindent lopott az Unchartedtől, ami persze sokat nyúlt Indiana Jonestól kezdve az összes kalandtörténetből, viszont a Naughty Dog történetvezetésben nagyon profi, közben megismerjük Nathan Drake-et és a hozzá közel álló embereket, de emellett elképesztő akciójeleneteken verekedjük át magunkat. De komolyan, a látványos akciófilmek többsége elszégyellheti magát az Uncharted legtöbb, félelmetesen megkoreografált és emlékezetes jelenete mellett. Idén tavasszal pedig érkezik a befejező, 4. rész, amelynek ezen gameplay részlete nagyban hozzájárult, hogy PS4-re váltsunk. (Konkrétan akárhányszor meg tudom nézni.)
Meg kell még említenem a Journeyt (szintén PS-exkluzív), ami egy 4-5 órás indie játék, lenyűgöző hangulattal és csodálatos látványvilággal, egyetlen szó nélkül mesél el egy nagyon erős érzelmi utazást, a végén katartikus megvilágosodással.
És nagyon remélem, 2016. is hasonlóan gazdag terméssel ismertet meg.:)
2015. valószínűleg nem a legtermékenyebb évemként vonul be személyes történelemkönyvembe, ugyanis rengeteg kidobott vagy félrerakott, látszólag felesleges szövegrészt írtam, vagy másképp fogalmazva alig írtam valamit, amit értékelhetőnek tartottam. De azért nem mondanám, hogy kárba veszett volna az év! Sőt!
Az év Az időutazás tegnapja szerkesztés előtti ízekre szedésével, majd a szerkesztésével kezdődött, majd rögtön utána, már márciusban elkezdtem írni az Inverzum munkacímen futó regényemet, amihez 2011. óta gyűjtöm a jegyzeteket, gondolatokat. Az előző években kétszer már elkezdtem különböző változatait, ezúttal egy harmadik, teljesen új történetvariációnak futottam neki, amelyhez már majdhogynem egy regénnyi jegyzetem gyűlt össze.
Azonban június tájékán, a regény nyers szövegének harmadánál azt éreztem, hogy valami megint nem akar összeállni, plusz elkövettem azt a hibát, hogy Az időutazás tegnapja után túl gyorsan csaptam bele az új ötletbe, nem vártam meg, hogy kiszellőzzön az agyam, ennek pedig egy írás szempontjából több hónapos alkotói nihil lett a következménye.
Közben májusban megjelent Az időutazás tegnapja, és ezzel lezárult a számomra két és fél évnyi időutazós kaland.
Kicsit féltem ettől a regénytől, mert folytatást írni mindig könnyű csábítás, ugyanakkor nagyon nehéz is, könnyű beleesni az önismétlés csapdájába, de az előző kötethez képest egészen más irányba kanyarodott a cselekmény, és végül minden szálat sikerült lezárni.
Örülök, hogy a Könyvhéten ennyien jöttetek el dedikálni, és, hogy Az időutazás tegnapja folytatásként is be tudott kerülni a Roboraptor által listázott 2015. legjobb fantasztikus regényei közé meglepően előkelő helyen, sőt, néhány blog toplistájába is bekerült, köszönöm szépen, hogy gondoltatok rá. Azt is jó hallani, hogy lassan elfogy az első kötet, és még ki tudja, mi minden történik az időutazóimmal 2016-ban.:)
Annak ellenére, hogy 2016. elején még nem tudok legalább egy félkész regénykéziratot lobogtatni (de néhány fejezetet már igen), egyáltalán nem telt írás nélkül a második félév, mert közben meg rengeteget jegyzeteltem egy másik regénykoncepcióhoz. (Azaz nem az Inverzumhoz.) Ez a történet szép lassan úszott be a gondolataim közé a menekültválság, a meg nem értés és a gyűlölködés hatására.
Az évek során azt vettem észre magamon, hogy kényszeresen menekülök a rutinból írás, a berögzült írói szokások elől, így nincsen két ugyanolyan körülmények között megírt regényem. Volt, amikor belevágtam a közepébe (Az időutazás napja), máskor rengetegszer átírtam (Az ember könyve), megint máskor pedig közben jókora szünetet kellett tartanom, míg a történet végül magától összeállt (Isten gépei).
Ezúttal egy jókora világhátteret vázoltam fel az új történethez, szerintem ez az első regényem, amelynél nagyjából pontosan látom a végig az egész történetet, konfliktusokat. Remélem, ez nem bosszulja meg magát, mert a legjobb ötletek mindig a történet közepén jönnek, de mivel még így is rengeteg részlet hiányzik, talán ez nem lesz hátrány.
Hogy mi ez a regény, arról most már azért sem akarok semmit mondani, mert előbb legyen készen. Az Inverzumot is beharangoztam tavasszal egy csomó interjúban, erre tessék, mi lett belőle.
Egy biztos, lesznek benne fura idegen civilizációk. Ezek közül néhány eredetileg az Inverzumban szerepelt volna, csak aztán rájöttem, hogy az a regény nem az idegenekről, hanem az emberi civilizáció távoli jövőjéről szólna, az idegenjeim csak terhelték a történetet, ezért kivettem onnan az összes fajt.
Csakhogy kiderült, hogy éppen ezek a civilizációk érdekeltek igazán, így szép lassan átkattantam egy köréjük épülő történetre.
Egyedi idegen kultúrákról írni nagyon-nagyon nehéz, főleg akkor, ha mélyebb kapcsolatban állnak az emberi fajjal, az egymásra hatás az élet minden részére kiterjed, főleg, ha több kultúra egymásra hatásáról beszélünk. És rögtön felmerül a kérdés, egyáltalán miként lehetséges, hogy két civilizáció pont egy időablakban létezik, egyszerre jut el hasonló fejlettségi fokra.
A science fiction megközelítés szempontjából gumimaszkos "Star Trek-humanoidok" és a megérthetetlenül másfajta idegen civilizációábrázolások között csak egy nagyon keskeny sáv létezik, ahol megfér egymás mellett az idegenség és egy legalább részben megérthető az idegen kultúra, így most az a legnagyobb kihívás, hogy erről egyik irányba se tévedjek le. Meglátjuk, mi lesz belőle.
A lényeg az, hogy már javában írom a regényt, és valamikor 2017. tavaszára juthat megjelenés közelébe.
Nemsokára pedig következik egy 2015. évi listázgatás: összeválogattam, hogy mely filmek, könyvek, képregények, videójátékok tetszettek tavaly a legjobban.
Valamikor 2008. októberének vége felé, azaz hét éve jelent meg az Isten gépei című sci-fi regényem a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, amelynek központi témája az egyre gyorsuló technológiai fejlődés, a mesterséges intelligenciákkal való
kapcsolatunk, na és a technológiai szingularitás.
Azok számára, akik esetleg nem tudják, mit jelent a fogalom, nem hallották a kifejezést, a legegyszerűbb a wikipédia vonatkozó cikkéből idéznem:
"Technológiai szingularitásnak (röviden szingularitás vagy különösség) nevezzük a tudományos-fantasztikus irodalomban és a jövőkutatásban azt a lehetséges jövőbeli eseményt, amikor az emberfeletti intelligencia megjelenése miatt a technológiai fejlődés és a társadalmi változások
felgyorsulnak, olyan módon és sebességgel változtatva meg a
környezetet, amit a szingularitás előtt élők képtelenek felfogni vagy
megbízhatóan megjósolni. Az esemény a nevét a fekete lyukak közelében létrejövő gravitációs szingularitás analógiájára kapta. A fekete lyukak közelében a jelenleg ismert fizikai modellünk használhatatlanná válik a végtelen nagy vagy nullához
tartó mennyiségek megjelenése miatt. Ehhez hasonlóan a technológiai
szingularitást megközelítve sem tudjuk az eseményeket előrejelezni
jelenlegi jövőmodelljeinkkel."
Furcsa így hét (sőt, megírás szempontjából inkább nyolc-kilenc) év távlatából visszatekinteni az Isten gépeire.
A hét első felében Magyarországon járt Richard Morgan, aki a 2000-es évek első felében robbant be a sci-fi köztudatbaa Valós halál (Altered Carbon) című kőkemény cyber-transzhumanista-noir sci-fi regényével, ami hatalmas sikert aratott, megvették a filmjogokat is, Morgan pedig búcsút intett az állásának, vett egy sportkocsit, és főállású íróvá vált. Nem mondom, hogy nem irigylem. Persze, film azóta sincs, de előbb-utóbb biztos, hogy megvalósul a projekt.
Morgan azóta több könyvet írt, köztük egy fantasy trilógiát, amelynek első kötete, Az acél emléke nemrég jelent meg magyarul.
Én a Valós halált vagy tíz éve, még angolul olvastam először, aztán az Agave kiadó adta ki magyarul, ahol én is megjelenek most már jópár éve, és mivel most újranyomásra került másik borítóval, immár három kiadást dedikáltattam.:) A Nyugati téri Alexandrában jó hosszú sor kígyózott, és Morgan nagyon közvetlen és kedves figura, ilyenkor mindig sajnálom, hogy nem látogatnak gyakrabban hozzánk ismert sci-fi és fantasy írók.
Sci-fi és fantasy nap került megrendezésre a FSZEK Kőbányai Könyvtárában, szeptember utolsó szombatján, amelyen az időutazásról tartottam előadást. Szó volt benne többek közt:
- régi fényképeken, felvételeken felfedezett időutazókról,
Múlt héten a Molyfesztiválon Kleinhencz Csilla, Snyehola Anett és Varga Bea társaságában beszélgettünk a sci-firől, fantasyról, írásról, olvasásról, Takács Gábor moderálásában.
Július elején pedig a Nyári Mondocon Kultúrkornerében, agyzsibbasztó melegben az időutazásos filmekről, könyvekről sztorizgattunk Bak Krisztiánnal és Fazekas Zsolttal, valamint Szekeres András Márkkal, aki moderálta a beszélgetést.
A Könyvhét során minimum három napot szinte egészében a Vörösmarty téren és környékén töltök, és nagyjából csak aludni járok haza. Idén az alábbi tanulságokkal, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam:
A Könyvhéten vagy szakad az eső és elmossa a dedikálásokat, vagy dög meleg van. Most a második jött be. Nem tudom, én inkább valami köztes állapotot szeretnék, kicsi felhőt és 25 fokot. Ennek következtében szombaton fél nap alatt lettem vérbeli redneck, azaz jól leégtem a napon (főleg a nyakam), pedig csak a standok között mászkáltunk, és persze a tűző napon beszélgettünk.
A szombati dedikálás felejthetetlen élmény volt, sosem írtam még alá egy alkalommal ennyi könyvet, nem gondoltam volna, hogy kevés lesz az egy óra. Köszönöm Nektek még egyszer az élményt.:) Az utolsó, türelmes várakozóktól pedig elnézést kérek, amúgy sem írok szépen, de a végére már inkább rovásírásra kezdtem váltani.
Emellett nagyon jó érzés volt íróismerősök és íróbarátok tucatjait dedikálás közben meglesni, és kicsit velük örülni távolról.
Rengeteg hasznos felismerést is tettem.
A három nap alatt annyiszor kerültem meg a Vörösmarty teret, hogy a tér
egyik holdjának éreztem magam. Mondjuk, ezekben a napokban a térnek sokezernyi
ideiglenes holdja, műholdja volt. Keringtünk, néha pályát módosítottunk,
néha ütköztünk, közben kitapasztaltam, hogy ha meglátok egy ismerőst, és jobbról balra eltűnik a tömegben, elég rállni egy ellentétes keringési pályára, és előbb-utóbb szembe fog jönni.
Végül aztán, előbb-utóbb mindenki elhagyta a keringési
pályát.
A téren keringő ismerős holdak száma
egyébként a végtelenhez konvergált, de mindenkivel néhány mondatnál hosszabban
beszélgetni lehetetlen volt, így az újabb ismerősök miatt félbehagyott
beszélgetések száma szintén a végtelenhez konvergált.
A legnagyobb "gasztronómiai" felismerésem az volt, hogy jobb híján nem a zsúfolt Burger Kingbe vagy McDonald'sba érdemes elrohanni az éhséget csillapítani, hanem onnan 100 méterre, a Petőfi Sándor utcában van egy palacsintázó, édes és sós palacsintákkal: nincs tömeg, nincs zaj, olcsóbb is, finomabb is. És mégiscsak palacsinta, na. (Remélem, jövőre is meglesz még a hely.)
A könyvek nehéz tárgyak, főleg, ha két ember zsákmányait kell egyszerre cipelni, pláne akkor, ha a párod a beszerzendő könyvek zömét egyazon napon szerzi be. Azaz rengeteg könyvvel gazdagodtunk, de hogy mikor fogjuk őket elolvasni, na, az egy másik kérdés.
A végső könyvheti felismerés pedig az volt, amikor vasárnap este, hullafáradtan ráeszméltem, hogy másnap meló, és elmaradt a hétvégi pihenés. Tanulság, jövőre, hétfőre is szabadságot kell kivennem, nemcsak péntekre.
Mégis csak a Könyvhétről beszélünk.:)
És ha már Facebookra kiraktam, legyen meg itt is:
A Drót magazin szerint Az időutazás tegnapja befér a Könyvhét 10 legjobb könyve közé. Igazán megtisztelő a rengeteg szépirodalmi cím közé science fiction zsánerszerzőként bekerülni.
Eltelt néhány hét Az időutazás tegnapja megjelenése óta, napvilágot láttak az első ismertetők.
Szubjektív Kultnapló:
"Határozottan az az érzésem, hogy ha Markovics Botond nem Magyarországon
és nem magyarul írna, egyből elkeltek volna a filmjogok és néhány éven
belül a mozivásznon is viszontlátnánk a történetet...
Viszont ha
egyszer majd sikerül betámadni az angol nyelvű könyvpiacot, mi büszkén
hipszterkedhetünk, mondván, hogy már azelőtt Hackettet olvastunk, hogy
nemzetközi szinten is menő lett volna."
kilencedik.hu:
"Akárcsak az előzménye, Az időutazás tegnapja
is tömény, mint a törökméz. Kicsit olyan, mintha Warren Ellis és Grant
Morrison egy kevés LSD segítségével írtak volna egy regényt, ami
elborultságában egyszerre idézi az aranykor sci-fijeit és a
poszt-cyberpunk irányzat képviselőit. Ennek ellenére – vagy éppen pont
ezért – mindenki számára ajánlott, aki szeretne egy izgalmas, csöppet
sem szokványos sci-fi regényt olvasni, ahol az időutazás inkább
ugródeszka az elvetemült ötletekhez, semmint egyedüli koncepció.
Vagy csak szeretne egy olyan regényt olvasni, ami minden második
oldalán meglepetéssel szolgál, és ami szakít az összes időutazós
klisével, megvizsgálva, milyenné tenné világunkat ez a felfedezés. Egy
cseppet sem szokványos hellyé."
Roboraptor blog:
"A kérdés az volt, hogy Brandon Hackett felülmúlta-e önmagát és az előző
részt. Jelentem, nem csak átugrotta a lécet, hanem a levegőben
megragadta és még magasabbra tette maga alatt."
Smag.hu:
"Hackett nagyon jól nyúlt a témához. Sikerült eredeti és működőképes
koncepciót kialakítania, miközben nem maradt hűtlen azokhoz a
kérdésirányokhoz sem, amelyek a korábbiakban foglalkoztatták. Bár az
időnek kulcsszerepe van a két regényben, Az időutazás napját és tegnapját
nemcsak időutazós sci-fiként lehet olvasni. Octavia cselekményszála
például egy jellemzően poszthumán kérdéskört helyez középpontba, de
ugyancsak fontos elem lesz az emberiség felelősségének hangsúlyozása is.
Vagy említhetném a Maxwell-démonok kapcsán megfogalmazódó kérdéseket is
– hogyan viszonyulnak egymáshoz az idegen civilizációk, képesek-e
egyáltalán megérteni egymást –, amelyek további jelentésrétegekkel
gazdagítják az egyébként is gondolatébresztő könyvet."
"Az
időutazás napja ciklus egy jól eltalált cucc, noha az alapokat inkább
az első regény fekteti le. Az időutazás okozta azonnali, zsúfolt,
SF-ötlet dömping, paradox-technológiai szingularitás, a minden
bekezdésben legalább három tech-kütyü természetesen szuggesztív
emlegetése, az alapvetően könnyed, pergő írásstílussal együtt, nekem egy
nagyon egyedi és szórakoztató SF élménnyé áll össze. Mindebből fakad a
fél-szatirikus jelleg is, – amit a szerző tagad – és amit olykor
erősítenek a felvállaltan szatirikus, parodisztikus részek, de valóban
gyengítenek a talán komolyan vett ponyva-dráma elemek. Ambivalens ez a
ciklus, de pont ebből az ambivalenciából jön az egyedisége is.
A regény második fele számomra egészen Isten Gépei magasságokat érintett. Sőt! Bizonyos aspektusokban túl is szárnyalta azt."
A magyar science fictionnek meg egyáltalán a kortárs irodalomnak viszont nem bálványokra és főleg
nem bálványok epigonjaira van szükség. Egyszer még eljöhet az az idő, amikor nem a soványka hazai termésű sci-fit akarjuk lenyomni a nagyvilág torkán kétes értékű pályázatok segítségével, hanem a nyelvi korlátokat átlépve egyenesen az irodalmi világpiacra fogunk termelni. A magyar felhozatalból jelenleg Markovics Botondnak van a legnagyobb esélye az áttörésre."
Jön a Könyvhét, szokás szerint a Vörösmarty téren, természetesen lesz dedikálás Az időutazás tegnapja megjelenése alkalmából.
Június 6-án, szombaton 17 órától fogok dedikálni az Agave Kiadó standjánál. (Ami valószínűleg ugyanott lesz, mint minden évben, a tér Váci utca felöli torkolatánál.)
Az időutazás napja kifogyott már kifogyott a kiadói raktárból, de azt mondták a srácok, hogy korlátozott számban szereznek a Könyvhétre. (Mindenesetre ha esetleg mindkét kötetet ott szeretnétek megvenni, abban lehet, hogy lesz egy kis rizikó.)
És itt a teljes Agave kiadós dedikálási "műsor" is, kiváló magyar regények szerzőivel lehet még találkozni:
Pénteken ott leszek a Time Pass meetupon, a Ferencvárosi Művelődési Központban (Haller utca 27., Budapest, 1096). 19 órától fogok 25 percben előadást tartani Hol vagytok, időutazók? - avagy Az időutazás napja és Az időutazás tegnapja regények univerzuma címmel, majd 20 órától az időutazásról kerekasztal beszélgetünk.
Ez az első ábra még nem az, ez a különféle időutazásvariációkat mutatja be az önbeteljesítő variációtól az elágazó univerzumokon át az önmagukba zárt időhurkokig bezárólag.
Szerintem meg egyvalami hiányzik erről az ábráról.
A lényeg.
Ezért "megrajzoltam" Az időutazás napja időgrafikonját (saját mórickaábra, nézzétek el nekem, amiért nem a szépségével hódít, de nem vagyok grafikus). Azt szemlélteti, hogy ha létezne időutazás, akkor az nem csak két pont között fog működni, mert ez nem más, mint a logika leegyszerűsítése az adott történet elmesélése miatt, hanem a valóságban onnan bárki használhatja. Ugyanis ha valamikor létrejönne egy időtechnológia, azt hosszútávon nem igazán lehet eltitkolni, és ha valamikor a jövőben, egyszer is nyilvánossá válik, akkor onnantól minden időben bárki által elérhető lenne.
Szóval ilyen.
Kaotikus.
Ahogy erről is szól Az időutazás napja és tegnapja.
