Tíz éves A poszthumán döntés!

Tegnap arra ébredtem, hogy hoppá, elfelejtkeztem valamiről, ugyanis július második felében kerek 10 éve jelent meg A poszthumán döntés című regényem.

Megpróbálom feleleveníteni az ezzel kapcsolatos emlékeimet, ami azért sem könnyű, mert a tíz évvel ezelőtti kapcsolódó blogbejegyzések is köddé váltak már. Ellenben találtam egy térképet, amelyet magamnak készítettem a Tau bolygóról, ez majd a bejegyzés végén található.

Ez a regény egy komoly vízválasztó az írói pályám során. Az első írásaim 2002-ben kezdtek el megjelenni a Cherubion kiadónál, és ezek a zömében ifjúkori történetek inkább könnyedebb űropera kategóriába tartoztak, amelyeket kevésbé tudatosan, de nagy lelkesedéssel írtam.

Aztán történt valami, ami a korábbiakhoz képest egy egészen más irányba terelt.

Sőt, valójában két, számomra a mai napig emlékezetes élmény is történt...

Valerian és Laureline - képregény és film

A héten mutatják be a Valerian és az ezer bolygó városa című francia sci-fi filmet Luc Besson rendezésében, és még előtte sort kerítettem a régi, klasszikus Valerian képregények elolvasására, egyrészt mert a 40 éven átívelő sorozat a sci-fi képregénytörténelem része, másrészt mert rengeteg film, kezdve rögtön a Star Warsszal nem keveset merített ezekből a történetekből.

Az európai science fiction képregények kapcsán Moebius és Mézières neve talán sokaknak ismerős (Enki Bilal és Philippe Druillet mellett). Moebiusról biztos vagyok benne, hogy idehaza a legtöbbeknek Az idő urai animációs film jut eszébe, de az ő nevéhez fűződik többek közt az Incal című képregény, amelyet Alejandro Jodorowskyval közösen hoztak létre.

Jean-Claude Mézières neve pedig elsősorban a Valerian és Laureline képregénysorozattal fonódott össze, amelyet gyerekkori barátjával, Pierre Christin íróval alkottak meg. A sorozat 1967-ben indult, és az utolsó, 21. kötet, amely lezárta a történetfolyamot, 2010-ben jelent meg, azaz egy több, mint negyven évet átívelő sorozatról beszélünk.

Az SFmag.hu-n egy két részes cikkben próbáltam bemutatni a Valerian és Laureline képregények világát, hogy a filmadaptáció milyen módon kapcsolódhat ezekhez a történetekhez, illetve, az évtizedek folyamán hány mozi hányféle helyről merített, másolt, ihletődött meg Pierre Christin és Jean-Claude Mézières kultikus képregénye nyomán.

Az első rész itt, a rengeteg képpel és filmes utalások keresésével teli második rész pedig itt olvasható.

Az új Metabáró képregényről

Aki sokat olvas, szerintem tudja, hogy idővel egyre feljebb emelkedik az ingerküszöb, és egyre nehezebb olyan alkotásokat találni, amelyek igazán tetszenek, amelyeket nehéz letenni, amelyek teljesen bevonnak a világukba.

Nemrég sikerült megint találnom egy ilyen alkotást, mégpedig egy régi, kultikus sorozat folytatását, amelyek pedig nagyon ritkán szoktak jól sikerülni.

A hajdani Metabárók 1992 és 2003 között futott, Alejandro Jodorowsky történetei Juan Gimenez fantasztikus, festett oldalain keltek életre, egy nem titkoltan a Dűnét és a görög drámákat megidéző monumentális űropera képében, amely a Metabárók öt generációjának történetét meséli el a kaszt születésétől kezdve odáig, hogy az univerzum leggazdagabb és legfélelmetesebb harcosaivá válnak, és ahol a gyermek úgy válik az új Metabáróvá, hogy megöli az őt kiképző apját. Mindez high-fantasys és űroperás túlzásokkal, elképesztő agymenéssel, vérbő brutalitással és mitikus kerettörténettel megfűszerezve, ahol a grandiózus ötletek gyakran agyontapossák a dramaturgiát és a narrációt, de mindennek ellenére egy fontos és kultikus science fictionné nőtték ki magukat.

És nemrég, 2016-ban újraindult (francia, majd angol nyelven is), illetve folytatódott a Metabáró-történetfolyam (The Metabaron), méghozzá teljesen új alkotókkal, akik az utolsó Metabáró történetét viszik tovább. Ezek a látszólag kényszerű, pénzorientált folytatások nagyon ritkán szoktak jól elsülni, de, és ez egy nagybetűs DE, itt valami egészen más történt. Az új Metabáró ugyanis az egyik legjobb sci-fi képregény, amit az utóbbi tíz évben olvastam.

Bővebben az SFmag.hun írtam, illetve áradoztam az új The Metabaron kötetekről.

Már csak a képi világuk miatt is fantasztikus alkotás mind a kettő, hatalmas, keménykötetes kiadásban gyönyörű rajzokkal, de emellett sikerült azt a bravúrt is meglépni Jerry Frissen, az új író jóvoltából, hogy azokat a dramaturgiai és narrációs bakugrásokat, amelyek miatt sosem tudtam maradéktalanul élvezni Jodorowsky agymenéseit, itt szinte teljesen kigyomlálták, ami miatt a történet sokkal erőteljesebbé és karakter központúbbá vált, ráadásul sikerült közel hozni a karaktereket az olvasóhoz, és nem csak a Metabárót, hanem az antagonistáit is. Emellett olyan, új művészek rajzolják felváltva a köteteket, mint Valentin Sécher és Niko Henrichon, akik nemcsak, hogy méltóak Gimenez vizualitásához, de szerintem túl is szárnyalják azt, és órákig el lehet gyönyörködni egy-egy oldal apró részleteiben, a világ monumentalitásában.

Profi munka, nagyszerű science fiction és fantasztikusan megrajzolt képregény.

És most egy évet kell várnom a lezárásig.
(Kár, hogy valószínűleg sosem lesz magyar kiadása, de aki csak kicsit is tanult angolul, a képregények mindig remek motivációk egyben a nyelvtudás fejlesztésére is, ráadásul viszonylag kevés szöveg és egyszerű nyelv miatt megérteni sem nehéz őket.)

Xeno, avagy ősszel jön az új regény

"2117. október. A Föld gyarmat lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hat milliárd ember, kilencmilliárd földönkívüli, más néven xeno."

A kép illusztráció (c) JoeyJazz és Frieso Hoevelkamp

Hova tűnt az író?

Két hónap eltelt anélkül, hogy bármit is blogoltam és írtam volna az idei regényről, a Xenóról. Így van ez, amikor az írás sok minden mást kiszorít. Egyrészt a Xeno szövegének véglegesítésén dolgoztam, másrészt közben már javában a következő regényt írom, így ezúttal éppen a párhuzamos alkotás kalandjába csöppentem bele.

A Xeno első draftja már 2016. augusztusban elkészült, aztán elmúlt hónapokban vagy négyszer átírtam a nyers szöveget, míg végre minden a helyére került. Ennek ellenére még egy utolsó sokadik draft hátravan, aztán ütemterv szerint szerkesztés alá kerül, és ősszel meg is jelenik végre.

Miről fog szólni a Xeno?

A regény egy olyan identitásválságba került Földön (továbbá más bolygókon, plusz BDO-Nagy Néma Objektumokon is) játszódik, ahol az emberiség évtizedek óta összezárva kénytelen élni három másik, meglehetősen különböző idegen kultúrával egy magasan fejlett, gyakorlatilag elérthetetlen és felfoghatatlan idegen civilizáció irányítása alatt. A migrátor nevű, felsőbbrendű faj több ezer féreglyukból álló hálózat révén kapcsolja össze a fajokat, és módszeresen egymásra kényszeríti őket. (Magukról a xenocivilizációkról majd később.)

A főhős dr. Olga Ballard xenológusnő, aki xenocivilizációk tanulmányozásával és megértésével foglalkozik, és akinek életét családi tragédiák és ideológiai konfliktusok árnyékolják be: egykori édesanyja a migrátorok akaratát közvetítő, milliárdok által gyűlölt emberi szónokok egyike, édesapját, a híres xenológusprofesszort xenók ölték meg, bátyja, Mark pedig ezt követően egy xenofób politikai világszervezet befolyásos tagjává vált.

Olga belekeveredik egy összeesküvésbe, amely a miértekre keresi a választ, de ehhez együtt kell működniük a másik három civilizációval, akikkel kommunikálni meglehetősen nehéz, ugyanis a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek, ráadásul helyenként gyökeresen eltérő feltételek szükségesek az életben maradáshoz is.

Mindezek mellett talán ez az első regényem, amely valahol nagyon mélyen túlmutat a science fiction tematikán, ugyanis a történet alapja az aktuális világpolitikával és a migrációs hullámmal kapcsolatos félelmekből és reakciókból is táplálkozik. Ettől még maximálisan science fiction történet, viszont az áthallások elkerülhetetlenek.

Szemfüles olvasók talán már észre is vették, hogy idén az Agave kiadónál teljesen spontán módon, valamiféle "2017-es magyar SF-trendet" teremtünk, hiszen a napokban jelent meg László Zoli Távolvíz című SF-je, amelyben a jövőben megjelenik százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarja szolgálni, Könyvhétre jön Veres Attila: Odakint sötétebb című weird-SF regénye, amelyben a '80-as évek Magyarországában egyik pillanatról a másikra megjelenik egy idegen faj, akiket telepeken tartunk, és számos dologra lehet őket felhasználni, ősszel meg jön a Xeno, ahol idegen civilizációk és emberek próbálják elviselni egymást.

Ezzel egyébként a Könyvesztiválon, mi is egy teljesen véletlen, hármas találkozáskor szembesültünk.:) Természetesen azon túl, hogy vannak idegen fajok mindegyik regényben, teljesen különböző irányokba kanyarodik mindhárom történet.

2016. évi cikkek és ismertetők

Az utolsó 2016-ra visszanézést is megejtem, aztán hamarosan jönnek majd az infók az idén őszre várható új regényemről is.
Azonban a regények mellett cikkeket is írok időnként néhány kulturális honlapra, jelenleg az SFmag.hu-ra és Ekultura.hu-ra, előbbinek egyben alapító szerkesztője is vagyok, úgyhogy egyfajta gyűjtésként az alábbi írásokat követtem el a tavalyi év folyamán:

God of War III, egy Playstation-exkluzív videojáték, annak is a remastered verziója, amelyben Kratos, a kitalált hadisten felmegy az Olümposzra, és rendbe teszi Zeuszt és a többi görög istent. Fergeteges játékmenet és lenyűgöző dizájn, nekem nagyon tetszett.

Hamilton: Júdás elszabadul, avagy egy 2500 oldalas, monumentális sci-fi, idegen civilizációkkal, egy szimpatikus jövőképpel, emlékezetes karakterekkel. Na, valahol itt kezdődik a modern űropera.

The Expanse: a Leviatán ébredése regénysorozat nem a kedvencem, én jobban szeretem Peter F. Hamilton, alastair Reynolds vagy Iain M. Banks űroperáit, szerintem sokkal jobbak, viszont a SyFy tévésorozata ennek ellenére egészen jól sikerült, amit hozzátettek az alapanyaghoz, az felfelé húzta a végeredményt.

Uncharted 4 és Uncharted: The Nathan Drake Collection

A Playstation hírhedt kincskereső kalandoráról eddig csak hírből hallottam, de a klasszikus trilógia remastered editionjével, valamint a zseniális 4., lezáró résszel végre mindent bepótoltam. Korábban Tomb Raider rajongó voltam, de Drake egyértelműen szórakoztatóbb és komplexebb, izgalmasabb hős, és sokkal jobb kalandokba is keveredik. 

Ashley Vance: Elon Musk

Talán mindenki hallotta már Elon Musk milliárdos technológiai befektető és különc zseni egyedi hangzású nevét – vagy egyik-másik, a nevéhez kötődő vállalata kapcsán, vagy azért, mert előszeretettel hasonlítják Tony Starkhoz/Vasemberhez (pedig emberi jellemvonások tekintetében semmi közös nincs bennük). Szokták Steve Jobs szellemi örököseként is emlegetni, csakhogy míg Jobs egy szűkebb területen alkotott maradandót, Elon Musk számtalan, egymástól gyökeresen eltérő iparágban is sikereket ért el. A róla szóló életrajzi könyv pedig nagyon érdekes portrét fest a gondolkodásáról.

Clean Room képregény, amelybe véletlenül olvastam bele a neten, és azonnal meg is rendeltem. Fordulatos sztori, misztikus-horror-sci-fi keverék, és nagyon jó.

No Man's Sky

Azért a Playstation 4-en sem minden arany, ami fénylik, itt van például ez a csodálatosnak ígért űrszimulátor a "végtelen" világegyetemmel, random generált bolygókkal, élővilággal, csak éppen közel sem olyan jó, mint amilyennek a készítők mutatni akarták.

Zórád Ernő: Salamon király kincse, amelyben gyerekkorom egyik kedvenc képregényrajzolójának, Zórád Ernőnek egy klasszikus képregényénak újrakiadásáról írtam.

Star Wars: Zsivány Egyes, amely révén az Új remény számomra egy négy órás gigafilmmé nőtt, és amely film megmutatta, hogy mennyire halvány is volt valójában a 2015-ös VII. rész, Az ébredő erő.

Jack Campbell: Rendíthetetlen: katonai sci-fit már rengeteget olvastam a Csillagközi inváziótól Scalzi Vének háborúja sorozatáig, és Campbell sorozatának első kötete is hasonló színvonalat képvisel, azonban ezúttal nem a ranglistán felfelé lépdelő közkatonák életébe nyerünk betekintést, hanem a flottairányítás és valósághű űrcsaták világába keveredünk. Ritkán látni ilyen okos taktikai csatákat és egyáltalán, okos űrbéli gondolkodást.

Assassin's Creed, avagy egy év végi videojáték adaptációs borzalom. Mit műveltek ezek, te jó ég!

Orson Scott Card: Ender száműzetésben, ami ugyan már január eleje, de kicsit csalok, mert nagyon tetszett.:) A történet a Végjáték és A holtak szószólója közti eseményeket, illetve azok egy szeletét mutatja meg, mégpedig Ender 12-16 éves koráig terjedő időszakot. Card újra Ender lelkének mélyére ás, közben gyönyörűen használja ki a relativisztikus időérzékelés miatt az időben eltávolodó szeretteivel való érzelmi feloldásokat. Szóval, ez újra egy nagyszerű Végjáték-történet.

2017, avagy Blade Runner és Twin Peaks

Ha három meghatározó, nagy hatású történetet kellene mondanom tizenéves koromból, akkor ezek a Frank Herbert Dűne című SF-regénye, a Blade Runner film és a Twin Peaks tévésorozat voltak.

2017 pedig egy olyan év lesz, amely során ezek közül az  utóbbi kettő folytatódik.:)

A Blade Runner (Szárnyas fejvadász) 1982-es Ridley Scott mozifilm, amelyet valamiért csak 1988-ban mutatták be idehaza, én a bátyámmal láttam a néhai, ráckevei autós kertmoziban. A fehérre festett betonlapokból álló "vászon" akkor hatalmasnak tűnt, ma már  csak egy foghíjas, lemállott, rozsdás falmaradvány, az azóta gazzal benőtt, poszt-apokaliptikus ruhát öltött terület évtizedek óta áll üresen a városka határán.

A Blade Runner vizuálisan sok évvel megelőzte a korát, nekem pl. hat évvel később sem tűnt fel, hogy nem friss alkotás, és egy évvel a Jedi visszatér előtt forgatták, ikonikus és szimbolikus jelenetei, Vangelis zenéje, az egész cyberpunk hangulat még ma is egyedivé teszik (ki ne ismerné, a "Lófász! Nehogy már." klasszikust, vagy Rutger Hauer "Tears in Rain" monológját a film végén. Valójában az egész film egy néha teljesen öncélú, merengő, sokszor végtelenül lassú, melankolikus klipnek is tűnhet, de mégis, egy szinte tökéletes science fiction film.

Kérdezz bármit Brandon Hackettől a Moly.hu-n

A Moly.hu-t aktívan használom, elsősorban olvasóként, meg egy csomó, hozzám hasonló könyvmániás barát és ismerős miatt, de persze, mivel a regényeim is fent vannak, valahol íróként is jelen vagyok egyúttal.

Mint ahogy jövő hétfőn is, ugyanis január 23-án "Kérdezz bármit!" nap lesz a Moly.hu-n, ez nem meglepő módon azt jelenti, hogy szabadon lehet kérdezni tőlem bármit, én pedig online, folyamatosan igyekszem a kérdésekre válaszolni (értelemszerűen a regisztrált felhasználókra vonatkozik).

Íme a hivatalos Moly.hu hirdetmény:

Idén is folytatjuk kérdezz-felelek sorozatunkat, és ezúttal Markovics Botond, a. k. a. Brandon Hackett, a kortárs magyar sci-fi egyik helytartója, Az időutazás napjának írója vállalta a feladatot.

Így jövő hét hétfőn, január 23-án ő válaszol majd kérdéseitekre.

A zónát keressétek aznap a főoldalon.

Toplistázzuk 2016-ot! (könyv, film, képregény, videójáték témában)

Egy fantasztikus és nem SF történetekkel teli, szubjektív, kicsit hosszúra sikeredett lista következik 2016-ról, legyen az mozi, tévé, videojáték, könyv vagy képregény, azaz ahol történetekkel lehet találkozni.

Vigyázat, a szubjektív azt jelenti, hogy nekem ezek tetszettek, vitatkozni ízlésről  nem érdemes.:)

Az egyes címek helyenként linkeket rejtenek, mert a fantasztikumhoz köthető alkotások jelentős részéről bővebben írtam az SFmag.hu-ra, ezek a linkek ezekhez az ismertetőkhöz vezetnek.

A Spacebar podcast és A poszthumán döntés

Nem tudom, ismeritek-e a Spacebar podcastot, már bőven száz adás felett járó, rendszeres sci-fi podcast-sorozat, ajánlom mindenkinek, aki szereti a sci-fit, mert rendszeresen foglalkoznak többek közt aktuális könyvekkel, filmekkel, sorozatokkal.

 

A legutóbbi, 116-os adást ráadásul teljesen a 2007-es A poszthumán döntésnek szentelték, ide kattintva találjátok az elérhetőséget.

Hálás köszönet érte, és bevallom, az ilyenektől mindig zavarba jövök, nekem, mint az írónak mindig furcsa (és persze jó érzés is egyben) azt hallgatni, amikor valahol éppen egy korábbi regényemről beszélgetnek hosszasan.

A Spacebaros srácok nem is először foglalkoznak a regényeimmel, korábban volt már szó az Isten gépeiről, valamint Az időutazás napjáról is, ez pedig igazán megtisztelő.

A Star Wars: Zsivány Egyesről

Megnéztem végre a Zsivány Egyest.

Kicsit kalandosra sikerült azért a szervezés, mert még a keddi sajtóvetítésen terveztem elmenni, de aztán oda nem tudtam elmenni, mert közbejött valami, pénteken meg végül éppen odaértem a moziba, mert előtte az egyik macskát kellett gyorsan megmutatni állatorvosnak (végül, nem volt komoly baja), csak kapott pár injekciót, meg gyógyszert, én meg 20 óra előtt egy perccel odaértem a moziba.

Egy biztos: 1983 óta nem láttam ehhez fogható Star Wars mozit.

Ennyi idő kellett, hogy valaki (Gareth Edwards és az egész stábja) újra eltalálja azt, amikor nyolc-kilenc évesen a ráckevei moziban bámultam a Tantive IV-et üldöző csillagrombolót az Új remény nyitó jelenetében, a hothi csatát a Birodalomban, kicsit később pedig a II. Halálcsillag ostromát a Jediben.

Számomra a Zsivány Egyes révén az Új remény egy négy órás megafilmmé nőtt (vagy az eredeti trilógia tetralógiává vált). Ez a film többek közt azt is megmutatja, hogy mennyire gyengére sikerült sok tekintetben Az ébredő erő, ugyanis ilyen nagyszabásúnak, ehhez hasonló hangulatúnak kellett volna lennie a VII. résznek is. Mintha az lett volna az "egy Star Wars történet", ez pedig az, amit léptékeivel, monumentalitásával, komolyságával is a fősodorba számító történetnek szántak.

Bővebben az SFmag.hu-ra írtam egy lelkendező, de a hibákra is kitérő ismertetőt. A lényeg, hogy lehettek volna benne karakterek, az első fele lehetett volna összeszedettebb, de ennek ellenére is végre egy Star Wars film, ami az én személyes listámon lazán odafér a 4-5-6. rész mellé. És egy biztos, a Zsivány Egyes után egészen más szemmel fog mindenki az Új reményre tekinteni, új, mélyebb értelmet kap egy csomó jelenet, kibomlanak elejtett utalások, sorsok.

Hétfőn megyek is újrázni.

Karácsony felé közeledve

Ez most egy villámposzt akar lenni, mivel idén nagyon elhanyagoltam a blogot.

Szerencsére van rá mentségem: a héten szép csendben leadtam az új regényt, ami kicsit hosszabb lett, mint bármi, amit az utóbbi 10 évben írtam, viszont cserébe rengeteget dolgoztam rajta. (Az első draft már augusztusban készen volt, de a szöveg még így is több körös szerkesztés előtt áll.)

A tavalyi évet messze nem a legtermékenyebb időszakomként értékeltem, sok mindent próbálgattam, keresgéltem azt a témát, amivel tényleg foglalkozni szeretnék, mire végre idén minden a helyére került, és megszületett egy idegen civilizációs-kultúrakeveredéses-csillagközi felfedezős történet, amely egyúttal sok ponton reflektál a jelenlegi világpolitikai helyzetre, és valószínűleg részben a jelen állapotoknak, a morális, politikai és migrációs válságoknak köszönhető, hogy megírtam.

A regény munkacíme Xeno (ez még változhat), 2117-ben játszódik, és ez lesz az első mondata: 

A Föld gyarmat lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd földönkívüli, más néven xeno.

Jövőre aztán már tényleg jóval aktívabban fogok blogolni, már csak az új regény témája kapcsán is több bejegyzés forog a fejemben a Fermi-paradoxontól kezdve a migrációs válságon át sok mindenig.

Ha pedig esetleg Az időutazás-napja duológiát szeretnétek valakinek ajándékba adni, vagy külön valamelyik kötetet, esetleg Az ember könyvét, az Agave kiadó webshopjában most 35%-os kedvezménnyel megtehetitek karácsonyi akció keretein belül december 18-ig! (Ugyanez az összes könyvükre igaz.)

Addig is Boldog Karácsonyt kívánok Nektek, és sok könyvet a fa alá! 

Elfogyott Az időutazás napja, itt az újranyomás

Egy ideje már elfogyott Az időutazás napja, így nem nagyon lehetett kapni sehol, most viszont itt az újranyomás!

A regény október 6-án jelenik meg ismét, és addig 35% kedvezménnyel előrendelhető az Agave kiadó webshopjában.

http://www.agavekonyvek.hu/konyvek/az-idoutazas-napja

Ha eddig még csak tervezted megvenni, elolvasni, most itt az alkalom!
(Ide kattintva bele is olvashatsz.)

A tavalyi év legjobb sci-fi és fantasy regényei a moly.hu közössége szerint

UPDATE: Itt a 2017-es lista, benne a XENO című regényemmel.

A moly.hu könyves közösségi oldal rendszeres sci-fi és fantasyolvasóiból álló csoportja elhatározta, hogy összeállít egy-egy olyan listát, amelyet a tavalyi év legjobb sci-fi és fantasy regényeinek tartanak 2015-ből.

Arról, hogy milyen olvasói szempontok szerint történt a válogatás, miként állt össze a lista, a 10-10 regény részletes bemutatásával az alábbi linkeken olvashattok: (Sci-fi merítés, Fantasy merítés)

A sci-fi kategória esetén 15, a fantasy esetén 10 fős zsűri válogatta és értékelte az egyes regényeket, míg végül kialakult mindkét zsánerben a 10 regényből álló lista, és nagy megtiszteltetés, hogy Az időutazás tegnapja is része lehet egy ilyen illusztris társaságnak. 

A 2015-ös science fiction lista:

  – Margaret Atwood: Az özönvíz éve (Európa Könyvkiadó, fordította Varga Zsuzsanna és Horváth Viktor)
– John Brunner: Zanzibár (Metropolis Media, fordította F. Nagy Piroska)
– Jack Campbell: Rendíthetetlen (GABO Könyvkiadó, fordította Tamás Gábor)
– Cory Doctorow: Homeland (Metropolis Media, fordította Oszlánszky Zsolt)
– Dmitry Glukhovsky: Metró 2035 (Európa Könyvkiadó, fordította Goretity József)
– Brandon Hackett (Markovics Botond): Az időutazás tegnapja (Agave Könyvek)
– Emmi Itäranta: A teamesternő könyve (Metropolis Media, fordította Varjasi Csilla)
– Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Föld (Delta Vision Kiadó, fordította Sziklai István)
– Kim Stanley Robinson: Aurora (Agave Könyvek, fordította Farkas Veronika)
– Dan Simmons: Ílion (Agave Könyvek, fordította Huszár András)

A 2015-ös fantasy lista:

– Joe Abercrombie: Vérvörös vidék (Könyvmolyképző Kiadó, fordította Kamper Gergely)
– Jacek Dukaj: Más dalok (Typotex Kiadó, fordította Mihályi Zsuzsa)
– Dave Duncan: A Tűzföldek ura (Delta Vision Kiadó, fordította Zámori Máté)
– Hernád Péter: Hollóember (Delta Vision Kiadó)
– Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét (Typotex Kiadó, fordította Kőhalmy Nóra)
– Brian McClellan: Karmazsin hadjárat (Fumax Kiadó, fordította Rusznyák Csaba)
– Moskát Anita: Horgonyhely (GABO Könyvkiadó)
– Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat (Delta Vision Kiadó, fordította Járdán Csaba)
– Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség (PlayON! Kiadó, fordította Kellermann Viktória)
– Helene Wecker: A gólem és a dzsinn (GABO Könyvkiadó, fordította Tamás Gábor)

A végső lista mellett közönségszavazás is kezdődött ez augusztus 31-én fog zárulni, ahol a moly.hu-ra regisztrált felhasználók is a szavazhatnak a kedvencekre!

https://moly.hu/szavazasok/2015-os-sci-fi-ajanlo-kozonsegszavazas

https://moly.hu/szavazasok/2015-os-fantasy-ajanlo-kozonsegszavazas

Hogy áll az új regény?

Márciusban írtam, hogy igen jó ütemben haladok az új regénnyel. Most, hogy eltelt négy hónap, talán kíváncsiak vagytok, hogy mi a helyzet.

Nos, jelentem, már majdnem a végére értem.

Azaz, ha minden jól megy, augusztus első hetében elkészülök a nyers kézirattal, ami az utóbbi regényekhez képest valamivel terjedelmesebb lesz. A nyers kézirattal ezt követően nagyon sok munka lesz, mire a szöveg véglegesedik, úgyhogy legkorábban jövő év első felében lesz belőle nyomtatott regény.

Amint nemsokára az első verzió végére érek, majd mesélek bővebben a történetről, karakterekről, világról. Most viszont éppen nyakig benne vagyok a fináléban, ahol a főhősök egy idegen eredetű megastruktúra mélyén próbálnak életben maradni.

Elon Musk, a szimulált valóság és az Isten gépei

Az Isten gépei című, a technológiai fejlődésről szóló regényemet nyolc évvel ezelőtt írtam, mostanra közel 3000 példányban elfogyott, és idén kezd egyre több olyan hír szembejönni, amelyek mintha a regény lapjairól léptek volna le: legyen az a mesterséges intelligencia, amely a science fictonből és a kutatólaborokból kezd a közbeszéd részévé válni, de itt van a 3D nyomtatás (az Isten gépeiben lásd pl. a fekete doboz gyárakat), vagy éppen a szimulált valóság témája.

Nemrég Elon Musk Californiában, egy konferencián egy közönségből érkező kérdésre meglepő őszinteséggel és közvetlenséggel kifejtette a lehetőségét annak, hogy az is lehet, hogy valójában egy szimulált valóságban élünk:

Musk abból indult ki, hogy negyvenegynéhány éve a videojátékot a Pong jelentette, amelyben egy pixelnyi pontot kellett két vonal-ütővel vezérelnünk, ma pedig egyre élethűbb, háromdimenziós, fotorealisztikus, sőt, lassan virtuális valóságos szimulációkat kapunk, és idővel minden bizonnyal elérjük azt is, hogy meg se lehessen különböztetni a valóságtól. És mivel valószínűleg léteznek rajtunk kívül más civilizációk, és feltehetően van közöttük nem egy nálunk jóval fejlettebb is. Egy ilyen fejlett civilizáció pedig nagy valószínűséggel megpróbálja szimulálni a valóságot, és valószínűségszámítással kiszámítható, hogy emiatt nagyobb eséllyel élünk szimulált valóságban, mint a fizikai valóságban. Sőt, annak az esélye, hogy mi a valóságban élünk, egy a milliárdhoz. Már akár csak egy tízezer évvel fejlettebb civilizáció is könnyedén modellezhetne bennünket.

Elon Musk kijelentése elsőre talán egy milliárdos komolytalan fantazmagóriájának hangzik, és csak legyintünk, hogy ez sem normális, de a fenti, néhány perces videóból kiderül, hogy ő csak mesélt valamiről, amelyről már szinte minden, hozzá hasonló, science fiction szerető és jövő iránt érdeklődő ember beszélgetett élete során egy korsó sör vagy pohár bor mellett. (Musk csak annyiban különbözik egy sci-fi olvasótól, hogy hihetetlen ambíciója, szerencséje és tudása révén közben ő maga vált a jövő egyik legnagyobb formálójává.)

Aki olvasta az Isten gépeit, szerintem már tudja, miért érdekes ez. Ugyanis a regény pontosan erről szól. A Föld egy megmagyarázhatatlan jelenség, az Ugrás néven nevezett esemény következtében átkerül egy vörös törpecsillag köré, amely révén a bolygó egyik fele mindig az új nap felé néz, a másik pedig soha többé nem kap fényt. Ez az esemény hatalmas világkatasztrófát okoz, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak, mintha új sebességre kapcsolt volna a fejlődés, de ez nem a véletlen műve, és hamarosan kiderül, hogy a Föld nem több, mint egy a sok milliónyi Föld másolatból, amelyeket egy galaktikus szimulációt futtató civilizáció hozott létre, és különböző extrém helyzetekbe helyezi ezeket annak érdekében, hogy elérjék a technológiai szingularitást, amelyről itt írtam egy rövid fejtegetést.

Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy Elon Musk nem olvasta az Isten gépeit.:)