És itt az elmaradhatatlan 2017-es privát toplista, avagy miket olvastam, láttam és milyen videojátékokkal játszottam tavaly, illetve ezek közül is melyeket szerettem. (Volt már ilyen 2016-ban, sőt 2015-ben is.)
Természetesen minden szubjektív, ami azt jelenti, hogy nekem ezek tetszettek, ráadásul egy csomó minden még hátravan a 2017-es megjelenésekből. (Az egyes címek helyenként linkeket rejtenek, mert a fantasztikumhoz köthető alkotások közül többről írtam az SFmag.hu-n ismertetőt, ezek a linkek ezekhez az ismertetőkhöz vezetnek.)
Természetesen minden szubjektív, ami azt jelenti, hogy nekem ezek tetszettek, ráadásul egy csomó minden még hátravan a 2017-es megjelenésekből. (Az egyes címek helyenként linkeket rejtenek, mert a fantasztikumhoz köthető alkotások közül többről írtam az SFmag.hu-n ismertetőt, ezek a linkek ezekhez az ismertetőkhöz vezetnek.)
KEDVENC SCI-FI KÖNYVEK:
Dan Simmons: Olümposz
Simmonsnak sok tekintetben fontos helye van az életemben. Egyrészt hajdanán a Hyperion adott egy jókora lökést az írói pályámnak, amikor hajdanán a Hyperion-ciklusát olvastam olvastam, rávilágított arra, hogy merre menjek tovább, és hogy hova lenne jó majd egyszer eljutni. A Hyperion miatt olvastam el aztán angolul a megjelenéskor az Ilion-Olümposz duológiát, és ez a két könyv bebizonyítja, hogy nincs lehetetlen, megférnek egymás mellett a trójai háború görög és trójai hősei Akhielleusztól Hektórig, valamint az őket nanotechnológiával manipuláló, kvantumteleportáló istenek Zeusz vezetésével, a háborút Homérosz Íliászával összevető 20. századi történészprofesszor, a Jupiter közelében űrcivilizációként élő, Shakespeare-t olvasó, moravec nevű robotok, Prospero, Caliban, egy kis Nabokov, és rengeteg további irodalmi utalás. A lezárással továbbra sem vagyok kibékülve, de ettől még ez egy hihetetlen irodalmi alkotás minden tekintetben.
Hahó, Dan, nem akarsz végre megint sci-fit írni?
Simmonsnak sok tekintetben fontos helye van az életemben. Egyrészt hajdanán a Hyperion adott egy jókora lökést az írói pályámnak, amikor hajdanán a Hyperion-ciklusát olvastam olvastam, rávilágított arra, hogy merre menjek tovább, és hogy hova lenne jó majd egyszer eljutni. A Hyperion miatt olvastam el aztán angolul a megjelenéskor az Ilion-Olümposz duológiát, és ez a két könyv bebizonyítja, hogy nincs lehetetlen, megférnek egymás mellett a trójai háború görög és trójai hősei Akhielleusztól Hektórig, valamint az őket nanotechnológiával manipuláló, kvantumteleportáló istenek Zeusz vezetésével, a háborút Homérosz Íliászával összevető 20. századi történészprofesszor, a Jupiter közelében űrcivilizációként élő, Shakespeare-t olvasó, moravec nevű robotok, Prospero, Caliban, egy kis Nabokov, és rengeteg további irodalmi utalás. A lezárással továbbra sem vagyok kibékülve, de ettől még ez egy hihetetlen irodalmi alkotás minden tekintetben.
Hahó, Dan, nem akarsz végre megint sci-fit írni?
Patrick Ness: Szólít a szörny
Ez nem friss könyv, 2012-ben jelent meg magyarul, de csak most olvastam el, alig pár nappal a filmváltozat bemutatása előtt. A tizenhárom éves Conor édesanyja hosszú ideje rákkal küzd, és a kisfiú tehetetlenül nézi, ahogy kezelésről kezelésre jár, a kezelések után legyengül, de utána újra erőre kap, majd visszaesik, és újabb kezelések kezdődnek. Conor fájdalmát és félelmeit elnyomva reménykedik a gyógyulásban. Conorhoz ekkor ellátogat a szörny, a kert végéből látható, megelevenedő, rémisztő, ősöreg tiszafa-lény, aki alkut köt a fiúval: elmesél neki három történetet, és amikor ezt megtette, akkor Conornak is el kell mondania egy történetet, a sajátját…
Rendkívül súlyos történet, de ha közel engeded magadhoz, amit mondani akar, egy olyan könyvélménnyé válhat, amire sok-sok év múlva is emlékezni fogsz. Nekem legalábbis ilyen.
Rendkívül súlyos történet, de ha közel engeded magadhoz, amit mondani akar, egy olyan könyvélménnyé válhat, amire sok-sok év múlva is emlékezni fogsz. Nekem legalábbis ilyen.
McDonald aprólékosságát, irodalmiságát és ötletességét régóta csodálom, de eddig valahogy mégsem tudott megtalálni a regényeivel. A Luna: Új Holddal azonban sikerült. Fantasztikus világépítés, lassan építkező, érdekes karakterekkel teli történet, ami 300 oldalon át hömpölyög, majd egyszer csak felrobban: ritkán olvasni ilyen utolsó 100 oldalt SF-regényben, a folyamatosan növekvő feszültség a végjátékban úgy robbantja szét a regény kereteit, hogy folyamatosan csak pislogtam: te jó ég, mi történik itt?
