Megnéztem a Star Trek Discovery második évadjának nyitóepizódját, íme az első benyomásaim az új évadról.
Ugyanis a sorozatvilágban azóta elterjedt egy olyan profizmus és igényesség, amelynek köszönhetően manapság jobbnál jobb sorozatok közül lehet válogatni. A korábbi Star Trekek ráadásul csúnyán öregedtek, az a stílus, tempó, dialógusok, megoldások mai szemmel már nem igazán működnek, így nagyon reméltem, hogy a Discovery is képes lesz megújulni.
Az első néhány rész kifejezetten tetszett, a koncepció és a főbb karakterek működtek, a bukott és traumákkal terhelt Michael Burnham, mint főhősnő kifejezetten újfajta, friss lendületet adott, nem beszélve a kísérleti spórameghajtásban rejlő lehetőségekről, ami egyben az egyik legizgalmasabb Trek-csillaghajóvá emelte a Discoveryt.
Utána viszont több, középszerű töltelékepizód úgy elvette a kedvemet, hogy hét rész után abbahagytam a sorozatot, és csak vagy fél évvel később vettem rá magam, hogy folytassam. Ekkor azonban elindult egy érdekes, átívelő történetszál, ami végre berántott, és nagyon tetszett, hogy a főbb karakterek mindegyike: Michael Burnham, Saru, Gabriel Lorca kapitány és Ash Tyler is mentálisan sérült, személyes drámákkal terhelt személyiség.
Az évad lezárása ugyan kicsit ügyetlen volt, de aztán a végén még egy ravasz húzással bedobták a végére az Enterprise-t Pike kapitánnyal, így összességében inkább elégedett voltam az első évaddal.
Tegnap pedig megérkezett a második évad első epizódja...
