John Scalzival dübörgök

Először 2009-ben volt alkalmam ismert, híres, díjazott science fiction íróval találkozni, akkor a Hugo-díjas Robert Charles Wilson járt nálunk a Galaktika meghívására. Sajnos az akkori élményeket elnyelte a régi blogom.

A tavalyi Pierce Brown-interjú után, idén John Scalzit is sikerült elcsípni legalább egy interjú erejéig, amelyet hamarosan olvashattok majd az SFmag.hu-n.

Addig is, íme egy közös fotó, amelyen én inkognitóban vagyok, Markovics Botond álnéven.:)

5 éve jelent meg Az időutazás napja

"Abban a pillanatban, amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön."
Az idő relatív, de nagyon gyorsan telik: 
ugyanis ma 5 éve, 2014. április 8-án jelent meg 'Az időutazás napja' című regényem (és egy évre rá a folytatása/befejezése, Az időutazás tegnapja.

A regény röpke öt év alatt megélt két kiadást, ráadásul a második kiadás is már majdnem elfogyott, emiatt már csak itt-ott kapható, és nagyon sokan szerettétek a Beregi-család korokon és az időn kívül átívelő történetét.
A könyv révén lett egyik pillanatról a másikra irodalmi ügynököm az USA-ban, és már majdnem készen van belőle egy angol nyelvű filmforgatókönyv is, úgyhogy meglepően sok minden történt vele ez alatt az öt év alatt.


Pedig korábban úgy voltam vele, hogy engem aztán nem érdekel az időutazás, de aztán a kétszázmilliárd időutazó ötlete annyira intenzíven támadott le, hogy ha jól emlékszem, három napnyi lázas jegyzetelés után neki is ugrottam a regény első változata írásának. Emiatt az első változat elkészülte után újra kellett írni az egész regényt, és csak ekkor került bele az időutazás feltalálójának nézőpontja. Pont olyan furcsán, kaotikusan történt az egész, mint maga az időutazás.

Az 'Életjáték' novellám nevelési foglalkozás témájaként

Tavaly tavasszal jelent meg a Móra kiadó '2050' című ifjúsági antológiájában az Életjáték című novellám.
Ami nemrég váratlanul teljesen önálló életre kelt, és olyan helyekre jutott el, amire nem számítottam: középiskolás olvasásra nevelő foglalkozás témája lett. (A kötetet ajánlom mindenkinek, nagyon jó sci-fi novellák vannak benne 2050 és Magyarország témában.)

Korábban sosem írtam még ifjúsági novellát, ezért a felkérést is félve vállaltam el, mert azért mégis csak ott lebegett az ifjúsági szó, bármit is jelentsen ez.
Viszont rengeteg kérdés merült fel bennem: ki fogja olvasni a kötetet, valóban eljut a tizenévesekhez, vagy inkább felnőttek lesznek a tényleges olvasói? Vajon sci-fit szeretőket céloz meg vagy inkább azokat, akik csak ismerkednének a sci-fi-vel? Mennyire legyen így sci-fi? Milyen legyen ehhez mérten a szöveg nyelvezete?
Túl sok kérdés, és egyikre sincsen válasz.
Végül úgy döntöttem, elsődlegesen a tizenéveseket érintő témáról írok, és egy magamhoz képest visszafogott, személyesebb történet született. Egyrészt szerettem volna a mai világhoz képest is rettentően elavult és merev iskolarendszer helyett egy másfajtát ábrázolni, emellett fontosnak tartottam azt is, hogy a történet lényegét adó zaklatásos rész megmaradjon egy viszonylag biztonságos keretben.

És nemrég megkeresett a Vekker Műhelytől Kuklis Katalin drámaoktató, és elmesélte, hogy olvasta az antológiát, és nagyon tetszett neki a novellám, amelyre építve foglalkozásokat szerveznek 9.-11. éves diákoknak.

A STAR WARS UNIVERZUM PSZICHOLÓGIÁJA előadás (Lázár Gergely és Markovics Botond)


Egy érdekes előadást ajánlok Nektek június 7-én, péntek estére, az Ectopolis.hu szervezésében, részben azért, mert az egyik beszélgetőpartner én leszek, a téma pedig örök kedvencem a Star Wars és annak pszichológiája.

A Star Wars elbűvölő egyszerűséggel mesélt bátorságról, bajtársiasságról, szerelemről, és a sötétség és a fény örök párharcáról.
De vajon miben rejlik a Star Wars univerzum megkapó ereje és népszerűsége? Honnan merítette ötleteit Lucas, és vajon a történet valóban olyan egyedi-e mint hisszük? Milyen társadalmi és mitológiai alapokra épül a háttérvilág, milyen ősi eredettel bír a jó és a rossz küzdelme? Milyen lélektani folyamatok hatnak a szereplőkre, mennyire élők és valódiak a karakterviszonyok és jellemek? Mi köze az apakomplexusnak, a Jung-i archetípusoknak, a gyász fázisainak, vagy a vallási fanatizmusnak kedvenc hőseink világához? És vajon mi köze van egymáshoz egy jó pszichológusnak és egy jedi lovagnak?

Időpont:
2019. június 7., péntek, 19:00

A TOP 5 Love, Death + Robots epizód

Lehetett hallani, hogy a Netflix sci-fi animációs sorozatot készít, többek közt ismert SF-írók novelláiból, olvastam már Peter F. Hamilton facebookján, olvastam Scalzi blogján, de hogy pontosan mi is közeleg, azt nem láttam jönni, és ahogy elnézem, más sem.

Az animációs filmek valamilyen oknál fogva zömében megragadnak a családi szórakoztatás szintjén, és csak ritkán mernek másmilyenek lenni. Én évek óta várom azt, amikor majd innen továbblendülünk, mert ahogy a videojátékok és a képregények többsége sem gyerekeknek készül, az igényes animációs történetekre is meglenne a felnőtt közönség.
Persze, akadnak próbálkozások, pl. a Mátrix világát továbbárnyaló Animatrix, és az anime kínálatban is bőven akad felnőtteknek készült sztori, de ez még így is édeskevés. Ráadásul ez a fajta animációs technika új utakat nyithatna a science fiction számára is, mert sokkal elszálltabb dolgokat is létre lehet hozni, olyan történetekből is készülhetne film, sorozat, amelyeket normál filmként csak irreális költségvetéssel lehetne megvalósítani. Egyelőre ennek azonban nincs még nyoma sem.

Erre most jött a Tim Miller és David Fincher fémjelezte Love, Death + Robots sorozat, és ez a legjobb dolog, ami a science fictionnel történt mostanában, bátor, kreatív, újszerű, és egyben egy szerelmes levél a fantasztikus irodalomhoz, valamint annak látványos demonstrációja, hogy miért éri meg sci-fit olvasni.

Battle Angel: Alita, avagy amit a mangáról tudni érdemes

Mindjárt bemutatják az Alita: Battle Angel, vagy Alita: A harc angyala című, James Cameron és Robert Rodriguez által fémjelzett mozifilmet, ami ha csak annyit ér el, hogy kicsit ráirányítja a figyelmet a film alapjául szolgáló science fiction mangára, aminek nagy rajongója vagyok, én már boldog leszek.

A Battle Angel Alitáról először valamikor a 2000-es évek elején hallottam, amikor James Cameron azt nyilatkozta, hogy évek óta mennyire szeretné megcsinálni a moziváltozatot. Fogalmam sem volt, mi ez, úgyhogy utánanéztem, és ja, valami japán manga, béna a címe is, jól van, lapozzunk.
(Ezt a hozzáállást most rendesen visszakapom, pont így reagálnak azok a képregény szerető barátaim, akiknek mostanában, nagy mangaszemekkel próbálom ajánlani.)

Az alábbiakban összeszedtem, röviden mit érdemes tudni a mangáról, na meg jövő héten bemutatásra kerülő filmadaptációról. Úgyhogy, ha érdekel, mi a csuda ez, egy kis rajongói ajánló következik.

Milyen zenét hallgatok írás közben

Tavalyi egyik írással kapcsolatos posztom témája az volt, hogy hogyan írok, miként csúsznak össze az egyes regények időben.
Viszont magának az írás folyamatának van egy látszólag apró, de számomra nagyon fontos eleme:

az írás és a gondolkodás közbeni zenehallgatás.

Gyanítom, mindenki, aki ír (sőt, bármilyen számítógépes agymunkát végez), más módon tud az adott feladatra fókuszálni:
van, akinek csendre van szüksége, van, aki bármilyen körülmények között is ki tudja kapcsolni a külvilág zajait. Én nem ilyen vagyok, ezért már évek óta csak zenével a külvilágtól elszeparálva tudok igazán koncentrálni. Ez mondjuk, nálam elsősorban az írásra igaz, mert ott egy adott jelenetnél kiemelten fontos a folyamatos figyelem.

Viszont az írás közbeni zenehallgatásnak van egy pszichológiai előnye is.

A Star Trek Discovery 2. évadáról


Megnéztem a Star Trek Discovery második évadjának nyitóepizódját, íme az első benyomásaim az új évadról.

2017-ben, hosszú évek után megérkezett az új Star Trek-sorozat: vártam is, de tartottam is tőle.
Ugyanis a sorozatvilágban azóta elterjedt egy olyan profizmus és igényesség, amelynek köszönhetően manapság jobbnál jobb sorozatok közül lehet válogatni. A korábbi Star Trekek ráadásul csúnyán öregedtek, az a stílus, tempó, dialógusok, megoldások mai szemmel már nem igazán működnek, így nagyon reméltem, hogy a Discovery is képes lesz megújulni.

Az első néhány rész kifejezetten tetszett, a koncepció és a főbb karakterek működtek, a bukott és traumákkal terhelt Michael Burnham, mint főhősnő kifejezetten újfajta, friss lendületet adott, nem beszélve a kísérleti spórameghajtásban rejlő lehetőségekről, ami egyben az egyik legizgalmasabb Trek-csillaghajóvá emelte a Discoveryt.
Utána viszont több, középszerű töltelékepizód úgy elvette a kedvemet, hogy hét rész után abbahagytam a sorozatot, és csak vagy fél évvel később vettem rá magam, hogy folytassam. Ekkor azonban elindult egy érdekes, átívelő történetszál, ami végre berántott, és nagyon tetszett, hogy a főbb karakterek mindegyike: Michael Burnham, Saru, Gabriel Lorca kapitány és Ash Tyler is mentálisan sérült, személyes drámákkal terhelt személyiség.
Az évad lezárása ugyan kicsit ügyetlen volt, de aztán a végén még egy ravasz húzással bedobták a végére az Enterprise-t Pike kapitánnyal, így összességében inkább elégedett voltam az első évaddal.

Tegnap pedig megérkezett a második évad első epizódja...

Technológia a mágia ellen, avagy fejtsük meg a bűvésztrükköket!

„Bármely kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.” - mondta Arthur C. Clarke.

A mai, modern bűvészek egyre elképesztőbb trükköket találnak ki, de a figyelemelterelésre és illúzióra alapuló trükkök egy jelentős része azért nyomon követhető, elég, ha nem a látványos mozdulatokra fókuszál az ember, hanem pl. a másik kézre, vagy a pillanatnyi kitakarásokra. Ha pedig másként nem megy, itt van a technológia, hiszen a felvétel leállítható, visszatekerhető, lelassítható, hogy kiderüljön a ravaszság, hova tűnt a kézben tartott kártyalap vagy érme.
Ez azonban semmit nem von le a fantasztikus mutatványok és hihetetlen ügyesség értékéből.

Egy biztos: egyre nehezebb bűvésznek lenni, mert a technológia miatt sokkal komolyabb munkát igényel az illúziót megteremtése, főleg ha nem élő előadásról van szó.

Hanem most belefutottam Eric Chien, a tavalyi bűvészvilágbajnok műsorába.
Először is, ezt tényleg érdemes többször megnézni, mert elképesztő, amit a kínai srác művel a győztes showjában. Néha egyszerűen olyan, mintha CGI-trükkökkel lenne tele az egész műsora, pedig nem.
Íme a világbajnoki címet érő előadása:

Hogyan jósolnak a sci-fi írók? | Jövőjegyzetek 6.

A Jövőjegyzetek előző része arról szólt, hogy milyennek gondolta Isaac Asimov 2019-et 1983-ban.

A science fiction írókat sokszor állítják be titokzatos, rosszabb esetben botcsinálta jósoknak, akik meg akarják mondani, milyen lesz a jövő. Rengeteg cikkel találkozni, szerte az interneten, mint pl. "10 sci-fi, ami megjósolta a jövőt", vagy "11 sci-fi, amelynek fogalma sem volt, milyen lesz a jövő", nem beszélve az örök kérdésről, hogy hol vannak a repülő autók és a jetpackek, amiket a science fiction írók megígértek?

Bevallom, ezek a bagatellizáló, bulváros cikkek gyakorta felbosszantanak, és erre válaszul valószínűleg bármely sci-fi író azt tudja erre mondani az Arany János-féle anekdota után szabadon, hogy: Ígérte a fene.

Ezért most elmondom, valójában hogyan is jósolják meg a science fiction írók a jövőt.

A TOP10 blogposzt 2018-ban

Idén igyekeztem többet és átgondoltabban blogolni, és ez sikerült, hiszen az elmúlt évekhez képest kétszer annyi bejegyzés született, ráadásul ezek olvasottsága is meredeken emelkedett, nem beszélve a blogéról.
Ennek ellenére mégsem éreztem magam túl aktívnak, valószínűleg azért, mert ennél sokkal több mindent terveztem, és a tervek csak részben valósultak meg.

Na de majd idén talán ez is sikerülni fog. 

És íme az általatok legjobban kedvelt bejegyzések 10-es toplistája:

Új könyvek - 2018 december

Először is üdv mindenkinek 2019-ben!

Íme 2018-as utolsó havi könyvbeszerzéseim kupaca. (Közülük a három Battle Angel Alitát és Junji Itótól a szokás szerint beteg Gyót már el is olvastam, a Frankensteint pedig nemrég kezdtem.)

Mint látható, továbbra is kitartó fanja vagyok Battle Angel Alitának, sőt, azóta már megrendeltem a vaskor Last Order omnibus következő kötet is (és februárban jön a moziváltozat, amit nagyon várok, de félek is tőle ugyanakkor), Junji Ito életművével pedig ezzel a két kötettel már majdnem beértem az amerikai kiadásokat (róluk bővebben az év végi Mit olvastam blogposztban írtam.).
A Locke&Key-t két éve pont karácsonykor olvastam angolul, zseniális Joe Hill-sztori. Családi szabály, hogy minden könyvünknek egyetlen tulajdonosa van, és az angol díszdobozos változatot Anita 2016 karácsonyra kapta tőlem, amire  elolvasása óta irigykedem, így muszáj volt, hogy nekem is legyen saját Locke&Key-m. Na, most már a harmada megvan, köszönhetően a Fumax kiadónak.
Wilsontól Az élet jövője egy régi ismeretterjesztő elmaradásom, a Hadállatról pedig hamarosan írok az SFmagra.
Cardtól a Végjáték-sorozat régi kedvencem, még akkor is, ha nem minden kötetért tudok lelkesedni, viszont azok, amelyekben Ender szerepel, eddig maradéktalanul tetszettek. Nem is értem, hogy Az elme gyermekeit, ami A holtak szószólójával kezdődő történetívet zárja le, miért nem szereztem be eddig. Talán az lehet az oka, hogy elég megosztó véleményeket hallottam róla. De majd meglátjuk.

Ha nem szeretnél lemaradni a brandonhackett.hu bejegyzéseiről, akkor ajánlom bal felső sarokba kikerült  Email feliratkozást, amely révén azonnal értesítést kapsz, ha új bejegyzés kerül ki. Azt még pontosan nem tudom, hogy működik, mert én is tesztelem, de talán van valami értelme.:)

2018: Mit néztem, avagy film- és sorozat toplista

Az év végi listázós blogbejegyzések utolsó állomásához, a filmekhez, sorozatokhoz érkeztem. A korábbi bejegyzésekből kiderült, hogy (1) Mit írtam, és mit írok éppen, hogy (2) Mik voltak a kedvenc könyveim, és (3) Melyik videojátékokat szerettem 2018-ban.

Utolsóként pedig íme az idei  kedvenc filmjeim és sorozataim toplistája.
Sajnos kevesebb fantasztikus témájú van benne, mint szeretném, de hiába néztem meg a legtöbb fantasztikus mozit és szuperhős filmet, ezeken általában jól elszórakozom, de öt perc múlva el is felejtem őket.
És még Christopher Nolan is inkább egy háborús filmmel jött idén...

Isaac Asimov szerint ez vár ránk 2019-ben | Jövőjegyzetek 5.


Ez itt a Jövőjegyzetek 5. része.
1983 végén a Toronto Star magazin egyik szerkesztője felkérte Isaac Asimovot, a világ egyik legismertebb science fiction szerzőjét, hogy írja meg az újság számára, szerinte milyen lesz a jövő 35 év múlva, azaz milyen lesz 2019.
Az apropót az adta, hogy a világ éppen belépni készült az "orwelli évbe", 1984-be, az újság pedig egy cikksorozatot készített Goerge Orwellről és az 1984-ről. Orwell híres regénye pedig először 1949-ben jelent meg, pontosan 35 évvel korábban, így érdekes gondolatkísérletnek tűnt egy cikkben újabb 35 évre előretekinteni.

Asimov el is vállalta a felkérést, és három fő témában fejtette ki gondolatait 2019-ről...

2018: Milyen videojátékokat szerettem?

Néhány napja végigvettem, hogy Mit írtam, és mit írok éppen, aztán a Mit olvastam posztból kiderült, mik voltak a kedvenc olvasmányaim, majd végül néhány nap múlva következik az utolsó, filmes, tévésorozatos ajánló, a Mit láttam? (december 30.) is.

Most nézzük, milyen volt számomra a 2018 videojátékok szempontjából.

Az a fajta gamer vagyok, aki nem kikapcsolódásként, unaloműzésként veti le magát a tévé elé, nem lazulni akarok, és többnyire nem versengeni (többnyire), hanem minőségi élményre vágyom, történeteket és élményeket szeretnék befogadni. Szerencsére az utóbbi években folyamatosan erősödik a sztorijátékok iránti igény, egyre több cím szorongatja meg eladásokban az évente reinkarnálódó kompetitív játékokat, mint a Fifa, a Call of Duty vagy a Battlefield sorozat.


Íme az idei személyes TOP 5 listám: